Halálnak koronája (a vírus)

Posted by

Gaál Péter
Tudom: az én Megváltóm él, Hajléka készen vár reám; Már int felém és koronát
Ígér a földi harc után. (református ének) Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját. (Jelenések könyve 2,10, Károli-féle fordítás)

Már amennyiben élet alatt az örök élet keresztény/keresztyén verzióját értjük.
Az eredeti tan olyan egyszerű, mint a jancsiszög: elpiszmogunk itt, majd meghalunk, és piszmogásaink alapján megítéltetünk, ein für allemal. Úgy lesz ebből teológia, hogy belekerül a piszmogás háttere is, a szándék és mindenekelőtt a Krisztusnak (Felkentnek) nevezett Jézusban való hit, amit a kereszténység kizárólagosságában való hitnek is lehet értelmezni, bár úgy kevésbé fennkölt.
Jézusban? kérdezi a megrögzött kételkedő. Abban, akit annak tart az egyház. Egy alakban, aki a kanonizált szentiratok Jézusa. Hogy ő ugyanaz a Jézus-e, mint a történelmi Jézus? Az, aki élt? Igen nagy valószínűséggel nem ugyanaz a Jézus.
Még az se biztos, hogy Jézus EGYETLEN SZEMÉLY VOLT. Ezt én mondom, nem mások, bár mások is mondhatják (mondhatták, mondták). Sok minden lehetséges, a Spiró Fogság-ában leírtaktól kezdve. És erre a sok mindenre sok minden épült rá az elmúlt századokban, többek között – ha eltekintünk a keresztény sokféleségtől – a Korán.
De ha Jézus nem volt egyetlen személy, vagy nem az a személy volt, akit az evangelisták leírnak, ki volt egyáltalán?
Itt kerül a képbe a hit, annak összes aspektusában.
És az, hogy mi a fontos. HOL mi a fontos, helyesbíthető így. Kis szójátékkal a “holmik”, vetületek, kontra AZ, aminek vetületei. Gondoljanak a számokra: “egy”, csak egy van, “ott fönt”, de “itt lent” mennyi vetületben! ITT LENT NINCS “EGY”. Nem létezik.
Hogy csak egyetlen – keresztény – példát mondjunk, itt voltak az Albi francia város után elnevezett albigensek, más néven katharok (“tiszták”). Saját irataik nem maradtak fent, mert a III. Ince pápa kezdeményezte, ellenük irányuló 1209-es keresztes (!) hadjárat után minden művüket elégették. Nos, ellenségeik szerint a katharok elvetették az inkarnáció (megtestesülés) dogmáját.
Jézus soha nem volt fizikailag ember, ennélfogva halála sem volt fizikai értelemben vett halál, s feltámadása sem fizikai értelemben vett feltámadás.
Fizikai értelemben sok halál és sok feltámadás van. A fundamentális tévedés nem a halál vagy még inkább a feltámadás tagadása-igenlése, hanem mindezek ugyanazon személyre való vonatkoztatása.
Hogy a mostani kórságot miért épp koronavírusnak hívják, vagyis miért éppen egy korona alakú vírus jelentkezett éppen most, amikor az emberek ismét a világvége érzetében lubickolnak, nem tudom. Még nem tudom. Ha meg majd tudni vélem, vigyáznom kell, hogy ne csak belemagyarázzak. Most mindenesetre jó ürügy volt az elébbi eszmefuttatásra, ami az utóbbinál sokkal fontosabb, ami pedig a jövőt illeti, úgyis bele fogom magyarázni, ha úri kedvem úgy hozza. Miért ne tenném? Semmi jelentősége nem lesz, hacsak az nem, hogy Önök azt gondolhatják, milyen klassz felismeréseim vannak.
Az emberek emberemlékezet óta a világvége érzetében lubickolnak. A keresztények különösen. Ha nem így volna, nem ragadt volna meg. Vagy csak vágyódnak rá? Mindenkiben van egy kis mazochizmus? Hát egyrészt van, különösen akkor, amikor per pillanat semmi okuk az aggodalomra, miért? mert olyan jól esik, másrészt nem vágyódnak rá, csak ez is olyan jól esik. Hallgassák csak meg Oszter Sándort a “Nem élhetek muzsikaszó nélkül”-ben. Szegény János apostol is azt hitte, ő megéri majd az eszkatont, nem kell előtte meghalnia. Jó sokáig élt. Jó sokáig hitte.
Aztán meghalt.
Mind meghalunk mi is, sóhajtozik a rémhíreket böngésző polgártárs. Na jó, ti. Szerencsére Klári bevásárolt orvosi maszkból. És Irénke, Ilonka, Sári, Vanessza, Ingrid, Boglárka. Nem is lehet kapni, maximum ötszörös áron. Lesz az még tízszeres is.
Sajnos azonban azok a rémhírek nem annyira rémhírek.
Most kivételesen nem. Csodálkoztam is rajta egy röpke pillanatig, mert a magyar kormányportálok kifejezetten szeretnek riogatni. Persze olyanokkal, melyek NEM IS LÉTEZNEK, vagy messze nem ÚGY léteznek. Most azonban ez VALÓBAN létezik, és VALÓBAN itt áll – ül – a béka segge alá kényszerített magyar egészségügy, várva a sült galambot vagy az elkerülhetetlent.
A kormány tehát ahhoz a jól bevált módszerhez folyamodik, amihez minden vereség előestéjén szoktak folyamodni a kormányok: tompít. Még nem tartunk a rugalmas visszavonulásnál (elszakadásnál) és tervszerű arcvonal-rövidítésnél, a felkoncolásnál se, utóbbit amúgy megteszi majd a vírus. Ne így legyen, mondom kivételesen, röpke és hitetlen fohászképp, annak minden hatóerejével.
A koronavírusos fertőzés ugyanis NEM influenza. Az influenza a szövődményeitől veszélyes igazán, különös tekintettel a felülfertőző vírusos vagy bakteriális tüdőgyulladásra (plusz a szívizomgyulladásra és egyéb nyalánkságokra, nekem gyerekkoromban egyszerre volt szerencsém mindkettőhöz plusz a kanyaróhoz, ez életem két ebbéli eseménye közül az egyik, amitől a Bardo Tödol – tibeti halottaskönyv – leírása nem ismeretlen számomra), ez pedig MAGA a tüdőgyulladás. A “normál” influenza rázós része nagyjából egy héten belül lezajlik, ez meg… az orvos, Li Venliang, aki először figyelmeztetett a veszélyre (!!444!!!) – akkor meg is fenyegették érte – január tizedikén (!!) maga is ágynak esett, húsz nappal később (!!) a koronavírust is kimutatták nála, és ma is kórházban van.
Február negyedikét írunk.
Ez így összességében – csak ebben az egyetlen esetben – EDDIG több, mint három hét. És még nem tudni, felépül-e.
Dr. Li esete pedig NEM atipikus.
Tehát a valódi halálozási rátáról még sejtelmünk sincsen. Vannak reménykeltő hírek kutatásokról, gyógyszerekről, de ezeket – egyelőre – fogják fel csillapításnak. Még az influenza elleni vakcinákról is megoszlanak a vélemények, amióta csak léteznek. Hogy Kína lakosságához mérten minimális a betegek száma? Nem írom le, mert így is túl hosszú lesz ez, de fussák át az 1917-18-ban kezdődött spanyolnátha mindhárom hullámának a történetét, különös tekintettel a KEZDETI számadatokra.
Ne lineáris összefüggésekben gondolkozzanak most se. Az ilyesmi exponenciálisan terjed. Hogy az micsoda? Egy idevágó mese szerint a sakk (indiai) feltalálója búzaszemekben kérte királyától a felajánlott jutalmat. Az elsőre csak egyet, majd minden további “kockára” (négyzetre) az előző dupláját. A hatvannegyedik négyzetre már annyi búzát kellett volna rakni, amennyivel a Föld egész területét kilenc milliméter vastagon be lehetne borítani.
Egészen pontosan 18 trillió 446 744 billió 73 709 millió 551 ezer 615 búzaszemet.
Azért ne essenek kétségbe. A világ valahogy kikecmereg ebből is. Még nem jön el az eszkaton, a Végső Idő. De meg fogjuk szenvedni. Itt különösen meg fogjuk szenvedni, hacsak a VILÁG TÖBBI RÉSZE addig meg nem találja az ellenszert. Ez azonban NEM Kásler mester és Orbán mester érdeme lesz, csak a pillanatnyi szerencséjük, egyben az Önök pillanatnyi szerencséje. Szerencse, mondom, és pillanatnyi.
Mert a nagy számok – idő hosszúsága – és a szerencse nem tartós útitársak.

Kép: Michelangelo, Sixtusi kápolna, Útolsó ítélet