Meg nem született gyerekek segélykiáltása

Posted by

Kulcsár László
Szívszorító felhívást olvastam a mindegyre romló levegőjétől fulladozó, egyébként talán a leggazdagabb dunántúli városunk egyik társasházának faliújságján.
Íme: 

Kedves (leendő) Anyukáink és Apukáink,

Kedves Szüleink és Nagyszüleink!

Mi, – még meg nem született gyerekeitek – azokkal együtt, akik már köröttetek téblábolnak, akiket már magatokhoz ölelhettek és akik testi-lelki gyarapodásának örülhettek, a saját és leendő testvéreink érdekében kérünk Benneteket:
szíveskedjetek a műanyag-, a fém-, a papírhulladékot, pelenkáinkat ne a kukába, hanem az erre a célra szolgáló (innen mintegy 250 méterre lévő) szelektív gyűjtőedényekbe dobni.
Ha még nem tudnátok, nem vettétek volna észre: az emberiség felelőtlensége miatt Földünk egy ideje már haldoklik. Az emberiség ökológiai lábnyoma napról-napra növekszik, növény- és állatfajok százai-ezrei halnak ki, és ha mindez az eddigi ütemben folytatódik, mi, meg nem születettek és a ma még gyerekek aligha számíthatunk olyan hosszú életre, mint Ti, szülők, nagyszülők.
Előfordulhat, hogy a Ti nemtörődömségetek, lustaságotok miatt mi akár embrióként, akár kisgyerekként, akár fiatal felnőttként – a természeti környezet (ma még megállítható!) tudatos rombolása következtében meghalun
k.

Az infovilág jegyzete