Karantén

Gaál Péter
– Lássuk csak. Most akkor maga szépen hazamegy…
– Mivel megyek haza?
– Amivel akar. Itt van a metróhálózat, pótlókkal, a villamosok, autóbuszok, taxi, ha van rá pénze… Szóval, hazamegy, bezárkózik, de előtte kiragasztja ezt a piros lapocskát jól láthatóan az ajtóra. Onnantól két hétig ki se teszi a lábát, a rendőrök pedig szúrópróbaszerű időpontokban, naponta ellenőrzik majd.
– Mit eszem?
– Amit otthon talál. De hozathat is magának.
– Mi lesz a munkahelyemmel?
– Csak tolerálják.
– Oké, talán igen, de miből élek?
– Hát kérem. A tízmillió feletti megtakarításából. Annyi mindenkinek van. A miniszterelnök úr is megmondta.
– Nekem nincs.
– Hát, ha valaki eldorbézolta…az már a maga baja. Kérhet önkormányzati segítséget. Fizessen az a kutya ellenzék, ha már megbuherálták a választásokat.
– Miért nem visznek kórházba? Megcsinálhatnák a tesztet, és ha negatív, nem kellene ez az egész tortúra.
– Miért vinnénk? Ott magát államköltségen etetnünk kell, a teszt sincs ingyen – megjegyzem, azt is elvégeztetheti maszekba’, negyvenezren belül megáll az egész -, plusz a drága személyzet, az egekig emelt fizetésével… azért a kormány sem Krőzus. Szerény, vagyontalan emberek személy szerint is, nézze csak meg a nyilatkozataikat. Nyilvánosak, ugyebár. Még annyijuk sincs, mint amennyit maga eltékozolt. Velük mi lesz, ha megbetegszenek? A vírus nem válogat. Önért dolgoznak évtizedek óta. Rájuk nem gondol? Önző alak.
– Ha elvégeztetem a tesztet én, és negatív, mi lesz?
– Örül neki.
– Kiengednek?
– Hova gondol? Szabál az szabál. Ha lejárt a karantén, egyetlen perccel sem előbb.
– Rendelhetek ételt?
– Rendelhet. Postai küldeményt is átvehet.
– Hogyan?
– Mondja, maga valóban idióta, vagy csak tetteti? Becsenget a postás vagy küldönc, átadja magának a cumót, ad mellé egy tollat, meg az átvételi elismervényt, maga aláírja, ezeket szépen visszaadja neki, oszt’ jónapot. Így.
– És ha beteg vagyok?
– Ez nem számít kontaktusnak. Külön felhívta rá a figyelmet az országos tisztifőorvos asszony.
– De hát nemrég olvastam, hogy már négy méterről…
– Nem négy méter távolságból fogja aláírni.
– Éppen ez az…
– Mit ez az? A négy méter az négy méter. Nem ötven centi, és nem is négy méter húsz. Punktum.
– Megfogom a tollat és az iratot.
– És akkor mi van? Tudja, mennyien fogdossák ezeket magán és a kézbesítőn kívül? Mire a sor végéhez érnek, a maga trutyijának írmagja se marad, már ha egyáltalán volt rajtuk valami. Az ételt is átveheti a hozzátartozójától.
– Visszaküldhetem vele az edényt, amiben hozta?
– Miért ne küldhetné? Az övé, nem? Különben is, mire hazaér vele, hol lesz az a vírus, ha egyáltalán volt?
– Felülettől függően órákig-napokig életben marad…
– Majd jön a nyár, és nem marad. Nem szereti a meleget. Globális felmelegedés van, ha nem tudná. A jegesmedvék is pusztulnak, pedig mennyivel nagyobb állatok.
– A vírus nem állat.
– Hát látja. Még az se. Akkor mit rinyál itt nekem?
– Oké, betartok mindent, lejár a két hetem, és köhögök, mint a ló. Kiengednek?
– Nem értem magát. Ennyire nehéz volna a felfogása? Ha lejárt a tizennégy napos karantén ideje, azt csinál, amit akar.
– Például?
– Például vehet egy zacskó negrót, attól a köhögése is jobb lesz. A torok kéményseprője, emlékszik?