Lesz-e ötödik létréteg?

Posted by

Pokol Béla

A mesterséges intelligencia (MI) teoretikusai megoszlanak abban, hogy a MI viharos fejlődésével létrehozott gépi értelem eléri-e az emberi értelem mindenoldalú kreativitását, miután már ma is milliószoros gyorsasággal meghaladja egyes speciális feladatok megoldása terén. (Lásd a sakkmesterek és go-bajnokok játszi könnyedségű legyőzését, vagy a világnyelvek esetében egész kötetek szinte hibátlan egymásra átfordítását másodpercek alatt.)
Az emberi értelem szintjére felnövés azonban – lévén, hogy öntanuló gyorsaságuk exponenciális iramban fejlődik – valószínűvé teszi, hogy ezután már a legrövidebb időn belül kiszakad az emberi irányítás alól, és a mélytanulás mechanizmusaival algoritmusaik változásai néhány napon belül érthetetlenné teszik az egész önállósodott mesterséges intelligenciát még a legbeavatottabb programozók és informatikusok számára is. A Google kutatási főnöke, Ray Kurzweil ezt már 2045-re teszi, de az óvatosabb Nick Bostrom, oxfordi komputerfilozófus ezt csak 2080-ra tartja valószínűnek. Különbség még köztük, hogy míg Kurzweil nem tart az önállósult mesterséges intelligencia robotjainak és algoritmusainak emberre veszélyességétől, addig Bostrom a legnagyobb, akár az egész emberiséget elpusztító fejleményt sem zár ki ezen az úton.
Bár egyáltalán nem mindegy, hogy ha tényleg megvalósul az önállósodott mesterséges intelligencia világa, akkor az miképpen viszonyul a mi emberi világunkhoz, de most ezt zárójelbe téve érdemes inkább azt megnézni, hogy ez a fejlemény hogyan helyezhető el elméletileg az eddigi evolúció ontológiai előrehaladásának fokozatai közé? A valóság nagy létrétegeinek kibomlását – fizikai, biológiai, lelki és értelmi létrétegek – és egymás fölé helyezkedéseiket már Arisztotelész érintette, de különösen az 1900-as évek első évtizedeiben volt ez a filozófiai és ontológiai gondolkodás középpontjában. Legteljesebben Nicolai Hartmannn fejtette ki ezt 1930-40 közötti években írt műveiben. Ő korának természettudományos és agykutatási eredményei felhasználásával mutatta ki a mechanikai-fizikai világból evolúcióval milliárd évek alatt kiemelkedő biológiai létréteg előrehaladását és a magasabb rendű állatoknál már megjelenő pszichikai-lelki létréteg nyomait, majd a főemlősök szintjén már az értelmi létréteg kezdődő jeleit, mely aztán az emberrel a közösségi életének fejlődésével válik mind meghatározóbbá. A mai emberi társadalmak pedig az egyre fejlettebb értelmi létrétegük képződményeivel uralják az átalakítottan és maguk képére szabottan a megalapozásukat szolgáló fizikai és biológiai létrétegüket.
Hartmann már nem élte meg, de ha ma kérdeznénk tőle a gépi értelemnek az emberi értelmet kiegészítő és felfokozó teljesítményeinek ontológiai helyi értékét, akkor nagy valószínűséggel ezt mint az emberi valóság értelmi létrétegének alsóbb létrétegek feletti primátusát fokozó és annak radikális növekedését okozó fejleményt emelné ki. Az ember a fejlődése évezredei alatt az értelmi létréteg növekvő súlyával már eddig is nemcsak a környezetét kihasználva élt, hanem tudatosan átalakítva a fizikai és biológiai létfeltételeit, valamint átszellemítve és így megnemesítve érzelmi-lelki életét élte és éli életét a négylétrétegű valóságában. De mi lesz, ha a ma még az emberi irányítás alatt álló és a mi képességeinket akaratunk szerint kiegészítő gépi értelem függetlenné válik, ahogy ez Kurzweilék szerint mindenképpen megtörténik? Kérdés, hogy ez Hartmann fogalmai szerint akkor egy újabb evolúciós ugrás lenne, és az eddigi négy létréteg felett egy újabb, ötödik létréteg kiemelkedését jelentené?
Hartmann a mechanikai-fizikai létből evolúcióval végbemenő ugrások után a mindenkor létrejött új létréteget a korábbira látta alapozódni – a fizikaira a biológiait, majd mindkettőre a pszichikai-lelki létréteget, és végül mindháromra a szellemi-értelmi létréteget – és végül is így az ember esetében egy négyemeletes létréteg-együttes adja az emberi valóságot. Bármely alsóbb létréteg problémáinak akuttá válása az egyes ember esetében megsemmisíti az értelmi létréteggel együtt a teljes embert, vagy a pszichikai-lelki létrétege súlyos defektusai esetén zárt osztályon elkülönítve vegetálhat. Csak az értelmi létréteg alatti három létrétege problémátlansága együtt adhatja meg az ember és emberi közössége működését.
Ám ha a most kérdésessé vált új létréteg, az önállósodott gépi értelem alsóbb létrétegekre ráutaltságára kérdezünk rá, akkor azt láthatjuk, hogy ez algoritmusként puszta komputeres programként is teljes értékűen tud működni a legkomplexebb problémák megoldását és feladatokat ellátva, amennyiben pedig a külső világban is fizikai változtatásokat kell létrehoznia a programjai realizálására, akkor elég csak fizikai robotalakot öltenie, de biológiai és lelki-pszichikai létréteg teljességgel szükségtelen működésében. Ha tehát tényleg végbemenne ötödik létrétegként a mesterséges intelligencia önszerveződő alakjának kialakulása, akkor ugyan ez is egy újabb evolúciós ugrást jelentene, ahogy korábban a biológiai létréteg, majd ennek felsőbb fokain a lelki létréteg és végül az értelmi létréteg megjelent, ám míg az előbbi kiemelkedéseknél az új mindig rá volt utalva az összes alatta levőre, addig a mesterséges értelem önszerveződő alakja számára a legalsóbb fizikain kívül a többi feleslegessé válna. Ennek a megnövekedett függetlenségnek a feltételezését alátámasztja az is, hogy felfelé haladva már eddig is egyre inkább csökkent a felsőnek az alsóbbakra ráutaltsága, és az emberi értelem szerveződésének eddigi előrehaladása napjainkra ezt már különösen markánssá tette. Így az önszerveződő mesterséges értelem már csak fizikai-mechanikai létre ráutaltsága, de máskülönben a teljes biológiai világ – benne az ember – feleslegessége nem jelent ontológiai ellentmondást, mindössze az eddigi függés csökkenő fokának teljessé válását.
Ez tehát rossz hír, és így bízni kell abban, hogy Kurzweil és Bostrom illetve a többi, hasonló nézetet valló számítógépguru mégiscsak téved, és mégsem jön létre az ötödik létréteg. Persze az ennél kisebb veszélyek is számosak a mesterséges intelligencia fejlődésével, de ezeket legalább azért bőven áldások is kísérik, melyek nélkül már ma sem élnénk szívesen a digitális korszak előtti világban.

Bojcsuk Iván grafikája