A pánik három árnyalata

Posted by

Robin Wright
Akár az „Alkonyzónában” – a félelmetes bizonytalanság szülte drámában – a
világ minden nap megremeg kicsit, mert a koronavírus világjárvány hat
kontinens hatvan országában üti fel a fejét. S ehhez mindössze kilenc hét
kellett.
Többé nincs olyan illúzió, hogy a fertőzés terjedése megállítható. És ez
csak a kezdet. Marc Lipsitch, harvardi epidemiológus, a fertőző betegségek
központjának igazgatója úgy becsüli, hogy a világ körülbelül ötmilliárd
felnőttjének negyven- hetven százaléka kapja majd meg azt a vírust, amelyet
először december végén jelentettek Kínában.
Az Egyesült Államokban fordulat történt a hétvégén, mivel a betegség –
amelynek első eseteit Kaliforniában, Oregonban és Washington államban, vagyis a nyugati parton izolálták – most megjelent Illinoisban, a Közép-
Nyugaton és New Yorkban, Rhode Islanden és Floridában, vagyis a keleti parton is. (Hétfőn négy új koronavírus-halálesetet jelentettek be Washington
államban, és az esetek száma hat volt.)
Az amerikaiak számára a probléma már nem a járvány eredete. „A hangsúly eltolódott: nem az a kérdés, hogyan állítsuk meg a fertőzést, hanem az, hogyan állítsuk meg önmagunkat, nehogy megfertőzzük egymást” – mondta Lipsitch. „Amerika sem kivétel.”
Hétfői adatok kilencven esetről beszélnek. „Azért nem találjunk esetek százait
vagy ezreit, mert nem vizsgálódunk elég keményen” – mondta Lipsitch. „Nincs
olyan tesztképességünk, hogy megtudjuk, mi folyik itt igazán. Nagyrészt
azokra az emberekre koncentrálunk, akik kapcsolatban álltak Kínával vagy más
magas kockázatú térségekkel.” Lipsitch szerint a kínai kormány intézkedései
Hupej tartományban, a koronavírus kitörésének epicentrumában, sokkal
alaposabbak, mint ahogyan az Egyesült Államokban a Trump adminisztráció közelít a fertőzéshez. A kínai egészségügyi tisztviselők több mint háromszázezer beteget teszteltek az úgynevezett lázklinikákon. Ezzel szemben az Egyesült Államok csak néhány elszigetelt
esetet tesztelt.

Milano bisztro
Milánói bisztró vendégek nélkül

Ázsia és Európa szintén gyorsabban reagált a járványra. Japán bezárta az
összes iskolát, tizenhárom millió diákot hagyott rá a szüleire, hogy azok
találják ki, mit lehet velük csinálni. Szombaton a baseball meccseket is
közönség nélkül játszották, A Tokiói Lányok divatbemutatóján a modellek
nézők nélkül maradtak. A Nakayama versenypályán üres széksorok előtt
futottak a lovak. A Tokióban rendezendő nyári olimpia sorsa még bizonytalan.
Dél-Koreában a kormány fontolóra veszi a Shincheonji Jézus Egyház vezetője
elleni vádemelést, súlyos gondatlanság vagy gyilkosság miatt, mivel az ország
több mint négyezer kóresetének hatvan százaléka szektatag. A BTS, az ország
egyik legnépszerűbb zenei csoportja elhalasztotta áprilisra tervezett szöuli
fellépését, és ez történt a Green Day amerikai pop-punk együttes turnéjával.
Európában Olaszország tizenegy várost – több mint ötvenezer embert –
helyezett karanténba a koronavírus miatt. A milánói La Scala operaházat
bezárták. Az óvintézkedések ellenére a megerősített esetek száma
Olaszországban ötven százalékkal nőtt a hétvégén. Vasárnap a világ
legforgalmasabb múzeumának, a Louvre-nak a munkatársai az ajtók bezárására
szavaztak, mert attól tartottak, hogy a párizsi intézmény – és havi tízezer
látogatója – a vírus terjesztője lehet. Franciaország, amelyben eddig több mint
száz eset fordult elő, országos tilalmat vezetett be minden olyan nyilvános
rendezvényre, amelyre több mint ötezer embert várnak. Svájc betiltotta az
összes rendezvényt, amelyre ezer ember jöhet. Németország, ahol az ország
tizenhat tartományából kilenc jelentette a koronavírus eseteit, lemondta a világ
egyik legfontosabb utazási és turisztikai vásárát, amelyet Berlinben tartanának.
Görögország törölte az összes karnevált.
A Közel-Keleten, Iránban, a koronavírus forró pontján, ahol a világon a
legmagasabb a halálozási arány, az ország harmincegy tartományából
huszonegyben lemondták a pénteki imát, iskolákat és egyetemeket zártak be.
Szaúd-Arábia, az iszlám szent helyek őre, megtiltotta a külföldi zarándokok
beutazását. Katar törölte a vasárnap induló motorkerékpár Grand Prix-t.
Marokkó bejelentette, hogy elhalasztja az összes sport- és kulturális
rendezvényt, annak ellenére, hogy még nem erősítették meg, hogy a helyi lázas
betegek koronavírussal fertőzöttek-e. „Ez nem a félelem ideje” – mondta
csütörtökön Tedros Adhanom Ghebreyesus, az Egészségügyi Világszervezet
vezetője. „Ez a fertőzések megelőzésének és az életmentésnek az ideje.”
Pénteken az amerikaiak felkészültek a lehetséges karanténra. Amikor az első esetek még csak háromezer mérföld távolságra voltak innen, Washington DC- ben, ahol élek, nem volt Purell, Clorox törlőkendő és nem voltak tisztítókesztyűk, valamint kevés volt a WC-papír, a konzervzöldségek és a tészta.
„Péntek este elfogyott az összes burgonyakonzerv ” jelentette a Trader
Joe boltlánc. A nyilvános pánik növekedése azonban jó dolog is lehet. Lipsitch
ésszerűnek nevezte az elővigyázatosságot. „Az emberek érthetően össze
vannak zavarodva. Azt mondtam az embereknek, hogy vásároljanak mosószert,
fehérítőt és alkoholos tisztítószereket, és több hónapra gyógyszert és
hasonlókat” – mondta. „Ez nem azt jelenti, hogy használnod is kell őket, de
nagy esély van rá, hogy fel fogod használni ezeket.”
A viselkedéstudomány szekemberei, a pszichológusok és az epidemiológusok
kerülik a „pánik” szót. „Inkább a viselkedési minták, bizonytalanságra okot adó
körülmények szempontjából közelítünk a kérdéshez” – mondta Kathleen
Tierney, a Colorado Egyetem Boulder viselkedési tudományi intézetének
szociológusa. Baruch Fischhoff, a Carnegie Mellon Egyetem pszichológusa és
a Kockázatelemzési Társaság korábbi elnöke elmondta, hogy a pánik három
formában jelentkezik, amelyek közül csak az egyik vonatkozik a koronavírus-
válságra adott reakciók körére.
A legalapvetőbb formája a pánik érzése, amelyet egyszerre érez a legtöbb ember – mondta Fischhoff. Káros az életminőségre, de nem kapcsolódik meghatározott viselkedéshez; a legtöbb ember érzi ezt, de nem cselekszik.
A pánik második típusa esetén a stressz legyőzheti a normális és indokolt válaszokat. Ez is meglehetősen ritka, mutatják a kutatások. A legtöbb ember nem veszíti el a fejét. „A tömeges pánik mítosza, hogy az utcán futkosnak az emberek és felhagynak a normális
viselkedéssel.” – mondta Fischhoff. „Ez a fajta pánik az, amelyet inkább a
filmekben látunk, mint a mindennapi életben. Ez valójában egy embercsorda
viselkedése.”
A Világkereskedelmi Központ elleni szeptember 11-i támadás
maradandó képe az, hogy az emberek elfutnak a helyszínről. De a evakuálás a
tornyokból – mindegyik több mint száz emelet magas volt –- már nagyon
rendezetten történt – mondta Fischhoff. – Nem menekülésnek látszott. A
szörnyű helyzetben az emberek bátrak és nagyon összeszedettek voltak.”
A harmadik pánikfajta az a típus, amelyet a koronavírus kitörése óta
tapasztaltunk – sokfelé sokféle társadalomban. Ez a pánikvásárlás és a
felhalmozás. „Jobb félni, mint megijedni”– magatartás – mondta Tierney, a
szociológus. Az jó hír, hogy az emberek sorba állnak –akkor is, ha hosszú
sorban –, hogy élelmiszert vásároljanak. Senki sem rabol élelmiszert. A
pánikvásárlás ugyanakkor a kormányba vetett hit hiányát is tükrözi. „Annak
jele, hogy az emberek úgy gondolják, hogy azok akiknek a dolga lenne – akiket
akár megválasztottak, akár kineveztek – képtelenek egy válság kezelésére, és
akkor úgy érzik, csak magukra számíthatnak” – mondta Fischhoff. Lehet, hogy
a viselkedés oka a tájékozatlanság, de attól még indokolt lehet. „Az emberek,
akik árut vásárolnak, úgy érzik, hogy nyugalmat vásárolnak.” „Mi van, ha most
vásárlok konzervet, száraz árut és nem később? Milyen esélyekkel fogom
használni, még akkor is, ha nem nagyon szeretem a babot? ” – tette hozzá
Fischoff. „A történelem valószínűleg igazolja őket – és végül megeszik a sok
babot.” Ez azonban „valóban a vezetés kudarca”.
A koronavírus gyors terjedése megdöbbenttette a kormányokat és a
közegészségügyi szakértőket. „A covid-19 figyelemre méltóan intelligens
evolúciós ellenféllé vált” – írta Samuel Paul Veissière csütörtökön a
Psychology Today számára. Az Ebola „meglehetősen hülye vírus” volt, mert
megöli a gazdaját. A koronavírus más. „Az emberi pszichológia
sebezhetőségének kiaknázásával, (amelyet ősei már korábban terjesztettek),
bezárt sok iskolát, leomlasztott tőzsdéket, fokozta a társadalmi konfliktusokat,
az idegengyűlöletet, átrendezte a migrációs mintáinkat, és azon dolgozik, hogy
homogén terekben egyesítsen minket, hogy tovább terjedhessen.” A rossz hír
az, hogy a sűrűn lakott területeken élő embereket „nagyon valószínűen”
megfertőzi a vírus – „ha nem ebben az évben, akkor a következő évben, vagy
az azt követő évben, amikorra szezonális globális fertőzés lesz. A jó hír az,
hogy a legtöbb ember nem fog meghalni tőle – mondta Veissière. Ez nem
valami biztató és nem valami megnyugtató egy új globális betegség korai szakaszában. De nem lenne helyénvaló a vírust katasztrófaként kezelni – állítják az epidemiológusok és a pszichológusok. „Az emberek nem úgy reagálnak, mint a katasztrófafilmekben. És így leszünk ezzel a koronavírusjárvánnyal is” –- mondta Tierney. „Az antiszociális viselkedés helyett inkább szociális magatartást várok el a társadalomtól.” És talán
rengeteg vásárlást.
A The NewYorker cikke

Kép: Baseball meccs vasárnap Tokióban üres nézőtér előtt. Kimimasa
Mayama / EPA-EFE fotója