„Gordiuszi krétakörök”

Posted by

Kocsis Tamás

A New York Times történetesen ugyanazon a napon fejezte ki háláját Donald Trumpnak, hogy előfizetőinek száma a lap folyamatos elnöki zaklatásainak köszönhetően 3,5 millióról 5 millióra nőtt, amikor a folyamatosan átláthatatlan ukrajnai helyzetről cikkezett. Arról olvasom: „Voltak, vannak megoldhatatlan megoldandók: ez is annak látszik.”
Legalább annyira – és nem csak Ukrajnában -, mint az, ami i.e. 334-ben a kis ázsiai Gordionban történt. Ott és akkor Nagy Sándor makedón király egyszerűen oldotta meg azt, ami megoldhatatlannak látszott. Amikoris hódító hadjáratában megérkezett a kis-ázsiai Gordionba, egyszerűen elvágta a kibogozhatatlannak vélt gordiuszi csomót.
Azt a csomót, ami a Wikipedia által megfogalmazott legenda szerint úgy született, hogy „valamikor régen a phrügiaiaknak nem volt királyuk, ezért Phrügia ősi fővárosának, Telmisszosznak a jósa úgy döntött, hogy az első olyan ember legyen a király, aki ökrösszekérrel érkezik a városba. Egy Gordiasz nevű parasztembert ért ez a szerencse, akinek sorsát korábban egy Zeusztól kapott isteni jel, egy a szekerére szálló sas is megjövendölte.
Amint belépett a városba, a papok megválasztották királynak. Hálája jeléül Gordiasz fia, Midasz, a szekeret Szabaziosz phrügiai istennek ajánlotta fel (akit a görögök Zeusszal azonosítottak), a szekér jármát pedig egy tekervényes, somfaháncsból font csomóval illesztette a rúdhoz úgy, hogy a kötél végeit a csomó belsejébe rejtette. Amikor Nagy Sándor megérkezett Gordionba, a szekér még mindig a királyi palotában állt.” S élt még a legenda, hogy „aki ki tudja bontani a csomót, az lesz Ázsia ura.”  Sándor egy ideig tanácstalanul nézte a csomót, végül pedig egyszerűen elvágta azt. Az aznap éjjeli mennydörgést és villámlást a próféták Zeusz elégedettségének jeleként értelmezték. És Nagy Sándor végül az Indus és Óxosz folyókig meghódította Ázsiát.
Shakespeare Nagy Sándor nyomában járva az V. Henrikben hirdette meg a politika számára: „A kormányzat bármely kuszált ügyének Gordius-bogát oly könnyen oldja meg, Mint térdszalagját.” Bertolt Brecht örökbecsű drámájának „kaukázusi krétaköre” meg Salamon királyig ment vissza, aki megparancsolta, „Se enyim, se tied ne legyen; vágjátok ketté”, – s máris kiderült ki egy gyerek igazi anyja.
Most itt élünk „ukrajnai krétakörök” és „gordiuszi csomók” sorának közepén, minden óceánok minden oldalán, Vuhan vírusaival, a februárban 20 fokos melegben olvadó Antarktisszal, a romokban álló Közel-Kelettel, – és Ukrajnával is. Megoldhatatlan „gordiuszi krétakörök”?
Nincs szebb, mint amikor a megvalósíthatatlanokról kiderül: megvalósulnak. Bár ez ma – ne maradjon ki egy szent, Mórus Tamás sem – utópiának látszik  De a kubai válság sem volt akármi 1962-ben. Kennedyt utána megölték, Hruscsovot elcsapták, mégis: elindult a világ Helsinki felé Ki hitte volna ezt akkor…
Ami azért nem jelenti azt, hogy hiszek a csodákban. De reménykedem…
Annak jegyében is, ami a 102 éve éppen februárban született Bertolt Brecht biztosan mának is szóló üzenete: „Nem az menekül meg a múlttól, aki elfelejti.”
Főleg meg az nem -, aki megmásítaná…