Posted by Rangos Katalin
Szombat este a Mammutban porszívózsákot kerestem a szokásos műszaki áruházrészben. A színházat lemondtam, fáradt vagyok és nem árt kerülni a tömegeket.
A vásárlás más ügy, de ma alig vannak errefelé, talán hat a korona-kommunikáció. A bolt óriási, a különféle lenyűgöző háztartási gépek még engem is csábítanak körbejárok egy hétszáznyolcvanezer forintos mosó-szárítót, megállapítom, hogy még mindig az a turmix a legcsinibb amelyiket két éve megvettem. Ráérősen közelítek a porzsák-szekcióhoz, mert tudom, ott aztán vége a mulatságnak. koncentrálni kell, és megtalálni a pont jót. Mialatt élvezettel csámborgok ide-oda, valami fura érzés kerít hatalmába. Figyel valaki. És felfedezem a magas kopaszodó szemüvegest, aki minden ponton felbukkant, mosógépnél és turmixnál, most meg itt a porzsákanalízisnél is. Elhessegetem a gondolatot, hogy követ, de az a réges-régi jól ismert tarkó borzongás, amit a sötétben érzünk ha a léptek mögöttünk szaporázni kezdenek, -félreérthetetlenül jelzi, ez akar valamit, valamit ami elől menekülni kell.
Közben persze csitítom magam, hogy vénségemre sem kopott ki belőlem a majré, hogy ez nem a sötét Rózsa utca, hanem a csillogó áruház, és komplett hülye vagyok, ha perverz gyilkosokat látok a kopasz könyvelőben, de felnézek a kisrádiók fölött, és a szomszéd sorból engem skubiz.
Mi a franc legyen? ha visszajön velem a kisrádióhoz elemet venni, akkor tuti hogy kiszemelt valamire. Közben útbaigazítást kérek az elemekhez, konzultálok, működik e a hálózatról is a rádió, ellenőriztetem a porzsákot, az e amire szükségem van, és már azt hiszem megszabadultam, mikor a pénztár felé megint elém kerül.
Sorban áll, miközben semmi sincs nála, vígan kimehetne, de nem. Gyorsan pörög a blokkolás, szólítják a vevőket a kasszákhoz, a fickó az előttem sorra kerülőre tapadva elhagyja a boltot, de kinn megáll, és engem néz.
Akkor megfordulok a mögöttem sorban álló férfit kérem, hadd mehessek vele ki a boltból, mert tartok egy pasastól, aki körülöttem kóvályog vagy fél órája. Az a szemüveges ? néz ki a fejem fölött..Persze, mondom, a hátizsákos..Most is idebámul, folytatja, ne nézzen oda, csak jöjjön mellettem, és beszéljen hozzám. Mondom, nem így szoktam ismerkedni, ne haragudjon, csak majrés vagyok. Azt mondja, okkal, mert a csávó megindult felém. Aztán észre vette, hogy nem vagyok egyedül, és lemarad . A mozgólépcsőn visszanézve már azt látom: valami sajátos koreográfia szerint lépdel előre-hátra, de nem jön utánunk. Akarja, hogy a parkolóba kísérjem? kérdi a megmentőangyal . Köszönöm, már rendben vagyok, és amilyen gyorsan csak lehet kicsekkolok a Mammutból.
Igazán csak akkor nyerem vissza a pulzusom, mikor kiderül, egy sóskaramella még maradt a celofánban, az anyós ülésen. Nincs bizonyosság, de örülök, hogy le mertem szólítani a megmentőangyalt. Remekül reagált, ezért ajánlom,
hallgassatok az ösztöneitekre, ha valami – valaki nem tetszik!