Két mázsa

Posted by

Gellért András
A hajnalban induló távolsági munkásjáraton ismertem meg Erikát. Az álmos és közönyös tekintetek belevesztek a busz párás ablaküvegeibe, a kinti ködös szürkeségbe. Ha nem néznek egymásra, abból ugye baj nem lehet és hát sokan emlékeztek még a tavalyi, végállomáson történt késelésre.
Megtanulták, nem kell a sorsot piszkálni. A legtöbben, mint a védekező őserdei tarajos sülök, hátukat meggörbítve kucorogtak a hideg műbőr üléseken.
Erika kirítt közülük. Büszkén kihúzva magát, egyenes tartással ült. Nem volt máshol hely, ezért megkérdeztem, szabad-e mellette az ülés. Biccentett. Éppen evett valamit. Kicsiny uzsonnás táskáját az arca elé helyezte, abból csipegetett. Mint egy virgonc madárka. Erika apró termetű asszony, ez rögtön feltűnt a számomra, azt azonban nem sejthettem, hogy a vastag Háda-kabát alatt egy izmos, gondosan kidolgozott test rejtőzik.. A meetoo miatt mostanában már nem nézek senkire, beszédbe pedig sosem bocsátkozom. Ezúttal valami mégis azt súgta, muszáj megismernem ezt a rendkívüli nőt.
– Kér? – nyújtotta felém váratlanul az evőtasakot Erika.
– Nagyon kedves, köszönöm, de ritkán reggelizem.
– Egyen csak nyugodtan, ettől nem lesz baja. Nem hízlal.
Belenyúltam, és az ujjaim közé fogtam néhány apró ételdarabkát. Fogalmam sem volt, mik ezek.
– Biotofu-akcerát, puffasztott dióőrleménnyel kevert nyers kása. De van benne pörkölt galántai zab is.
– Azt hittem chia mag.
– Abban nem hiszek. Korábban ettem, de nem fogytam tőle, az izmaim viszont összezuhantak.
– Miért, maga sportoló?
– Nem vagyok profi, de edzem magam. Hetente hatszor.
– Body builder?
– Olyasmi.
– Most is oda megy?
– Még nem. Hajnali műszakos vagyok a vágóhídon. Csirkéket belezek. Vagyis mellet filézek. Kettőkor végzek.
– Utána megy edzeni?
– Előbb még bevásárolok, hazamegyek, főzök, kitakarítok, elrohanok a gyerekekért az iskolába, megcsinálom velük a leckéjüket, elmosogatok, kimosok, megvárom a centrifugázást, kiteregetek, és csak utána megyek a terembe.
– Hogy van ehhez ereje?
– Muszáj, hogy legyen. Nem csak magamért csinálom.
És ekkor egy gyönyörű, szinte már meseszerű , vidéki Rómeó és Júlia történet elevenedett meg előttem. Erika arról mesélt, hol látta meg őt Szilárd, a fess lakatos, amatőr feltaláló és barkácsbűvész, a Kövér István szocialista MGTSZ karbantartója. A baromfikeltetőnél találkoztak, Szilárd éppen az itató eltört vízvezetékét jött javítani, Erika pedig egy elhullott pulykát hozott ki a bűzös csarnokból. Egymásra néztek, és akkor megpecsételődött a sorsuk. Két hónap múlva már lagzit tartottak, majd kilenc hónapra rá megérkeztek az ikrek, Józsika és Jánoska. Két gyönyörű pufók arcú angyalka, Erika és Szilárd szemefénye. A családok ugyan ellenezték a frigyet, villant a vasvilla is, de senki sem állhatott az útjukba. Józsika és Jánoska után még egy baba született, Borika.
Sziszi, azaz Szilárd imádta tündéri feleségét, az angyali természetű Erikát, aki sajnos az utolsó szülése után nem sokkal beteg lett. Szilárd kérésére ugyanis kiszőkíttette és kihúzatta a gyönyörű, mélybarna, bongyoros haját, majd vélhetően a hajfestéktől allergiás rohamot kapott. A felírt gyógyszer tovább rontott az állapotán. Végül szteroidokat írtak fel neki, amitől annyira elhízott, hogy a falu is a szájára vette Erikát. A kocsmában minden vicc róla szólt, az utcán nyíltan gúnyolták, “mi van Ercsi, 48 kliós bibircsók nőtt a seggedre?” Később már azzal zaklatták, “ne csodálkozz Era, ha Szilárd félrelép”, de volt, aki konkrétumokkal is szolgált, hol és kivel látta Sziszit.
És valóban. Szilárd hiába rajongott Era lelkéért, kanos férfiként nem bírt a felesége kövér testére nézni, így merő kényszerből összeszűrte a levet Líviával, a Tintás ABC pultosával.
– Elváltak? – kérdeztem félve Erikát, valahol félúton Taktahári és Ubrákdomb között az E66-os mellékúton.
– Hova gondol? Elválni? Nem ment el az eszem. Én továbbra is imádom a férjemet. Ő is engem.
– Megbocsájtott neki?
– Miért is kellett volna haragudnom?
– Hát, maga mesélte….
– Nincs jelentősége.
– Szerencsés férfi.
– Csodálatos férfi. Jó ember. Van kedve megismerni?
Kíváncsi lettem. Beugrottam hát Erikáékhoz egy kávéra.
– Ne vegye zokon, hogy a férjem nem jön ki üdvözölni Önt.
– Korán van még, nyilván alszik.
– Ébren van, csak nem tud kijönni. Majd mi megyünk be hozzá.
Erika ment előre, hallottam, amint puhán lenyomta a kilincset és kedvesen beköszönt.
– Édesem, vendéget hoztam!
Mielőtt beléptem volna a hálóba, már kint éreztem az émelyítő gyomorszagot, a poshadás és a bélgáz semmihez sem hasonlítható elegyét. Éppen köszöntem volna, amikor Szilárd hatalmasat böfögött.
– Édesem, bevetted a bélgáztablettát? És a savlekötőt? – kérdezte Erika, majd bemutatott a férjének. Szilárd nem tudott kezet nyújtani. Mozdulatlanul, a hátán feküdt és szuszogott. A plafont nézte. Arca tele volt gennyes, szőrös pattanásokkal. Hónapok óta nem borotválkozhatott. Kezeit a hordónyi méretű hasán átkulcsolva pihentette. Közelebb mentem. Szilárd bálnaszerű, zsíros teste büdös volt, de ezt nyilván egyetlen rezdülésemmel sem érzékeltettem.
– Örülök, hogy megismerhetem – mondtam. – A felesége sok szépet és jót mesélt önről.
– Ő egy angyal.
– Valóban az.
– Nem haragszik, de megkérhetném, hogy menjen ki, mert rám jött, és kérnem kell az ágytálat. Pár perc és az öné leszek megint. Erika sietve hozta az ágytálat, majd Szilárd alá helyezte. Megvárta amíg végzett.
– Örülök, hogy van széklete – mondta a konyhában Erika. – Ilyenkor mindig fogy egy kicsit. Ez nagyon fontos. Szerencsére most már elkezdett odafigyelni magára. Kevesebbet eszik, mozogni sajnos még nem tud, de ha 200 alá megy, akkor majd ki tud már menni a kertbe sétálni.
– Mitől hízott meg ennyire?
– Evett. Állandóan. Válogatás nélkül mindent. És sajnos ivott is. Volt elvonón. Háromszor. Sok stressz érte a Kövér istván MGTSZ-ben, mindent neki kellett csinálnia, és így vezette le a feszültséget.
– Ön viszont lefogyott.
– Megtettem érte mindent. Életmódot váltottam, átgondoltan eszem, sokat sportolok. Nem titkolom, nekem továbbra is fontos a szexuális együttlét, de ennek mostanában, vagyis immár évek óta, fizikai akadálya van. Érti, ugye?
Hogyne érteném. Néprajzkutatóként ez a feladatom, feltérképezni és megérteni a szokásokat, hagyományokat. A rövid látogatásom után, mintegy összegzésként elmondhatom, Erika hagyománytisztelő, konvencionális asszony. Sosem gondolt válásra, de még a félrelépésre sem. Iszonytatóan elhízott, ápolatlan és igénytelen férjét óvó szeretettel ápolja, igyekszik a kedvében járni. Amikor kikísér, a kertkapunál annyit kérdez tőlem, ismerem-e azt a volt rendőrt, valamilyen Norbit, mert ha igen, akkor meséljem el neki az ő szerelmi történetüket.
Elmeséltem.