Katika, kedves

Posted by

Varga Zoltán

Gond ez nekem, hogy is szólíthatom. Újságíró asszony? De újságíró így nem viselkedik. Akkor? Hölgyem? Kizárt! Olyan szépen rajzolt szemöldökhöz, zöld háromnegyedes ujjú ruhácskához rég nem divat az alpári modor. Az úrasszonyról meg már ne is beszéljünk. Értelmetlen. Meg ne is röhögtessük egymást. Ezt gondolom, maga sem várja el tőlem.
Nagy gond ez nekem, édes, de, attól tartok, magának is!
Na, jó! Essünk már túl rajta! Legyen Katikám! Nekem ez nem fáj, tán magának sem.

Katika, kedves!
Igazán sajnálhatja, hogy nem ismerte drága nagyapámat. Hatalmas csóka volt az öreg. Igazi karakán parasztember, pödrött bajusszal, legalább három számmal nagyobb, de mindig tükörfényes bőrcsizmával, borotválkozás – neki ez beretválás volt – közben köténykével. Imádtam.
Na, ő mondta mindig, ha valami nagyon gáz, egységsugarú emberrel akadt össze – és milyen jó, hogy nem érte meg a maguk ámokfutását, Katikám. Milyen jó! Szentségelne 0-24-ben, az tuti. – szóval ő mondta huncut szemekkel ilyenkor, hogy nagyon nem mindegy kisfiam, hogy az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik.
Megvan ez magácskának, drága? Fogja agyilag? Mert maga menthetetlenül a második halmazba sorolta magát a tegnapi performanszával. Reménytelenül, valami ordenáré szánalmas módon. És hadd ne írjam le, mire is gondolok. Leírták ezt elegen előttem.
Értem én, hogy ott volt az a kurv@ papír, tételesen az ostoba kérdésekkel, a füles, benne a véreres szemű főnökei, akik minden hibbant betűt külön a szájába rágtak. Maga meg fel akart nőni a feladathoz. Értem.
Azaz dehogy értem. Mert maga csipás kis eszköz csupán gazdái kezében. Egy csorba – és hadd ne írjam cizelláltan, hogy ócska – faék, amit használat után különben előbb-utóbb el is fognak dobni.
Meggyőződés? Baksis? Megfelelési kényszer? Vagy ez a gyári állapota?
Miért, Katikám? Miért hitte azt, hogy magának hasonulnia kell a rendszerhez, gazdáihoz, azokhoz, akiket az elfogyasztott alkohol, egyéb tudatmódosítók, silány emberi minőségük, a hatalom pállot gőze tett ilyenné?
Miért gondolta, hogy ez jól sülhet el? Mit remélt? Előléptetést? Pénzt? Vagy, hogy a főnökei majd elviszik egy körre helikopteren-jachton-repülőn, ki, mit tudott éppen összelopni?

Nem viszik, kisasszony! Nem érti?
Maga pont olyan funkcionális eszköz a Kedves Vezető hátsóudvarában, mint egy ásó. Ha nem kell, majd beállítják a többi szerszám közé a sarokba.
Ha szerencséje van persze, még az is lehet, hogy a királyi stadion tövébe. Pfff. Nekik maga, meg az egész interjú, múló élmény, magának viszont örök billog a homlokán.

Persze mondhatja azt is, ez volt a dolga. A feladatot megoldotta.
Valóban meg. Köszönjük. Rövid negyedóra alatt sikerült magáról, az egész bűzös szánalmas diktatúráról, a rendszerről, aminek maga nemcsak része lett, de elveszejtője is valamilyen mértékben, még akkor is, ha nem erre készült, nem ezt akarta, teljes kórképet mutatni. Köszönjük, kisztihand!

Utóirat: Az újságíró etikáról, egyáltalán az etikáról, a józan észről nem írtam. Minek. Nem tetézem még ezzel is, a maga problémáit.
Viszont igaza volt nagyapónak, kár, hogy nem ismerte. Nagyon nem mindegy, hogy az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik!