Nem érez bosszút a polgármester

Posted by

Szabad városok, hiteles írások

Az Újnépszabadság sorozata az ellenzéki összefogás nyomán felszabadult városok életével foglalkozik. Helyi tudósítók jelentése alapján beszámolunk a másik Magyarország eseményeiről, híreiről.

Nimmerfroh Ferenc

(Pécs) Hosszú interjút közölt a pécsi önkormányzat lapja, a Pécsma Péterffy Attilával, Pécs új polgármesterével, sok fontos információval. Ez egy összfoglaló a beszélgetésből, amelyet a Pécsma új főszerkesztője, Nimmerfroh Ferenc jegyzett. Pécsnek év végéig több mint 8,5 milliárd forintot kell vagy kellene visszafizetnie az államnak. Mint ismert, a rendkívüli  kormányzati kölcsönt még az előző városvezetés által előidézett költségvetési hiány miatt kellett folyósítaniuk Orbánéknak. Péterffy Attila szerint azonban szinte lehetetlen a tartozás visszafizetése, ezért a törlesztés átütemezését fogja kezdeményezni. Együttműködésre törekszik a kormánnyal, de készül vészforgatókönyvvel is.

Péterffy Attila pécsi polgi
Péterffy Attila

A városi cégek és intézmények vezetőitől teljesen új szemléletet vár el, a gazdálkodást átláthatóbbá és költséghatékonyabbá tenné. A Tüke Busznál lévő kisebbik szakszervezettel kialakult egy bérvita. Péterffy szerint a cég alulfinanszírozottsága tény, és évek óta az. Az állami, normatív támogatás nem fedi le a buszos cég költségeit, Pécsnek kell kiegészítenie, és az optimálisnál kevesebb forrás jut bérre, A a túlárazott használt buszokat korábban megvásárolta a város.  A felvett hitelt olcsóbbal kiváltani. Egyes önkormányzati cégek vezetőit lecserélték, másokét viszont nem.A Fidesz mindenesetre politikai tisztogatást emleget. Ezt Péterffy határozottan tagadta, szerinte nem volt és nem is lesz politikai tisztogatás sem a városházán, sem a cégeknél. De olyan vezetőkre nincs szükség Pécsett, akiknek döntéseik nem a köz érdekében születnek.
A pécsi önkormányzat többségi tulajdonában álló cégek és gazdálkodó szervezetek jogi átvilágítására fél évet adott az új polgármester, ez tehát még tart. A cél feltárni a legfontosabb múltbeli problémákat, tényeket mondva és bemutatva. Ha kell, megteszik a szükséges büntetőjogi lépéseket.
Orbán Viktor rögtön az önkormányzati választások után azt nyilatkozta, hogy nem lesz bosszú és nem fogják büntetni az ellenzéki vezetésű városokat. Péterffy Attila az elmúlt két hónap alatt nem tapasztalta ennek az ellenkezőjét, egyelőre nem érzékel büntető szándékot, sem az önkormányzattal, sem a cégeivel szemben. Finom jelek azonban vannak, amelyekre érdemes figyelni. Ilyennek nevezte például azt, hogy érkezett egy kötbérigény a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől a pécsi Zsolnay-gyár nem megfelelő volumenű termelése miatt 140 milliós kötbért kíván az önkormányzattal szemben érvényesíteni az állami cég. Péterffy Attila továbbra is 23 milliárdos működési hiányt említve azt mondta, hogy annak volt egy része, ami abból alakult ki, hogy az uniós, TOP-os pénzekből megvalósítandó, jóváhagyott pécsi projektekre megítélt források és a piac által diktált valós forrásigény között jelentős különbség van. Ahhoz, hogy ne csak az idei, de a jövő évi projektek is be tudjanak fejeződni, az kell, hogy a forráskiegészítést vagy forrásátcsoportosítást le tudják tárgyalni a kormánnyal.
És, hogy mi van akkor, ha az állam nem járul hozzá az átütemezéshez? Van-e vészforgatókönyv? Péterffy Attila e téren bizakodó, mert a kormánynak nem lehet érdeke szerinte az, hogy egy egész várost büntessen azért, mert ellenzéki vezetést választott magának. Ez szerinte politikai értelemben öngyilkosság, nem szól racionális érv egy ilyen lépés mellett.
Pécsi fideszes körökben (állítólag) arra számítanak, és azt terjesztik, hogy a pécsi városházi nagykoalíció nem húzza öt évig, mert szerintük olyan ellentétek feszülnek az azt alkotó politikai erők között. hogy hosszabb távon kizárják a hatékony együttműködést.  A Fidesz persze, nyilván, azt reméli, hogy szakadás lesz, de csalódni fognak. Ő maga is figyel arra, hogy ez a szövetség együtt maradjon, és együtt adja ugyanazt az erőt, amit a kampányidőszakban képes volt megjeleníteni, és amire a választók szavaztak.