Trianon emléke – 100

Posted by

avagy: a szerző rendelkezik Trianon részvényekkel

Zelei Béla

Ahogy értesülve vagyok, a Trianoni béke/diktátum századik évfordulójára emlékezünk.
Nem vagyunk híján évfordulókkal: a rendszerváltás harmincadik évfordulója is itt van.
És egy kevéssé hangoztatott: a Fidesz kormány 10 éve rendelkezik azzal a bizonyos kétharmaddal.
Kezdjük az utóbbival. A Fidesz akkori és máig hivatalban lévő elnöke, a miniszterelnök, a 2010-es parlamenti székfoglalójában egyebek mellett azzal kívánt különbözni elődjeitől, hogy kijelentette: az általa vezetett kormány valamennyi törvényt betartja.
A rendszerváltás, a harminc éves jelenség egyik legikonikusabb törvénye, a kárpótlási törvény volt. Ha a nagy költségvetéssel megrendezett évfordulós ünnepségek között ez az epizód mégsem kap akkora hangsúlyt, mint a száz évvel ezelőtti sérelem, annak sok oka lehet.
Mindenekelőtt, a trianoni béke/diktátum okozta károk helyreállítására/enyhítésére sem a rendszerváltás előtt, sem azóta nem hozott törvényt a magyar országgyűlés, ennél fogva, ez irányban nincs is semmiféle adóssága.
Ezzel szemben az 1991-ben hozott parlamenti döntés szerint a kárpótlás „az 1939–1990 között az állam által igazságtalanul elvett magántulajdon visszaadását helyettesítő részleges kártalanítás. A kárpótlás legfontosabb célja az lett volna, hogy a kárpótoltak jegyeikért – amelyeket reprivatizáció helyett kaptak – az állami vagyonból szerezzenek tulajdonrészt.
A kárpótlási jegyet 1992 decemberében vezették be a tőzsdére, ahol akkor igen fontos, likvid értékpapírnak bizonyult. A kárpótlási jegy 1993–1994-ben az értéktőzsde teljes részvényforgalmának 20–40%-át adta. A teljes kárpótlási jegy-forgalom közel egyharmada zajlott a tőzsdén, a többit a tőzsdén kívüli kereskedelemben adták-vették. Az árfolyam centrumát a naponta igen változó tőzsdei árfolyam határozta meg, ami 1992 végén 80% felett indult, 1993 nyarára 50%-ra esett, majd a saját jogon kárpótoltak érdekében tett kormányzati erőfeszítések hatására 1993 végére 70% fölé emelkedett. Az 1994. évi választások előtti néhány hónapban – mivel nyilvánvaló volt a kárpótlást kezdeményező jobbközép koalíció veresége – a kárpótoltak szabadulni igyekeztek jegyeiktől, aminek hatására az árfolyam esni, majd a választások után zuhanni kezdett, s 1995-ben 16–25% között mozgott, 1996 végére azonban újra 60% körülire emelkedett. A tőzsde 1994 első felében napi 30–50 millió forintos forgalmat bonyolított le kárpótlási jegyekből, ez 1994 végére átlagosan 10 millió forintra, később még szerényebb értékre esett vissza.” – olvasható a Magyar Elektronikus könyvtár cikkében. (https://mek.oszk.hu/02100/02185/html/396.html)
A tőzsdei árfolyam a mai napig visszatükrözi a mindenkori kormány visszaváltási hajlandóságát. Avagy, közérthetőbben: a kárpótlási törvényben rögzített kötelem végrehajtási hajlandóságát, miszerint az államnak kínálatot kell biztosítani a kárpótlási jegyek felhasználása érdekében.
Legutóbb 2006-ban volt lehetőségük a kárpótoltaknak részvényekre cserélniük a jegyeiket.
2010-ben, a kormányváltáskor mintegy négy milliárd forint értékben volt még a kárpótoltak birtokában felhasználatlan jegy, továbbá azt követően további, mintegy egymilliárd forint értékben juttattak kárpótlási jegyeket jogosultaknak, azaz, ma is van az állampolgároknál ebből a speciális értékpapírból.
Hogy mennyi, azt nehéz pontosan megmondani, mert az utolsó jegyfelhasználás – 2006 – óta hivatalos nyilatkozat nem látott erről napvilágot. Annyi tudható, hogy a legutolsó, zsidó kárpótlásként emlegetett egymilliárdos kibocsátás jelentős részét a jogosultak életjáradékra váltották. Továbbá: az értékpapírpiac korszerűsítésekor, a dematerializáció során kevesebb, mint egymilliárd forint értékű kárpótlási jegyet helyeztek a jegytulajdonosok értékpapírszámlára. Egy esetleges végső rendezés során ez utóbbi mennyiségi igénnyel, továbbá a fiókokban lévő további három milliárd töredékével lehet számolni reálisan, mint az állammal szembeni igénnyel.
Ez az összeg nehezen vethető össze píronkodás nélkül sem egy harmadosztályú futballcsapatnak épült stadion árával, sem egy-egy, időről időre bejelentett, határainkon kívüli – olykor kontinensünktől is távoli – közösség támogatására szánt összeggel. A még kézben lévő jegyek kifizetése jószerével a rendszerváltás harmincadik évfordulójára szánt kommunikációs költségvetésbe is beleférne. De erről szó sincs.
Helyette van nekünk Trianon évfordulónk, a százéves fájdalom, amelyet ugyan senki nem fog enyhíteni, de sokat lehet beszélni róla – ingyen. És van nekünk egy tíz éve regnáló kormányunk, amelynek vezetője a hatalomra lépésekor a törvények betartására tett ígéretet…