Függő lettem

Posted by

Iván Gizella

Voltam egy füstös orosz kocsmában, egy francia kávéházban, a háztetőn, egy temetőben, roptam a táncot a színpadon, s mindenütt, ahol szólt a zene. Persze csak a képzeletemben. Mert amikor szól a zene, álmodom. A zene, ami nekem minden január elsején már nem is tudom hány éve, a klezmer.
S aki ezt elhozza nekem, ő Fegya és zenekara. Fegya, ahogy a közönség szólítja, nevezi a Budapest Klezmer Band alapítóját, vezetőjét, Jávori Ferencet.
Fegya, aki fogalom a zenei világban. Ha meglátom a kalapjában, s zongoramintás nadrágtartóban a zongorája mellett, azonnal jó lesz a kedvem. Behunyom a szemem és látom amit mesél, az amerikai zenés kávéházat, az ukrán kocsmát, a vicceskedő rabbikat és a kikapós menyecskéket, vagy épp az orosz bankrablókat.
Mert nem csak zenélni tud, mesélni is. Már annyira hozzátartozik több mint tíz éve az újévhez, hogy el sem tudnám nélküle képzelni. S mint jó házigazda, mindig meg is lep valamivel, vagyis bocsánat, valakivel.
Ezen az esteén Dunai Tamás és Szulák Andrea voltak a zenekar mellett fellépő énekesek. Dunai, aki a Hegedűs a háztetőn Tevjéjeként Bessenyei magasságokba vitte el az előadást. Mert eddig nekem Bessenyei Ferenc volt a Tevje. Az igazi. Még újságíró gyakornokként láttam a színpadon, s azóta is előttem van. De most Dunaira fogok emlékezni sokáig. Olyan mélyről, a lelkéből hozta elő a tejesember naivságát, kedvességét, szerelmét, amire csak az képes, aki nem csak színész, művész a javából.
Szóval a klezmer igazán megunhatatlan. Aki nem hiszi, próbálja ki. Csak egyszer, egyetlen egyszer. És függő lesz. Mint én.