Posted by Gaál Péter
Hát ez nagyon vicces volt. Ilyen szolid rohamot se láttam életemben. A főkapu mellett. Díszkivilágításban. Jól látható védősereggel szemben. Egy maréknyi egyforma magasságú és testalkatú fiatalember, kis hátizsákkal. Virág elvtárs fiai. Ha szegény Bacsó Péter nem halt volna meg tizenegy éve, és meg akarná csinálni A tanú harmadik, aktuális részét – szinte semmin nem kellene változtatnia -, igazi kincs lenne számára.
Most megnéztem még egyszer, annyira cuki. Reggel fél hat, majdnem váltásidő, csak fél órával kellett korábban kelni a közeli laktanyában. Mármint a magyar laktanyában. Vacsorára Gulasch, jó forrón, vagy pöri-ubi-noki, túrós palacsinta vagy rétes, a TEK nem a fapados készenléti, pláne nem a határvadászoknak nevezett Volkssturm, ha még megvannak, mert azóta se hallottam róluk. Tripla fizetés mellé jó menázsi dukál.
Reggelire svédasztal. Paprikás és téli szalámi, vaj, méz, lekvár, felvágott, rántotta, teljes kiőrlésű péksüti, kávé, jó forró tea, hogy meg ne fázzanak az alatt a negyedóra alatt.
Igazából csak azokon csodálkoztam, akik – sokan voltak – felfedezték itten a spanyolviaszt, és részletesen kielemezve próbálták alátámasztani fenti tényállítást. Nem, kedves füles-szemes Olvasóim, nem feltételezés ez. Hangosan ordítja bele a nagyvilágba, a borzvárakba és csempészalagutakba, hogy micsoda. Finkelstein halott, ha még nem mondtam volna eleget. Ezektől ennyire telik. Hogy miért csak ennyire?———————-
Gliwice
– Naujocks Ádám, TEK. Nebojša Grujić határőr ezredes úrral szeretnék beszélni.
– Én vagyok.
– Dobro utro! Kérnénk egy kis szívességet.
– Miben állhatunk szolgálatukra?
– Átküldünk néhány embert. Olyan harminc-negyvenet, a pontos szám még nem tisztázott, de nem lesz kerek, őket kellene visszakísérni. Ha lehet, szivárogtassanak valamit a sajtójuknak is, nem ártana pár riporter.
– Mennyi idő van rá?
– Pár óra. Holnap reggelig. Már így is kikezdtek minket a sorosista liberálbolsik, hogy miket hazudozunk összevissza.
– Az nehéz lesz. Senki nem ér ide addig, meg nem is érdekel senkit. De várjon. Krstić bácsi, a portás. Tegnap kapott új telefont, és ki szerette volna próbálni a kameráját. Ha az is jó…
– Jó hát, csak ne nálunk fotózzon. Aztán majd amikor átadják a fiainkat, lője már át nekem a képeket. Maguk meg…
– Tudom, tudom. A szokásos. Kiadunk egy rövid közleményt, hogy fogtunk pár migránst. De mondja csak… miért adnánk át a mi migránsainkat MAGUKNAK?
– Hozzánk akartak bejutni. Ez a legenda, ne kérdezze, ki találta ki. Parancs az parancs.
– És mi mit csináltunk addig, ameddig eljutottak a maguk kerítéséig? Pláne ennyien.
– Mit tudom én. Találjon ki valamit. Aludtak. Malmoztak. Más határszakaszon szorították vissza a több tízezres tömeget.
– Több tízezres? Ki fogja ezt nálunk bevenni?
– Nem maguknál kell bárkinek is bevenni, hanem NÁLUNK.
– Az alighanem menni fog. Megbocsásson a nevetésért, nem tudtam magamban tartani. Josip Broz mint láncos kutya, előtte a kassai bombázás, Németország védelmi háborúja… jut eszembe erről, honnét olyan ismerős nekem a maga neve? Mintha… de ő nem Ádám volt, ha jól emlékszem.
– Jól emlékszik. Alfred.
– Alfred Naujocks Sturmbannführer? A gleiwitzi incidens?
– Gliwice. Ne sértsük meg lengyel barátainkat. Apai dédnagyapám volt. Régi, mondhatni dinasztikus szakemberek vagyunk, kérem.