Az a ház….

Posted by

Ferber Katalin

Majdnem minden nap elmegyek előtte. Vele szemben egy park van, annak neve is van (Litzentó park) mindegy melyik évszak van, a park gyönyörű, sohasem üres, mindig sétálnak benne anyukák, totyisok, az ebek lelkesen rohangálnak a tó körül, egyszóval szép környezetben van az én kedvenc épületem.
Sokszor fotóztam, napfényben, esőben, mert az épület méltóságteljes, s bár a sarkon befordulva van folytatása is, azt a részt sohasem bámultam meg, mert az szürke, masszív, komorságot árasztó.
Pedig a komor épület mellett emléktábla is van, több mint kétszázhatvan férfit és nőt itt ítéltek halálra mert megtagadták a Wehrmacht katonai szolgálatát, vagy mert nem esküdtek föl Hitlerre. Sokadszorra mentem el a gyönyörű épület mellett, amikor észrevettem egy kétnyelvű emléktáblát, németül és angolul azt olvashatja rajta az érdeklődő, hogy ebben a házban ítélték halálra 1943 augusztus elején Franz Jägerstättert, aki megtagadta a katonai szolgálatot. A megemlékezés tisztelettel adózik mindazoknak, akik képesek voltak ellenállni a zsarnokságnak.
Ugye milyen egyszerű ez? Berlinben állandóan emlékhelyekre bukkan a járókelő, s lám az én kedvenc épületemről is kiderül, hogy 1943-ban itt a német birodalmi hadbíróság székelt, de a komor részében, az én kedvencem akkoriban fogadások, és a bírák szállása volt, ma egyszerű lakóépület. Igaz hatalmas ablakokkal, gyönyörű erkélyekkel, de lakóház.
S akkor beültem a moziba és megnéztem a Franz Jägerstätt életéről és haláláról készült amerikai-német filmet. (Ein verborgenes Leben a német címe, The Hidden Life az angol , s magyarul talán „Egy rejtőzködő élet” lenne a hiteles címe.)
Izgatottan vártam hogy a filmben megjelenjen a kedvenc épületem, de csalódnom kellett, mivel ma ez egy lakóház (legalábbis a nekem tetsző szárnya) ott forgatni ma már nem lehet.
A harminchat évesen, guillotinnal kivégzett ausztriai parasztember életéről, haláláról sokat olvashat az érdeklődő, s lám, az utca embere, köztük én is, szinte minden nap látja nevét a csodálatos épület kapuján.
Élete épp oly egyszerű, felhőtlen és derűs volt valahol az osztrák Alpok egyik falucskájában, mint szomszédaié. Az Anschluss után azonban Hitler Wehrmachtja egyre gyakrabban hívta be katonai szolgálatra az osztrák férfiakat, Franz ezt tagadta meg, részben vallási, részben erkölcsi okok miatt, ami az ő esetében ugyanazt jelentette.
A filmet otthon is bemutatták, így nem sok értelme lenne a film tartalmáról írnom. Hanem inkább arról, hogy 1943-ban épp úgy mint ma, aki bármilyen ok miatt nem volt hajlandó kiszolgálni egy emberellenes rendszert, az valamilyen formában megbüntette vagy a saját közössége, vagy a rezsim valamelyik intézménye.
Franz Jägerstätter „büntetése” halála után is a megbélyegzés volt, hiszen a háború éveiben szomszédai többsége engedelmesen vonult be a Wehrmacht valamelyik egységébe. Talán érdemes elgondolkodni ezen is, hiszen akik katonaként szolgáltak és túlélték a háborút, azok keserűséggel és némi értetlenséggel szemlélték azt a néhány embert, aki erre nem volt hajlandó.
Évtizedek teltek el, amikor 2007-ben az akkori pápa (Benedek) boldoggá avatta. Azóta számos emlékhely viseli a nevét Ausztriában, ami sokat sejtet az osztrák történelem átértékeléséről valamint az ottani szemlélet változásairól.
A film a szomorú történet ellenére tele van szeretettel, emberséggel. Ez az alkotás gyönyörűen mutatja be (s ezt nagyon ritkán lehet játékfilmekben látni) hogy a hitnek önmagában nem sok értelme van, ha nem párosul cselekvéssel. Szó sincs arról,  hogy ez egy háborús film. Ellenkezőleg: arról a békéről szól, amit Franz Jägerstättel lelt meg azzal, hogy nem szolgálta ki a hitleri rendszert.