Szerintem így kellene rendszert váltani

Posted by

Szűcs Gábor Róbert
ÉS VALÓBAN tökéletesen igaza van Elek Istvánnak: fel kell készülni arra, hogy mi lesz a diktatúra bukása után. Eddig erről nem esett szó.
A győzelem arányától függően valamennyi, az elmúlt években hozott jogszabályt át kell tekinteni (különös tekintettel pl. a választási törvényre), meg kell vizsgálni, hogy az államfő, a legfőbb ügyész és az Állami Számvevőszék, valamint az MNB elnöke alkalmas-e feladatának betöltésére, alkotmányt kell adni az országnak a vonaton fogalmazott és senkivel nem egyeztetett “Alapszerződés” helyett, meg kell vizsgálni a sportba irányuló pénzeket, és amatőrré kell tenni a futballt, az üres stadionokat bérbe kell adni a szomszédos országok bajnokságainak.
Át kell világítani az erőszak-szervezeteket (melyikre van szükség, melyikre nincs), az uralkodó elit és az oligarchia vagyonának eredetét (még az átmeneti transzfermoratóriumtól sem kell visszariadni), és azt is meg kell nézni, hány orosz vagy kettős orosz-magyar és ukrán állampolgár van Magyarországon, milyen céllal, és azt is, hogy az orosz nagykövetség diplomatáinak létszáma észszerű-e (ez pl. a Bécsi Egyezménynek is megfelelő intézkedés), fel kell mondani a nyugdíjakról szóló megállapodást Ukrajnával.
Az államnak abba kell hagynia a kultúra mindenféle ellenőrzését, az oktatást pedig az oktatási intézményekre kell bízni úgy, hogy erre az ágazatra pénzeket kell átcsoportosítani.
Gyorsan és hatékonyan kell új, korszerű egészségügyet létrehozni, visszaállítva a kassza (Alap) rendszerét, a tb és nyugdíjalapokat be kell vezetni a tőzsdére (garantált összegű és terjedelmű alapellátás mellett) és be kell fektetni (bérház-építés, szolgáltató cégek stb.), hadd fialjon.
A politkomisszár-rendszer azonnali megszüntetésével vissza kell adni a felsőoktatási intézmények autonómiáját. Vissza kell állítani a szabad sajtót, fel kell hagyni azzal, hogy az állami- egyben pártsajtó is legyen.
Be kell lépni az ERM-be (uniós árfolyamrendszer), vállalva a maastrichti kritériumokat és be kell vezetni az eurót. El kell döntetni, kell-e a Kerítés, vagy sem (szerintem nem, de ez nem számít), s ha igen, meddig, ha nem, mennyibe kerül a lebontás. Erről népszavazást lehetne tartani, valószínűleg igen lenne válasz, (t.i. hogy maradjon a Kerítés), de 4-5 évenként meg lehetne ismételni.
Erről és még sok minden másról kéne egyezkedni és tárgyalni az ellenzéknek (pártok között), ha valóban ellenzék akar maradni.
Ha meg így is jó, akkor hagyjuk a fenébe az egészet.

Rajz: Kaján Tibor Nagyjavítás