Unabomber, az „őrült matematikus” morális hitvallása

Posted by

Pokol Béla

A mesterséges intelligencia közelgő világáról szóló vitánknál a korábbi bejegyzések kapcsán voltak ingerült hozzászólások is, így nézzünk most meg egy nagyon ingerült reakciót e témában.
A ’90-es évek közepén az Egyesült Államokban történt, hogy egy sok évig tartó robbantási sorozat és az ezt megakadályozni törekvő FBI-hajsza közben a médiában „Unabomber”-nek elnevezett titkos elkövető egy másfélszáz oldalas pamfletben adta meg tettének okát. Ezt az ipari forradalom óta követett technológiai társadalomfejlődés emberellenes voltával indokolta, és robbantásait az ezzel szembeni fellépésben jelölt meg. Sajátos nyelvezetét a testvére felismerte, és értesítve az FBI-t elfogták a régen keresett robbantót. Kiderült, hogy Theodor John Kaczynskiről, egy Harvardon végzett matematikusról van szó, aki egyetemi karrierje egy pontja után vált a technológiával egyre átitatottabb társadalom ellenségévé, és e technológia fejlesztőit, illetve fő felhasználóit kiszemelve elkezdte robbantás-sorozatát. Többen meghaltak, és még többen megsebesültek ezekben, és tervei szerint még szélesebb megtorlás következett volna be, ha el nem fogják. Most, hogy az elmúlt majd harminc évben a technológia exponenciális iramú fejlődésének az egész emberi életet átalakító hatása tényleg vitathatatlanná vált, és a még további felgyorsulásának a mértéke és ennek hatásai már széleskörű elemzések tárgyát képezik, érdemes újra a középpontba emelni Unabomber, az „őrült matematikus” érveit. Ezt teszi új tanulmányában Jai Galliott, aki beágyazza az azóta is egy félreeső amerikai börtönben feljegyzésein szorgoskodó ellenállót a technológia-ellenesség teoretikusai és mozgalmai közé, és a robotvilág mai állapota fényében emeli ki főbb téziseit.
A robbantásokkal a gyakorlati konzekvenciákat levonva Kaczynski csak továbbfejlesztette Jacques Ellul 1964-es „The Technological Society” című kötetének téziseit, amely a maga módján szintén már csak Oswald Spengler 1922-es, nyugati civilizáció hanyatlását elemző művének a továbbvitele, mely ezt a hanyatlást a technológiai útra lépéssel magyarázta. A pusztán pesszimista és rezignáltan belenyugvó tónus Splenglernél és Ellulnál vált aztán morális alapú ellenállássá Kaczynskinél, és miután úgy látta, hogy reformra ez ellen nincs már mód, vélte úgy, hogy az emberiség pusztulását megakadályozandó csak a forradalmi erőszak marad. Pamfletje után évtizedekkel most így érdemes újra gondolni, hogy a robotvilág mai állapota és a már jórészt látható további radikális változások mennyiben jelenthetik az emberiség végveszélyét vagy legalábbis állapotának nagymértékű romlását?
Kiindulópontjukként a technológiai társadalom elleni fellépésükben érdemes kiemelni, hogy mind Splengler, mind Ellul és Kaczynski az emberi létet a fizikai-biológiai környezetbe beágyazódó létként fogják fel, és amennyiben az ipari forralom óta az emberi élet és tevékenység növekvő mértékben technológiailag közvetítetté és egyre távolibbá válik e környezettől, annál inkább az emberi lét megsemmisüléseként fogják ezt fel. Ezzel szemben, ha Hartmann tézisét tartjuk a szem előtt, aki az emberi élet négy, egymásra épülő létrétegét tartja szem előtt, és aki a felsőbb rétegeknek az alsóbbakat érintő egyre erősebb átformáló hatásából indul ki az evolúció menetében, akkor a fenti tézist túlzottan és ok nélkül pesszimistának kell minősítenünk. Kaczynskiék ugyanis az emberi élet megbomlásának tekintik, ha a négy létréteg közül a legfelső értelmi létréteg egyre inkább meghatározó válik az alsóbbakat illetően. Pedig, ha lassabb mértékben is, de ez történt már az elmúlt két-három ezer évben is a fémek és főként a vas eszközzé tétele és az ember környezetének ezekkel átalakítása óta. Az ipari forradalom csak felgyorsította ezt, és különösen az 1950-es évek óta vált viharosan fokozódóvá az emberi közösségek legkülönbözőbb tevékenységeiben az értelemre és az ezzel átitatott technológiára alapozás. Vagyis az emberi élet egyáltalán nem csak a fizikai-biológiai légrétegre alapozott, és így, ha ezek aránya és meghatározó ereje csökken az emberi életben, illetve technológiailag messzemenően közvetítetté és átalakítottá válik ez a környezet, még nem jelenti azt, hogy elpusztítjuk ezzel az embert. Mindez ugyanis csak a négy létréteg fontosságának a súlyát rendezi át, radikálisan megnövelve az alsóbbak felett az értelmi létrétegre alapozott emberi életet. (Mellesleg, az öko-terroristává válókon túl ezt a gondolati hibát követi el a legtöbb zöldteoretikus is, beleértve a mi Grétánkat is, aki persze teoretikusnak nem nevezhető.)
Ezt az értékelésünket csak az függeszthetné fel, ha a robotvilág fejlődése egy pontján tényleg létrejönne e világ kiszakadása az emberi irányítás alól, és egy új létrétegként emelkedne az eddigi evolúciós csúcsot jelentő emberi társadalmak fölé. Kaczynksi prófétává emelését ekkor már csak az akadályozná meg, hogy az ilyen körülmények és ennek veszélyei között ennek elmaradása lenne már a legkisebb gondunk. Ezt azonban csak kis valószínűséggel bíró lehetőségként lehet mai tudásunk szerint felfogni, és inkább az emberi társadalmak mesterséges intelligenciával átitatottságának fokozódását lehet reális jövőképnek tekinteni.

Bojcsuk Iván rajza