Pontos és riasztó kép a Romanovok utolsó napjairól

Pál Attila
Nem szeretem az általánosításokat, mint a német precizitás, az angol hidegvér, a magyar vendég­szeretet és a többi. Hiszen attól, hogy egy nemzet tagjai vagyunk, miért lennénk egyformák?
Ám vitathatatlan, hogy az évszázadokon át egy kö­zös­ségben (nemzetben) élőknek alakulnak ki saját­ságos – ám ettől a közösség nem minden tagjára feltétlenül érvényes – tulajdonságai, amelyek azon­ban leginkább az adott országban elfogadott társadalmi normák, a hatalom, az egyház be­fo­lyá­sának ereje határoz meg.
Ilyen az úgynevezett „orosz lélek” is, amely ugyan közel sem jellemez minden orosz embert, ám a művészetben, az irodalomban tetten érhetők egyes vonásai, mint a békés, beletörődő természet és a mély vallásosság (e kettő, persze, valamelyest összefügg). Azt hinné az idegen, hogy ez az általánosítás leginkább a tanulatlan, egyszerű polgárokra, munkásokra, parasztokra igaz, ám a brit történész-írónak, Helen Rappaportnak a Romanovok utolsó napjairól írt könyvét olvasva kiderül, még az uralkodó család sem vonhatja ki magát alóla. A végtelen alapossággal feltárt, szemléletesen és érzékletesen bemutatott tragikus történet kapcsán a csehovi három nővér jut eszembe, még inkább, ahogy Királyhegyi Pál összefoglalta a darabot: „él vidéken három nővér, Moszkvába akarnak menni, semmi akadálya, tehát maradnak”.
A Romanovok története természetesen nem ilyen egyszerű, átszövik történelmi, dinasztiális, nemzetközi politikai, sőt háborús, polgárháborús szálak, mégis az embernek olyan érzése támad, hogy ennek a háromszáz éve uralkodó családnak nem feltétlenül kellett volna ilyen véget érnie, bizonyos – ugyancsak – nemzetközi és belpolitikai, történelmi, emberi és morális törvényszerűségek pedig azt sugallják, másképpen nem is lehetett volna.
Az orosz történelem, különösen a Romanov dinasztia története iránt elkötelezett Rappaport elsősorban a még kevéssé ismert források felkutatása, elemzése, a mozaikok összerakása révén meséli el az utolsó cári család utolsó két hetének eseményeit, mutatja be tagjait erényeikkel, hibáikkal együtt. Érezni ugyan a szerző rokonszenvét, de a felrajzolt képek tárgyilagosak. Megismerjük a cár, II. Miklós, felesége, Alekszandra, lányaik és a beteges Alekszej cárevics gondjait, gondolkodását, hogy együtt és külön-külön is hogyan adták át magukat szinte minden ellenállás, tiltakozás nélkül az események sodrának, hogyan, miért törődtek bele – habár kapaszkodtak minden halvány reménybe – kiszolgáltatott helyzetükbe.
Szemléletes képet kapunk a cári családot fogva tartókról és elveszejtőkről is: a bolsevik forradalmi gépezet fogaskerekeiről, a karrierizmustól és bosszúvágytól egyaránt fűtött katonatisztekről, a forradalom utáni, még meglehetősen bizonytalan lábakon álló, s ezért kegyetlen, vérszomjas lenini államgépezetről. A megrajzolt kép pontos és riasztó: lelepleződnek a formálódó diktatúra kommunikációs „mesterkedései”; a Moszkvából küldött (vagy nem küldött) utasításokat bárdolatlan, ügyetlen, kegyetlen alakok hajtják végre. De akadnak a bolsevista bosszúvágytól még meg nem érintett egyszerű szolgálók, apácák, sőt még emberséges katonák is, akik (és őseik) évszázadokon át a cár és családja iránti feltétlen tiszteletet és rajongást szívták magukba.
És nem hagyhatjuk ki a nemzetközi diplomácia tétova és gyenge – akarom is, meg nem is – gesztusait a cári család kimenekítésére Oroszországból. Mindezek élén állnak félszívű próbálkozások az európai monarchiákban fellelhető rokonok részéről, akik az utolsó pillanatig sem hitték el, hogy a Romanovokat mind egy szálig el is pusztíthatják. Nem hitték el, mert nem fogták fel, hogy olyan hatalom állt velük szemben, amely nem ismer és nem ismer el semmiféle diplomáciai szokásjogot. Ha érdeke úgy kívánja, felrúg minden írott és íratlan szabályt.
Rappaport csupán a közvetlen előzményekre koncentrál: a polgári forradalom győzelmére, arra, hogy II. Miklós lemond a trónról, s megbukik a Kerenszkij-kormány – és ennek következményeire a cári család sorsára nézve. A brit történész olvasóját felkészültnek tekinti, ezért nem szól a Romanovok háromszáz éves uralmáról, annak fény- és árnyoldalairól – tehát a forradalmak okairól sem. Ezt nem is tartja könyve feladatának, de amiről ír, az alapos, sokrétű, szemléletes, és nem utolsósorban érdekfeszítő olvasmány.

Az Olvass bele! a kultúrakirakat írása