Lélek vándorlása (a megértés)

Posted by

Gaál Péter
Ha megérted, akkor nem Isten, írja Augustinus, másképpen Szent Ágoston. És ez bármire igaz – OTT. “Bárkire” igaz VOLNA, ha OTT volnának személyek. De nincsenek. A személyek, ha vannak, ITT vannak, Istentől emberig.
Megérteni itt lehet, e fizikai univerzumban. Valamivel összekapcsolni – eszközzel és tárggyal. A “mert” alárendelő kötőszó eredete a “miért” (mi-ért) kérdő névmás “mért” alakja: amiért-amért-mért-mert (Magyar etimológiai szótár). De mi a “mert”? A “mert” a lélek összekapcsolása a valóság egyik nézetével. Véletével. Bizonyos értelemben a TEREMTÉS konstatálása. Két lábbal állni… VALAHOL. Verstehen Sie? Do you understand? “Meg”? “Alá”? Inkább: “bele”? “Állni”? Vagy ÁLLÍTANI??
Ott lesz, ahova állítják. A “mert” a lélek megnyugvása.
Akkor Isten megértése istenfelettiség lenne, ezért tiltakozott Szent Ágoston (is)? Ezért tilos a zsidóknak Isten nevét kimondani? Ezért lebeg JHVH (A Név) elérhetetlen magasságokban? De a főpap kimondhatta, évente egyszer, a Szentek Szentjében, ameddig volt olyan! Kit állított az ókori zsidók főpapja IDE? A Nevet rajta kívül senki nem ejthette ki a száján. Senki más. Mindez nem meddő töprenkedés. A szavak nem véletlenül olyanok, mint amilyenek. Még akkor sem, ha tükörfordítások, különösen, ha olyan nyelv az alap, amely valamelyest kongruál az archaikus nyelvekkel. A “miért” (“mert”) és a “valami” elválaszthatatlanul összetartozik.
Mi történt ott a Szentek Szentjében?
Ott, a Szentek Szentjében az történt, hogy HELYET CSERÉLT Isten és a főpap.
Amikor a főpap kijött – ha kijött – ismét főpap volt. Ha valaki belátott volna a kárpitok mögé, NEKI mindvégig főpap lett volna. Ha a főpap meghal bent, a derekára erősített kötélnél fogva kihúzott a főpap holtteste. A Bódhifa alól felálló Buddha se volt más, a Kuszinárá (páli) melletti virágzó szálafa-erdőben haldokló se, mint Gótama Sziddhattha (páli) egykori sákja (szákja) “herceg”.
A “mert” a lélek megnyugvása. Nem egyéb. Nem több. Nem is kevesebb.
OTT nincs Isten.
A keresztény teológia egésze kínlódás. A görög-keresztény filozófia is. Egészében a teológia (Istenről való beszéd) és a filozófia, kivéve utóbbi konyhanyelvre fordítását: “a bölcsesség szeretete”.
Bárki szerethet bármit.
Az is kínlódás, amivel mi – én és az Olvasó – próbálkozunk újra és újra. Megérteni csak VALAMIT (valakit) lehet. Itt van a bibi. Az egyik bibi. Kizárólag VALAMIT (valakit). A másik bibi ott van, hogy a “mert” csak kétféle vonatkozásban használható. “Azért vagyok itt időben, mert időben elindultam”, illetve “azért indulok el most, mert pontosan meg akarok érkezni”. Az első lefedi a történéseket, a második lefedi a szándékokat. Az első az okra vonatkozik, a második az okozatra. Az első a múltra, a második a jövőre. Az első arra, AMI VOLT, a második arra, AMI MÉG NINCS (e kettő pedig egy és ugyanaz, mint látni fogjuk).
De egyik sem arra, ami VAN.
Ha Istenről elmélkedik valaki, arról elmélkedik, ami e pillanatban kizárólag az EMBER privilégiumának tűnik. Arról a világról – a mindenségnek arról a feléről -, amibe e pillanatban csak az embernek van bejárása. Isten tulajdonképpen mellékszereplő, főszereplővé viszonylag későn avanzsált. Isten ebben a vonatkozásban magyarázat. Múlt és jövő. Mi viszont örökös múltban élünk. Még a jövőt – “akkor még azt hittem” – is múltként tudjuk csak felfogni. “Ezt és ezt csináltam/gondoltam.” Valamiképpen ezt és ezt tettem. AZ IDŐ MÚLTAK EGYMÁSUTÁNJA. Még akkor is a múltról beszélünk, amikor a tükör előtt állunk. Hisz különben volna értelme annak a megállapításnak, hogy “ej, de megöregedtem”?
A “negatív teológia” nem old meg semmit. A negatív teológia nem a megismerhetőség tagadása (vagyis nem agnoszticizmus, azaz “gnoszticizmus” fosztóképzővel, a szó a tizenkilencedik században élt darwinista Thomas Henry – nem Aldous Leonard – Huxley angol biológus alkotása), hanem minden olyan állításé, amely Istennek végességet és tökéletlenséget tulajdonít. (Tökéletlenség az én olvasatomban nincs. Tökéletlenség csak akkor van, ha a mákos nudlit és a faforgácsot ugyanarra a platformra hozzuk, akár mint ételt, akár mint faipari mellékterméket.) A református teológia például ebből a szempontból negatív teológia. A katolikus már nem, mert nála a az állítást és a tagadást (Kálvin itt megtorpan) a fokozás követi. Akadémikus okoskodás, legyintenek Önök. Nem. Igen.
Ha állít, ha tagad, mindkettő beleragad a kényszeres megértés mocsarába.
Egy pillanatra vonatkoztassanak el a matematikától/geometriától. Minden körnek – A körnek – végtelen a kerülete – akármeddig lehet haladni rajta -, de véges a területe. Végtelen kerület zárja magába a véges területet. Ez a mindenség sematikus két arca. Nem sematikusan – a gyakorlatban – viszont abszolút szabályos kör ugyanúgy nem létezik, ahogy abszolút szabályos egyenes sem. Még körszerű kör és egyenesszerű egyenes sem létezik. Síkidomok se léteznek. Síkok se léteznek. Tér van és benne testek, körvonalakkal. Így is hívják őket: körvonal. Körül- majd – sematikusan – lerajzolhatók, azért sematikusan, mert a valóságban – EBBEN a valóságban – a maguk teljességében nem rajzolhatók le, tudniillik akkor az már nem rajz volna, hanem ŐK MAGUK. Mindez pedig azt jelenti, hogy a végtelen, amely teret generál, NEM GENERÁL SEMMIT. A semmit generálja. Nem tér van, hanem TÉRHATÁS.
Szimbólumok vannak. Emberfigurák a toalett ajtaján. Semmi közük az emberhez, de EMBERSZERŰEK. A játékállatok. A karikatúrák. OLYANOK, MINT. A testek olyanok, mint. Mintha volnának.
Nem a leírás lehetetlenségei, hanem a lehetetlenség leírásai.
Minden kör végtelen: MINDEN KÖR(VONAL) EGYFORMA HOSSZÚSÁGÚ. De hát nem! Hosszabb spárgából és rövidebb spárgából is lehet köröket csinálni! Lehet, de… attól a pillanattól, hogy összeért a két végük, a végtelen sémáivá válnak, kvázi végtelenné válnak. Illúziókká, mondanám, ha nem lenne már rém unalmas.
S hogy mindez, amit ebben az öt részben leírtam, mire jó? Arra, hogy NE FÉLJÜNK. Minden csak abban a képzelt szituációban érvényes, és annak megfelelően érvényes, amibe helyezzük. És akkor a hajléktalan nem fog fázni az utcán? A szenvedő nem szenved? Addig, ameddig elfogadja a szenvedő szituációt, szenved. Megszabadulhat tőle? Igen. Kiléphet belőle. Áthelyezheti magát egy másik szituációba. Vagy ha nem akarja/nem képes rá, szépen, lépésről lépésre hátrálhat, olyan világokba, ahol más és más jelenti a “jót” és a “rosszat”. Stephen Hawkingnak is lehettek vidám, sőt kifejezetten elégedett napjai, még a végén is, bizonyosan.
Cornelius Rost, az egykori állítólagos német hadifogoly, aki állítólagosan a Csukcs-félszigeti ólombányából megszökve tizennégyezer kilométert gyalogolt a sokszor mínusz negyven fokos tajgában és sztyeppén, el tudná mondani Önöknek, ha így lett volna. Ha nem így volt, ha ez az egész csak tódítás, az se fontos: kicsiben bárki megélheti, akit visszazökkenthetetlenül kizökkentenek a komfortzónájából. Ezt is tapasztalatból írom.
És utána? Vagy folytatódik, vagy nem. Egyszer csak majd nem, de onnantól sem a büntetés, sem a jutalom fogalma nem érvényes, mert élő valósággá válik, hogy a valóság az Önök pillanatnyi valósága, AMIBE BELE KELL EGYEZNIÜK. Hogy “magában” nincs mit sem felismerni, sem megérteni, mert MAGÁBAN NINCS SEMMI ÉS SENKI.
Még a “nincs” is tőlünk függ. Nem hiányzik semmi, mert nem hiányállapot.
Ami azt illeti, éppen az ellenkezője.