Koronavírusból – gazdasági válságvírus?

Posted by

Kocsis Tamás
Barlai Róbert tőkepiaci szakértő aggódik. Attól tart, ahogyan 2008-ban a Lehman bank csődje, úgy 2020-ban a koronavírus lehet az a faktor, ami kipukkaszthatja az éveken át fújt tőzsdei lufit. Míg azonban a vírus remélhetőleg gyorsan megfékezhető lesz, a „medve piac” hosszabb ideig meghatározhatja a globális gazdasági környezetet.
„Jelenleg közel 1 milliárd ember él komoly korlátozások között – beleértve a szabad mozgásuk erős korlátozását is -, és a szemünk láttára áll feje tetejére a megszokott világ, a fogyasztói szokások…. Sorra érkeznek az elemzések a kínai növekedés 1-2 negyedéves összeomlásáról és annak világgazdasági hatásairól, a globális ellátási rendszert érintő kérdésekről” – írja a Privatbankar.hu portálon.
Tény: a Wall Streettől, ahol bevallják, a Kínai Kommunista Párt vezetéséig, amelyik bizonyosan nem csak töpreng, hanem mélységekbe nyúlóan elemez, jelentkezett már a gazdasági válságveszély vírusa…
Mert Kína gazdaságilag máris megroggyant a Vuhanból világjárványt produkáló koronavírus következményeként. Megrendült a bizalom minden iránt, ami „Made in China”, akár késztermék, akár olyan alapanyag, amit mások szereztek be eddig onnan, nem kis mértékben éppen a gyógyszergyárak. A BBC szerint például 92 százalékkal estek vissza a kínai autóeladások az idei év februárjában, első sorban a koronavírus miatti veszélyhelyzetnek köszönhetően. És bizalmatlan a világ minden és mindenki, ami, aki kínai, vagy annak látszik. A kínai éttermek, egyéb üzletek, egész kínai kolóniák iránt Budapesten annyira, hogy üres minden kínai vendéglátóhely, sőt azok is, amelyek kiírják, „vietnamiak vagyunk”.
Peking egyelőre biztosan lemondhat arról, amire vágyott, s ami felé nagy ütemben haladt is, hogy rövid időn belül a világ vezető gazdasági ereje legyen. Mindenki más meg aggódhat, hogyan hat ez a saját gazdaságára és a világgazdaságra, amelyhez még a – magukban még kuncogó – amerikaiak is millió szállal kötődnek. Európa ugyanúgy, beleértve bennünket…
Csatlakozom Barlai Róberthez, mert egyre több egyre többen kérdezik: mit lép ebben a helyzetben többek között a magyar jegybank? „Maradt-e mozgástér a gazdaság élénkítésére, a forint stabilizálására vihar esetén?”
Mert biztosan nem elég, ha csak félünk és nem készülünk a viharra, – bármennyire reménykedünk is, hogy mégsem lesz tájfun…