Főnök, 1940-ben

92 éves korában elhunyt Székely Éva olimpiai bajnok úszó, a Nemzet Sportolója.
Székely Éva
1940. Szépemlékű kezdő úszó koromban fogalmam se volt róla, hogy létezik sportvezetés. Számomra a legfelső hatalom az edzőm volt. Teljhatalmú úr a mi világunkban. Akkoriban el sem tudtam képzelni, hogy neki is parancsolhat valaki az uszodában.
Egy téli vasárnap reggel háromnegyed hatkor edzéshez készülődtünk. Sárosi stopperral és síppal a kezében már a medence partján áll.
– Felállni! – hangzik a vezényszó.
Kibújunk a köpenyből és rajtra készen felállunk a kőre.
– Ne indítson! Ne ugorjatok be! Jön a méltóságos úr! – kiáltja az úszómester.
Mindenki visszaül a lelátóra. Én is. Néhány hete, hogy edzésre járok, de még soha nem
fordult elő, hogy a Mester a kiadott utasítást visszavonta volna.
Elegáns, bolyhos sötétkék köpenyben egy magas, őszes úr lép be az ajtón. A medencénél az úszómester szolgálatkészen lesegíti a köpenyét. A nyúlánk férfi a lépcsőhöz megy, besétál a vízbe. Hosszú, lassú tempókkal úszik a medencében, teljesen egyedül.
– Ki ez? Miért nem mehetünk be a vízbe? – kérdezem, furcsállva a helyzetet.
– Az uszoda igazgatója, Schmidt magyar királyi főtanácsos. A méltóságos úr a tükörsima vizet kedveli – feleli a Mester ironikusan.
Lehet, hogy Schmidt, magyar királyi főtanácsosnak köszönhető, hogy egész további pályafutásom során bizonyos fenntartásaim voltak a vezetők iránt.
1941-1945 között semmiféle vezetéssel nem volt dolgom. „Emigráció”-ban dolgoztunk. Ilyen szempontból ez volt pályafutásom legnyugodtabb és legkellemesebb szakasza.