Posted by Kocsis Tamás
Igyekszem realista módon optimistán viselni, hogy olyan a világunk, amilyen. Bús, szomorú zagyva, vészes, ezer sebből vérzik, változó klímájával, hiperszónikus rakétáival, kibernetikai eszközeivel, egyre önállóbb robotjaival, stb.Eközben értesültem keserédesen (de inkább „keseren”), hogy „megsemmisítő csapást okozhat a Sussex Royal márkanévre nehezedő dupla nyomás”. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy a 2019. júniusában bevezetett márkanévhez fűzött reményeket alapvetően megrendítette II. Erzsébet döntése: Harry és Meghan hamarosan nem használhatja a His/Her Royal Highness címet, miután nem képviselik többé hivatalosan a monarchiát. Holott „windsorológusok” hada szerint státuszukat – legalább részben – korlátlan anyagi függetlenségük érdekében áldozták fel, hogy a Buckingham-palota a jövőben ne korlátozhassa üzleti vállalkozásaikat.
Ennek jegyében tervezték használni a Sussex Royal brandet globális márkanévként különböző ruházati, papír- és írószer termékek bevezetésére, sőt, a The Guardian tudomása szerint többek között „emocionális segítséget nyújtó csoportok”(?) működtetésével. Az akár egymilliárd font kitermelésére is alkalmasnak vélt áruvédjegyből azonban a „Royal” kifejezés védett és csak hivatalos engedéllyel használható.
Hoppá! Ők ne tudták volna?
A magam személyes tapasztalataival is tanúsíthatom, mit ér a Royal szócska Albionban Mire jó egy nyakkendő? „A” nyakkendőt gyerekkoromban támadt szenvedélyemnek köszönhettem, filatelistaként birtokoltam, mint annak a londoni Royal Philatelic Society-nek a tagja, amelynek fővédnöke mindmáig bélyeggyűjtőként is ismert II. Erzsébet királynő.
Erzsébet támogató jóindulata teljes meglepetésként ért az 1980-as években a londoni Heathrow-repülőtéren, egy szép szál, nagyszakállú láthatóan szikh vallást követő brit határőr személyében. Álltam a hosszú sorban, amelyben együtt vártak a belépésre mindazok, akik nem a Nemzetközösségből vagy és nem EU-országból érkeztek, mi akkor még csupán varsói szerződésbeli és KGST-tagságunkat emlegethettük. A kétméteres, mindenki felett átlátó szikh kihívott a többiek közül és tisztelegve kivette a kezemből az útlevelemet. Bele sem nézett igazán, helyükön vannak-e a szükséges pecsétek, ehelyett meghajolt.
„Megkülönböztetett tisztelettel köszöntjük mindenkor azokat Londonban, Sir, akik tagjai olyan társaságainknak, amelyek fővédnökei a királyi család tagjai. Érezze magát nagyon jól Nagy-Britanniában, Sir! – mondta, miközben azért kötelességtudóan végiglapozta a passzust. Végül pedig megkérdezte:
– Kiknek a vendége nálunk, Sir?
– A Royal Philatelic Society a házigazdám. A filatelisták. Tagja vagyok a társaságnak – feleltem.
– Ismerem őket, Sir. Én nem gyűjtök ugyan bélyeget, de büszke vagyok rá, hogy őfelsége, a királynő világhírű gyűjtő, és kegyesen gondoskodik a Royal Philatelic Society-ról is, Sir.
Ezzel beütötte a bélyegzőt az útlevelembe, tisztelgett és intett, hogy kegyelemben bebocsátást nyertem Albion földjére. Mögöttem pedig vagy ötvenen csodálkozhattak, milyen titokzatos okból előztem meg valamennyiüket, s még csak azt sem kérdezték meg tőlem, mikor akarom elhagyni az országot és van-e hazafelé érvényes repülője. A magyarázatot a történtekre néhány perccel később Alan Huggins barátom, az angol filatelisták egyik doyenje szolgáltatta, hamisítatlan brit humorral.
– A koronás kék társasági nyakkendőd volt a varázspálca. Királyi címet csak olyan szervezet, intézmény viselhet, koronát pedig csak olyan egyesület, klub, társaság szerepeltethet az okmányain, kiadványain és jelvényein, amelyet tagságával, védnökségével megtisztel a királyi család, lehetőleg maga a királynő. Ezekhez a kiváltságosokhoz tartozunk 1869 óta, Viktória őfelsége személyes akaratából – magyarázta nagy komolyan, majd teljesen komolytalanul felnevetett. – A koronás nyakkendőt mi is felkötjük, amikor azt szeretnénk, hogy megkülönböztetetten bánjanak velünk a repülőtéren vagy Dovernél a határőrök és a fináncok.
Nekem meg csak éppen eszembe jutott, hogy a londoni útra – mégis csak hozzájuk indulok – a neves királyi társaság koronával díszített nyakkendőjét kötöttem fel, még otthon. Később Pesten, az Operaházban „dupláztam” a nyakkendővel. Az angol balettet elkísérte Magyarországra Margit királyi hercegnő, őfelsége azóta elhunyt húga. A díszelőadásra – úgy gondoltam – éppen illik a koronás nyakkendő, kéksége nem is ütött el a kötelező sötét viselettől. A hercegnő (aki nem akarja, ne higgye el!) csak egy árnyalatnyival ugyan, de magasabbra emelte felém nyújtott fehér kesztyűs kezét, mint az előttem érkezőknél.
– Örülök, hogy koronás nyakkendős visel. Megtisztelő – mondta méltóságteljes udvariassággal. „Számomra megtisztelő a figyelme, fenség – viszonoztam a szavait, ahogyan (szerintem) ez egy hamisítatlan magyar gentlemanhoz illett
De, ami a legfontosabb: képletesen szólva brit koronás nyakkendőmnek köszönhetően született évvégi-újévi interjúnk Margaret Thatcher miniszterelnökkel a rendszerváltozás idején Képes7 című – akkor igencsak befolyásosnak tekintett és nemzetközileg is jegyzett – hetilapunkban. A rendszerváltozás idején a budapesti angol nagykövet, Sir John Birch, (akinek a felesége – mert kicsi ez a nagynak tűnő világ – az én párommal együtt élte át évtizedekkel korábban a nem könnyű áldott állapotot Pekingben, a kulturális forradalomnak nevezett zűrzavarban, hogy legközelebb a Dunánál találkozzunk) nem tagadta: megemlítette tagságomat a Royal Philatelic Society-ban és az azzal járó koronás nyakkendőt a Vasladynek
Azóta értem, demokrácia ide, demokrácia oda, Britanniában így vagy úgy kapcsolatba kerülni a Royal címmel, elnevezéssel – kiváltság. A brit szárazföldi haderő – eltérően a hajóhadtól és a légierőtől – ezért nem használhatja még a 21. században sem a királyi nevet: a hadsereg ugyanis 1649-ben, az angol polgári forradalmat vezető Oliver Cromwellt támogatva közreműködött a királyság átmeneti felszámolásában és I. Károly király kivégzésében.
Kép: John Jackson and Chris King bélyeggyűjtők a koronás nyakkendővel