Entebbe: 7 órán át repültek 30-50 méter magasságban

Posted by

Radó Iván
1976. július 4-én szabadították ki az Izraeli Védelmi Erők kommandósai az ugandai
város, Entebbe repülőterén őrzött 102 túszt, akiket korábban palesztin és német
terroristák ejtettek foglyul egy francia utasszállító repülőgép eltérítése során.
Az akció történetét két amerikai és egy izraeli film, de több könyv is feldolgozta, külön Idi Aminról, Ugasnda diktátoráról  pedig az Utolsó Skót Király című film (is) készült.
Az entebbei repülőtéren lezajló túszmentő akció előzményei június 27-éig
nyúltak vissza. Ezen a napon a Palesztin Népi Felszabadítási Front (PFSZ) és a német Forradalmi Sejtek nevű szervezet két-két tagja Athénban – a közbenső leszállás során – feljutott az Air France 139-es Tel-Avivból Párizsba tartó járatára, és a görögországi felszállás után hatalmába kerítette a gépet.
Entebe Air France
A terroristák először a líbiai Bengázi városába repültek az Airbus A300 B4 (az Airbus első, már valamennyire modernnek és nagynak számító gépe, amely a világon az első két hajtóműves szélestörzsű repülő) . A típusból ma is repül a legyártott 561-ből 390 db.,
elsősorban cargo változatban) típusú utasszállítóval (F-BVGG), ahol feltöltötték üzemanyaggal a gépet.
A túszdráma a felszállás után kezdődött. A hírről értesülve Jichak Rabin izraeli miniszterelnök válságstábot állított fel, és arra az esetre, ha a gép Izrael felé venné az irányt, a tel-avivi reptéren készenlétbe helyeztette az izraeli hadsereg elit terrorelhárító egységét. A repülőgép azonban a líbiai Bengázi felé fordult, ahol egy vetélést imitáló
nőnek megengedték, hogy elhagyja a fedélzetet.
Ő aztán elmondta a brit és izraeli hírszerzőknek, hogy a négy túszejtő -három férfi és egy nő- az Izrael elpusztítását zászlajára tűző, Wadi Haddad vezette Palesztin Népi
Felszabadítási Front egyik sejtjéhez tartoznak. Később kiderült, hogy csak egy embere volt Haddad mellett, a másik két fegyveres, Wilfried Böse és Brigitte Kuhlmann a nyugatnémet Forradalmi Sejtek nevű szélsőbaloldali terrorista csoport tagjai voltak.
Este az üzemanyaggal feltankolt gép ismeretlen irányba távozott Bengáziból, fedélzetén a túszejtőkön kívül 253 emberrel, az utasokkal és a személyzet tagjaival, mint kiderült, Uganda felé.

Entebbe az eltérített gép útvonala
Útvonal: Benghazi, Kampala

A közép-afrikai ország ebben az időszakban Idi Amin Dada uralma alatt állt, aki az 1972-es müncheni olimpiai mészárlás üdvözlésével, de Hitler méltatásával is jelét adta Izrael ellenességének. Amin, miután az Air France járata június 28-án hajnali három óra után leszállt a Kampalától (főváros) 37 km-re lévő Entebbe nemzetközi repülőterén (amely ma már modernebbnek és nagyobbnak számít, de akkoriban főleg katonai funkciója volt), a
terroristáknak megengedte, hogy használják a terminált, lehetővé tette, hogy újabb palesztin fegyveresek csatlakozzanak hozzájuk, még katonaságot is kirendelt védelmükre. Néhány perccel a repülőgép leszállása után tehát a túszejtőkhöz még három palesztin terrorista csatlakozott. Idi Amin jó viszonyt ápolt Haddaddal, az akcióról is előre értesült. Délután Amin meglátogatta a túszokat, és azt állította, azon van, hogy elintézze szabadon bocsátásukat. „Tudom, hogy önök ártatlanok, de a bűnös az önök kormánya” – mondta. Ebéd után a túszokat két csoportra osztották: izraeliekre és a többiekre, de néhány ortodox zsidót állampolgárságtól függetlenül az előbbiek közé soroltak. Ez rémülettel töltötte el az izraelieket, a náci haláltáborokra emlékeztette
őket.
Néhány órával később a terroristák közölték a nem izraeli csoporttal, hogy a veszélyeztetettnek minősülőket másnap reggel „humanitárius okokból” szabadon engedik. A túszok erre összeírták a betegek, idősek és a kisgyerekes anyák neveit. Végül a géppel érkező 246 fő közül 94-en maradtak túszként Entebbe repülőterén, akikhez Michael Bacos kapitány és a személyzet önként csatlakozott.

Entebbe Michel Bacos kapitány
Bacos kapitány a foglyokkal

A terroristák foglyaikért cserébe 40 Izraelben és 13 más (összesen 5, Izrael mellett Franciaország, NSZK, Svájc és Kenya) országban raboskodó palesztin PFLP-tag szabadon bocsátását követelték, július 1-jei határidővel. A rendelkezésre álló három napban Tel-Aviv – az egyiptomi elnök, Anvar Szadat közvetítésével- Idi Amint próbálta lebeszélni az eltérítők támogatásáról, ám ezen erőfeszítések nem vezettek eredményre. Érdekesség, hogy Egyiptom és Izrael nyilvánvaló korábbi okokból nem voltak szívélyesnek mondható viszonyban, így azt a fontos szempontot emelhetjük ki, hogy vannak és kellenek olyan helyzetek, amikor a humanitárius hozzáállás felülírja a viszályt.
A Moszad ügynökei és az Izraeli Védelmi Erők igyekeztek a távolból a lehető legjobban feltérképezni az entebbei repülőteret: a szabadon engedett utasok beszámolói alapján. Délben a túszejtők szabadon bocsátottak 47 túszt, köztük a 12 éves Olivier Cojot-t, aki este Párizsba érve létfontosságú információkat osztott meg a reptéri épületről, a fegyveresekről és az ugandai katonákról a Moszad tisztjeivel. Fontos adatokat szolgáltatott a francia hadsereg egy veterán tisztje is, így az izraeli kormány nagyjából felmérhette a terroristák létszámát és fegyverzetét, a létesítmény tervrajzait is megszerezték egy izraeli vállalattól, mely részt vett a az építkezésben (arra úgy látszik, méltónak tartotta a zsidókat Amin). Amin rábeszélte a terroristákat, hogy engedjenek el még 100 nem izraeli túszt, a határidőt pedig július 2-a, délután két órára módosították.

Entebbe a mentőcsapat oda-vissza útja
A mentőcsapaz űtja. Oda-vissza

A vezérkar Simón Peresz akkori hadügyminiszter (később miniszterelnök, illetve elnök) vezetésével a kapott információk alapján, légi úton látta reálisnak az akciót, amely a Villámcsapás-Thunderbolt- később az akcióban  elhunyt tiszteletére-  a Jonathan nevet kapta. A terv szerint 4 Lockheed C-130 Hercules típusú szállítógépet (kiváló katonai
és szállítógép, 1956-ban kezdték gyártani és közel 2400 épült meg, beceneve Kövér (Fat) Albert, igen sok repül még belőlük), két Boeing-707-est és száz fős csapatot szántak bevetni Ehúd Bárákot (tábornok, későbbi védelmi miniszter) bízták meg az akció vezetésével, „Joni” Netanjáhu (a jelenlegi miniszterelnök testvére) a helyettese
lett. Az üzemanyag utánpótlás problémát jelentett, mert az útba eső államok többsége ellenséges viszonyban állt Izraellel. Ez alól egyedül Kenya volt kivétel, az ottani kormány csak nehezen engedve járult hozzá, hogy a tankolás a visszaúton (nagyobb terhelés) Nairobiban történjen.
A csapatnak a következő feladatokat adták:
1) a földetérés után: biztosítani a terepet,
2) kimenteni a túszokat,
3) ha már ott vannak, megsemmisíteni az ugandai légierő közelben állomásozó vadászgépeit (11 db. szovjet MI-17-est sikerült, ez a légierő negyedét tette ki (akkor már korszerűtlen típus volt),
4) a visszatérés előtt feltankolni a repülőket (ez végül Nairobiban történt).
A műveletben részt vevő pilóták hatalmas teljesítményt nyújtottak, mert több ezer kilométert kellett úgy megtenniük, hogy rejtve maradjanak az egyiptomi, szudáni és szaúd-arábiai radarok elől. Erre csak extrém alacsony -kb. 30-50 méteres- repülési magasságon volt lehetőség (ez egyébként ma is így van, ilyen szint alatt nincs radarfedés). A Sínai félszigeten feltankoltak. A Boeing 707-esek nem vettek rész az akcióban, az egyik repülőgép légi harcálláspontként, a másik repülő kórházként kelt útra. A második feladatot ellátó gép ezért később Nairobiban várakozott. A megterhelt Hercules nem igen tud többet 600 km/h-nál, így a kb. 4.000 km-es távolságot kb. 7 óra alatt tették meg. Végül -mivel azért a leszállás feltűnő- egy angol gép hívó (illetve radar)
jelére csatlakoztak rá. Itt illene a radarról, a transzponderről stb. beszélni, de talán majd elkülönítve foglalkozunk ilyen kérdésekkel. Extra megterhelés volt még, hogy teljes sötétségben kellett leszállni, ráadásul a termináltól távol eső, korszerűtlen és rövid pályára. Segítség volt, hogy a pályafények világítottak. Július 4-én vasárnap egy
perccel éjfél után az első gép leszállt az entebbei repülőtéren. Földetérés után a gép azonnal lelassított, hogy néhány katona ki tudjon ugrani, majd lámpákat elhelyezni a később érkező gépek számára. Ezután elgurult az új épületek mellett, majd ráfordult a régi terminálhoz vezető útra. Itt megállt, hogy a már korábban kinyitott rámpájáról legördülhessen az ugandai diktátor szolgálati kocsijának pontos mása, egy fekete Mercedes és két Land Rover dzsip, amelyekben 32 fegyveres ült. Az autók a régi kifutópályán elindultak az épület felé.

Entebbe a kamu Mercedes
A kamu Mercedes

Az álca azonban már az első ellenőrzőpontnál lelepleződött, ugyanis Amin néhány nappal korábban egy fehér autóra
váltott. Ennek következtében a rajtaütés meghiúsult, amihez hozzájött, hogy vitatható indokkal sorozatokat adtak le két ugandai katonára, majd a kommandósok rohanni kezdtek a terminál csarnoka felé, remélve, hogy még idejében odaérnek. Ezekben a pillanatokban történt, hogy Netanjáhút halálosan megsebesítette egy a szívére
célzott lövés, amelyet az irányítótoronyból adott le egy ugandai katona.

ERntebbe Yoni Netanyahu
Yoni Netanyahu

A tűzharc lármájára a terroristák ekkorra már visszahúzódtak a csarnokba, a túszok többsége pedig felébredt. Egyikük látta, hogy Wilfried Böse a mellette kuporgókra emeli Kalasnyikovját, úgy tűnt, tüzet fog nyitni rájuk. De a német végül nem lőtt, ehelyett utasította a túszokat, hogy menjenek biztonságos helyre, majd kihajított egy kézigránátot az ablakon, a földre vetette magát és lőni kezdett az üvegajtón keresztül egy közelítő alak körvonalaira. Golyói éppen csak elkerülték az egyik kommandóst, aki viszonozta a tüzet, egyik lövésével fejen találva Bösét. Másodpercek kellettek csak ezután, hogy
négy izraeli katona bejusson a csarnokba, és újabb terroristákkal végezzen – eltévedt golyóik közben három túszt is megöltek. A helyiségekben és az emeleten társaik közben végeztek a másik három fegyveressel, valamint az útjukba kerülő ugandai katonákkal. Hat perccel a földet érésük után, 00 óra 07 perckor a terminál a kommandósok ellenőrzése alá került, a megmaradt túszok pedig biztonságban voltak. Amint a többi
repülőgéppel (3) érkező erősítés a teljes repülőteret elfoglalta, majd harcképtelenné tette az ugandai légierő vadászgépeinek egy részét, a túszokat beszállították a negyedik Herculesbe, majd 00 óra 52 perckor a gép felszállt és Nairobi felé vette az irányt. A mentőakció csupán 51 percig tartott. Az akcióban körülbelül 40 ugandai katona
halt meg, míg a civilek közül 10 sérült meg. Nairobiban történő orvosi vizsgálatok után Tel-Avivba szállították a kiszabadított túszokat. Csak az a Hercules szállt le Tel Avivban, amelyen a túszok tartózkodtak, a többiek bázisukra repültek.
Amin bosszút állt: az egyik túszt, a 75 esztendős Dora Blochot, akit nem sokkal az izraeli támadás előtt szállítottak kórházba (csirkecsont akadt a torkán), ápolóival (orvosokat is) együtt meggyilkoltatta, az akcióban való kenyai közreműködést pedig több száz Ugandában tartózkodó polgárának lemészárlásával torolta meg.
Amin később az ENSZ-ben megpróbálta elítéltetni a hadműveletet, mondván, Izrael megsértette országa szuverenitását. A nyugati világ hőstettnek vette az akciót, mely precizitása miatt helyet érdemel a hadtörténelemben. Jogi szempontból nem lehet egyértelműen állást foglalni a kérdésben, mert ebben az egy szuverenitási kérdésben mindkét álláspont helyes és igazolható.
Néhány mondatot azért szenteljünk a biztonsági ellenőrzésnek. A hatvanas évek óta esély nem volt arra, hogy géppisztolyok és gránátok jussanak a fedélzetre. Entebében már hozzájuthattak, de miképp vitték fel a fedélzetre? Erről senki nem beszél, pedig ilyen in concreto lehetetlen volt, bár elég sokszor megismétlődött. A biztonsági ellenőrzésen ilyesmikkel átjutni legalábbis különös.
2019-ig -43 éven át- izraeli járat (ElAl) nem járt Ugandában. Az ElAl ekkor indított járatot. A Boeing 777-est Icik Gerber kapitány vezette, aki csupán tíz éves volt a gépeltérítés idején. 2019-ben, 95 éves korában meghalt Michel Bacos kapitány, aki nemcsak a túszokkal maradt, hanem a visszaútra (Tel Aviv) is elkísérte őket. Bátorságáért Izrael és Franciaország is elismerésben részesítette a pilótát, utóbbitól megkapta az ország legrangosabb díját, a Legion of Honour-t, a személyzet többi tagja pedig a Becsületrendet.
A kommandós akció egyik résztvevője tartott előadást az Óbudai Zsinagógában 2016. február 16-án szombaton (Sabbat, tehát megtisztelő, hogy ezt félre tudta tenni az előadó). Ő arra tette fel az életét, hogy járja a világot és elődásokat tart az esetről. Rami Sherman, aki az akcióig cionistaként élte az életét, így fejezte be nagy sikerű előadását: „egy cionista kém indult el az akcióra, és egy jámbor zsidó tért vissza”…
Izraeli veszteségek (5 fő):
túszok:
 Pasco Cohen,
 Ida Borochovitch,
 Jean-Jacques Maimoni, a kiszabadítás során baráti tűzben és
 Dora Bloch, akit Amin megöletett a kórházban.
A kommandó részéről:
Jonátán „Joni” Netanjáhú ezredes.
Megmenekültek:
túszok:
106/102 fő.
Felszámolt terroristák:
mind (7 fő).
Ugandai erők vesztesége:
kb. 40 fő.

Címkép: Érkezés Tel Avivba