A hosszú ruha sok szégyent eltakar

Posted by

G. Nagy László

Hidzsáb, nikáb, khimár, csador, burka, burkini… Csak kapkodjuk a fejünket, micsoda széles tárházzal bír a muzulmán női divat… (Sokatmondó, hogy az automata helyesírás-ellenőrző a hat ruhadarabból négyet nem is ismer.) 
Hasonlóképp kapkodjuk a fejünket, hogy miként viszonyul e viseletekhez a világ; tiltják vagy engedik, tűrik, vagy támogatják, elítélik vagy tapsolnak hozzájuk. Az elmúlt évek során számos korlátozó törvény született Európában, s számos tüntetést is tartottak ezek ellen. Száz és száz érvet hallunk mindkét oldalról, mintha a kérdés valami hihetetlenül bonyolult volna. Pedig a legkevésbé sem az.

 

Kezdjük mindjárt az alapvetésnél: senkinek semmi joga ahhoz, hogy megszabja nekem, milyen ruházatot viseljek a közterületeken. Ha az öltözékem higiéniailag nem kifogásolható és közszemérmet sem sért, úgy azt hordok, ami nekem tetszik, tökéletesen függetlenül attól, milyen reakciót váltok ki az utca emberéből. Lehetek szakadt, vagy extravagáns; rikítóan bohém, vagy szánalmasan divatjamúlt; megmosolyogtató, vagy felháborító – különösen, ha a pólómon valamely véreskezű diktátor arcképe díszeleg -, senkinek semmi köze hozzá.
Egészen más a helyzet, ha magánterületre lépek. A tulajdonosnak nyilvánvaló joga, hogy megszabja, milyen ruházatban lát szívesen, s melyekben nem. Turistaként felesleges fennakadnunk azon, ha egy dél-olasz templomban levetetik velünk a baseballsapkánkat, vagy ha szakadt bőrdzsekink miatt kitessékelnek minket az operabálról.
Ha a Tesco valamiért úgy döntene, hogy a keddi napokon csakis azokat a vásárlókat szolgálja ki, akik almazöld kalapban érkeznek, egy szavunk sem lehetne. Hülye egy koncepció volna, de szívük joga; mi meg mehetnénk az Aldiba, vagy a Sparba. Megmosolyogtatónak és értelmetlennek tartjuk, amikor arról olvasunk, hogy Észak-Koreában tilos farmernadrágot viselni.
Alapvetően ugyanezt kéne éreznünk, amikor muszlim ruhadarabok viselését korlátozzuk. Persze, tudjuk, ennyire azért tényleg nem egyszerű a dolog.

A muzulmán nők viselete kapcsán létezik pár speciális szempont, amely valamelyest árnyalja a képet.

  1. KÖZBIZTONSÁG – 2014-ben egy – már Franciaországban született – fiatal muszlim nő azért perelte be a francia államot a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság előtt, mert tiltja és bírsággal sújtja a burka viselését. A bíróság azonban a keresetet elutasította. Az ítélet szerint a közbiztonság védelme legitim indok, amely alapján a felperes ezen jogai korlátozhatók. Az arc eltakarása ellentmond az alapvető társadalmi együttélési normáknak, ugyanakkor bármiféle viselet, amely az arcot látni engedi, engedélyezett Franciaországban. (Ha bukósisakban, vagy símaszkban lépnénk be valamely bankfiókba, a pénzintézet alkalmazottai akkor sem örvendeznének túlzottan.) Belgiumban, Hollandiában, Dániában, Svájcban, Olaszországban és Spanyolországban is találkozunk a burka viselését korlátozó jogszabállyal, mi több, a tavalyi merényletsorozat után Srí Lankán is betiltották minden olyan ruhadarab viselését, mely elfedi az arcot.
  2. HIGIÉNIA – A burkinit, a muzulmán nők egész testét fedő strandszerkót számos uszodában tiltják közegészségügyi és vízminőségi szempontokra hivatkozva. Ezek abszolút akceptálható szempontok lehetnek. A morális problémák akkor kezdődnek, amikor vallási toleranciára hivatkozva a muszlim hitűeknek elnézik a burkini viselését, szemben a más hitűekkel, akik továbbra sem szaunázhatnak pólóban. A közegészségügyi és vízminőségi szempontok tisztán szakmai kérdések. Az átlagpolgár el fog fogadni bármilyen – szakmailag alátámasztott – döntést. A vallási alapon történő felemás megítélést viszont aligha. Az pedig egészen komolytalan, ami Európa számos városában történik: először megtiltják, azután – társadalmi nyomásra – mégiscsak engedélyezik a burkini viselését az uszodákban, strandokon. Ez olyan benyomást kelt, mintha a szóban forgó higiéniai szempontok sosem léteztek volna.
  3. VALLÁSI ÉRZÉKENYSÉG – Több tiltó rendelkezés indoklásában szerepelt, hogy az adott ruhadarab vallási jelképnek minősül, így sérti a közrendet. A dzsihádista terrorakciók miatt az emberek érzékenyen reagálnak az erre emlékeztető ruhadarabokra. Ha léteznek tökéletesen érdektelen szempontok, úgy ezek pontosan azok. A nyakláncon hordott kereszt, vagy Dávid-csillag ugyanígy vallási jelképek, s bárkinek sérthetik az érzékenységét. Ki a fenét érdekel?
  4. A NŐK ELNYOMÁSA – Zohre Esmaeli, a világ első afgán modellje meséli el azt a történetet, melyben nagynénjét nyilvánosan megostorozzák, csak mert a kabuli piacon festett körmei véletlenül kivillantak a burka alól… A magam részéről nemigen tudnék érvelni amellett, hogy ezek az egész testet eltakaró cuccok nem a nők elnyomásának eszközei.
    Egészen nyilvánvaló, hogy azok, még akkor is, ha számos muzulmán hitű nő olyan szinten bensőségesítette a próféta szavait, hogy már nem is érzi kényszernek ezt az elmebeteg előírást. Zohre Esmaeli maga is arról beszél: kamaszlányként elképzelhetetlennek tartotta volna, hogy fehérneműben fotózzák. Tökéletesen a fejébe verték, hogy ez milyen súlyos bűn. A muzulmán nők önkéntes ragaszkodását a hagyományos öltözködéshez nevezhetjük ostobaságnak, agymosottságnak, vagy akár Stockholm-szindrómának is, a lényegen nem változtat. Akarata ellenére senkit nem tehetünk sem szabaddá, sem boldoggá. A tudati fejlődés – bármilyen kívánatos is – csakis belső indíttatásból, önkéntes alapon valósulhat meg.
  5. INTEGRÁCIÓ – Egyes kutatások is azt támasztják alá, hogy az iszlámhívők európai integrációját nemhogy nem segítik, de egyenesen hátráltatják az ilyen jellegű tiltó intézkedések. Az érintettekből ellenérzést és dacot váltanak ki. A fene se tudja, hogy képesek-e ezek az oly idegen kultúrák békésen egymás mellett élni, de ha ártalmatlan szokásokat tiltunk, azzal biztos nem segítjük a folyamatot. Ha egy muzulmán nő a párizsi vagy bécsi augusztusban majd megrohad dohos csadorjában, miközben mindenütt lenge öltözetű lányokat lát, előbb utóbb talán nyitottá válik a szabadság gondolatára. Ha pedig még így sem, úgy tényleg reménytelen a helyzet, s még kevésbé érdemes erőltetni az európai normákat.

 

Kissé zavaros lett mostanában a világ. Sokszor nem értjük, miként lehetséges, hogy feminista szervezetek tüntetnek a burka viselése mellett, miközben meghirdetett céljuk épp a nők teljes felszabadítása. Értetlenül nézzük, ahogy melegjogi szervezetek állnak ki muzulmán szokások mellett, tudva, hogy ők lennének az elsők, akiket pár ezer kilométerrel keletebbre még ma is lazán megköveznének. Hogy ez maga a tiszta, jó szándékú  liberalizmus, avagy csak elvtelen taktikázás, az legyen az ő problémájuk. Nekünk elég az, ha mi magunk erkölcsi szempontból világosan látjuk a problémát. A közbiztonság és a közegészségügy kérdéskörét muszáj komolyan vennünk és mindennél fontosabbnak kezelnünk, hiszen ezek a személyes szabadságunk alapjait adják. Minden egyéb szempont legfeljebb annyit ér, hogy említést tegyünk róluk, többet nemigen. Ha a másik nem sérti privát szféránkat – márpedig az ártalmatlan öltözködési szokások a legkevésbé sem sértik – a józan morál hangján azt kell mondanunk: a muzulmán csajok is azt viselnek, amit csak akarnak.

teveszmek.blog.hu

Kép: burkás nők igazolvánnyal