Posted by Bán Béla
SZÉL JÚLIA (1927 szeptember 19. – 2020 február 23.)
Egy hete, hogy utoljára beszéltünk telefonon. Csak a vérnyomása nyugtalanította. De készült a tavaszra, már beosztotta, mikor nyitja ki a kertet Hajdúszoboszlón, állandó lakhelyén, igazi hazájában és mikor Szentendrén, ahova már nemcsak nyaranként jártak szívesen.
Beszélgetés közben váratlanul megkérdezte:
– Ki most a Magyar Rádió elnöke?
– Nem tudom Julika, nincs kapcsolatom. Ha lett volna is, az elmúlik 30 év alatt. De azt hiszem Már Magyar Rádió sincs.
– De azért a műsoraim még megvannak, ugye?
Mondtam, ha van egy kis eszük, akkor biztosan ott vannak a dokumentumtárban. Akik dokumentáltak, azok tudják, hogy a huszadik század Magyarországát nem lehet a jövőnek megőrizni Szél Júlia műsorai nélkül.
– Akkor jó! Azért kellene nekem a Rádió elnöke, hogy műsoridőt kérjek egy néhány nagy műsorra. Egyre többet foglalkoztat az építészet és olyan keveset hallok erről. Tudod, Jó barátom Finta József. Elhatároztam, egy órás műsort készítek róla és vele. Itt van a kis magnóm, a mikrofon, talán még a Rádióból kimenekített öreg vágó magnóval is elboldogulnék. Csak műsoridő nincs, az kellene, nagyon.
Nem ígértem Julikának semmit. Azt sem mondtam el, hogy ma már nincsenek ilyen műsorok. Ma már nem kell az a hangulat, hogy bekapcsolod a rádiót, megszólal Szél Júlia és te, a hallgató máris ott vagy a falusi ház meleg szobájában, ahol a háziasszony letöröli előtted a széket az asztal mellett, pedig te szívesebben ülsz a sutban, a kiságy szélére, mert ott lehet igazán meghitten beszélgetni.
Már nem készül el az a műsor Finta József építésszel.
1948 nyarán kopogtatott a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai bejárata mellett, az információs fülkényi helyiségének ajtaján, hogy ő itt riporter akar lenni. Az ott dolgozó asszonyka nem tudta lerázni. Makacs volt, akaratos. Végül lehívtak egy szerkesztőt, aki tisztelte ezt az akaratot.
Pedig abban az évben volt választási lehetősége. Három egyetemet, főiskolát jelölt meg, még az érettségi előtt, s mindháromra behívták, és felvették. Lehetett volna jogász, filmrendező, vagy belső építész. Pedig érettségi bizonyítványa sem volt. (Nincs azóta sem.) Elvégezte a középiskolát, de más dolga volt, mikor érettségiznie kellett volna. Ez nem volt akadály, a felvételiztetőket mindenhol elbűvölte a vizsgán. De ő meg akarta ismerni az országot, érezni akarta a haza vérereinek lüktetését. Ehhez neki riporternek kell lennie.
1948 augusztus 20-án ki is küldték egy tapasztalt riporterrel az egyik helyszínre, ahonnan élőben közvetítettek. Julika mindent megfigyelt, sőt még többet is, mint amire kollégája készült. S egyszer csak a riporter rosszul lett a nagy melegben. A fülhallgatóban pedig hallja: – azonnal kapcsoljuk a helyszínt. Az ember pedig ott fekszik egy árnyékos helyen, talán már orvos is akad, aki kezeli. A fejhallgatóban pedig mondják: – Élőben vagy, kezdj el beszélni. –Szél Juli elkezdett beszélni, s hiba nélkül elhangzott az augusztus huszadikai tudósítás.
Ez volt a belépője.
Ötvenhat év múlva, 2004-ben tette le a mikrofont.
Fél éve lehet, hogy beszélgettünk és szóba került a halál.
– Tudod, én állva szeretnék meghalni, akárcsak a fák, vagy mint kedves anyám. Az én édesanyám nálunk lakott már. Egyedül nem tudta magát ellátni. Mesélt, mesélt a régi életekről, s közben énekelt is. Olyan szépen népdalt énekelni senki nem tudott, mint kedves anyám. Éppen mondta életmeséjét, mikor összecsuklott. Mi Kalmárral (Kalmár Árpád, a férje) megfogtuk a két karját. De leültetni már nem tudtuk, halott volt. Állva halt meg.
Az éjszaka, túl az éjfélen Szél Júlia alvásra készítette el magát. Kilépett a fürdőszobájából, s a szoboszlói házuk szűk előszobájában a földre zuhant. Kalmár Árpád hiába sietett. Julika halott volt. Az orvos szerint már akkor, mikor találkozott a földdel.
Drága Julika. Tudom, nagyon sok hallgató olyan szívesen hallotta volna azt a nagy riportot, amit elkészíteni akartál. 93 és fél év nem volt elég, hogy befejezd. Igen, azt a munkát, amit Te végeztél soha nem lehet befejezni.