Whisky-kóla némi droggal

Posted by

Gellért András
Nem sok jót jelent, ha délelőtt fél tizenegykor a biztosítótól keresnek. Kérdeztem is rögtön, netán valami baj van-e, esetleg elmaradtam a kötelező befizetésével, de nem, erről szó sincs, próbáltak nyugtatni, ám a telefonáló hangja éppen ellenkezőleg hatott, tovább fokozta a bennem lévő feszültséget. Sajnos jól éreztem, valóban baj van.
És éppen ezért a segítségemet kérik. Hogy erről a “valamiről”, valahol hírt adjak.
A történet röviden a következő. A Német Nemzetiségi Gimnázium végzős diákjai (kb. hatvan középiskolás, valamint a baráti körük) szombaton este after party-t tartottak egy budapesti szórakozóhelyen. A sajtópert kerülendő nem írnám le a hely nevét, csupán azt ami állítólag ott történt. Sikerült beszélnem az egyik diák édesanyjával László Józsefné Évával, aki a következőket mondta el.
– A fiam hajnali négyig volt a szórakozóhelyen, ahol csupán két whisky-kólát ivott, majd egyedül indult el haza. Felszállt az éjszakai 914-es buszra, amely a Határ útig vitte. Arra azonban már nem emlékszik, utána mikért került fel az 52-es villamosra. Hajnalban még telefonált nekünk, majd ezt követően egészen délelőtt tíz óráig nem tudtunk róla semmit. Képzelheti, hogy milyen idegesek voltunk! Később tudtuk csak meg, hogy hat órán keresztül öntudatlan, kábult állapotban utazott a villamoson. Kirabolták, pénze, iratai eltűntek, véres volt a ruhája.
A fia, Péter szerint a szórakozóhelyen sokan rosszul lettek, mind whisky-kólát ittak, többen hánytak is, úgy sejtik valamilyen designer drogot keverhettek az italukba. Állítólag a gyerekeikért érkező szülők kihívták a rendőrséget, de hiába, mert nem küldtek senkit a helyszínre. Állítólag annyira kevés rendőr teljesít szolgálatot, hogy egyszerűen nem tudtak kit kivezényelni. Sem eszköz, sem ember.
Lászlóné, a fia előkerülése után azonnal elment a XX. kerületi rendőrkapitányságra, ahol azt mondták nekik, csinálhatnak ugyan drogtesztet, de ha az negatív eredményt hoz, akkor a kb. 150 ezer forintos vizsgálati költség a szülőket terheli. A designer drogok hamar kiürülnek a szervezetből, így nehéz azokat utólag kimutatni. Végül a rendőrség azzal zárta le az ügyet, hogy a fiatalember többet ivott a kelleténél, és alkoholos állapotában kiraboltá.
László Józsefné időközben megtudta, hogy egy évvel ezelőtt egy csepeli szakiskola diákjai is éppen azon a belvárosi szórakozóhelyen tartották a szalagavató ünnepség utáni bulijukat, és velük is hasonló történt. Nagyon sokan lettek rosszul, a gyanú szerint az italukba kevert designer drog miatt.
Telefonon még annyit kérdeztem László Évától, miért gondolják azt, hogy kábítószert kevertek a gyerekeik italába, és vajon mi lehet ennek a magyarázata? Lászlóné szerint a kábult fiatalokat kifigyelik, követik, majd megverik és kirabolják, a lányokat megerőszakolják. A bedrogott gyerekek pedig általában semmire sem emlékeznek. Azért fordultunk a nyilvánossághoz, tette még hozzá, mert nem szeretnénk megvárni, amíg egy gyerek meghal a budapesti éjszakában.