Jobbágy mentalitás?

Posted by

Kardos András
Jelentés Abszurdisztánból: Manapság sokan magyarázzák Orbán és a Fidesz autokrata uralmának évtizedes fennmaradását a magyar nép “jobbágylelkületéből”, jobbágymentalitásából. Van, aki pedig a “feudális mentalitás” örökkévalóságából jutott el oda, hogy nálunk soha nem lesz demokrácia. Nem kisebb emberek képviselik ezeket a nézeteket, mint pl. Vajda Mihály (az elsőt), a másodikat pedig Fischer Ádám.
Nagyszerű emberek, nagy tehetségű, okos emberek, jogos hatása van tehát nézeteiknek. Vajda ráadásul barátom, Fischer pedig általam nagyra tartott karmester és demokrata. Érdemes tehát ezekkel, a szerintük a magyarság lelkületét “örökkévalóan” megülő “nemzeti sajátosságainkkal” kicsit szembenézni.
Nekem alapvetően kettős problémám van ezekkel a nézetekkel: 1. Akár akarják, akár nem, valamiféle nemzetkarakterológiai álláspontról beszélnek, ami lehet, hogy “történelmileg” alakult ki, de mára már a magyarság idő feletti karakterisztikumának a része. 2. Nem teljesen lényegtelen kérdés, hogy bárhogyan is ítéljük meg az 1 pontot (nemzetkarakterológia), ettől még a jelenre vonatkozóan akár igaz is lehetne e két állítás. A második problémám az, hogy egyikről sem gondolom, hogy igaz volna. 3 Ezzel szemben úgy vélem, hogy mind a két nézet, a maguk fatalista mivoltában inkább gátjai Orbán autokrata rendszere megértésének, ugyanis egy látszatra igen tetszetős sémát kínálnak nyomorúságunk felfogására.
Van is bizonyos jól látható hatásuk.
Akkor nézzük röviden, hogy mi nem stimmel. 1. A bibói “zsákutcás magyar történelem” könnyűkezű alkalmazását látom e két jellemző immáron történelemfeletti állandósulásának megfogalmazásában. Szűcs Jenő és Bibó nyomán többen érzik azt, hogy a demokrácia és a szabadság iránti vágy az nem pusztán el lett fojtva a történelmi kanyarok miatt, hanem már nincs is meg a magyarságban. Ebből jött volna létre a jobbágymentalitás és az örök feudális magatartás. Nem gondolnám.
Ha csak a 20. századot nézem, 56′ minden mitizálás nélkül a rabság, az elnyomás elleni forradalom volt: a szabadság méltóságának forradalma. Alig több mint hat évtizede. Nem gondolom, hogy 56′ hagyománya a Nyugat helyett Keletet választó népi mentalitására utalna.  Az sem igaz, hogy a magyar “szabadságharcos, kurucos nép” volna, meg az sem, hogy az alávetettségbe bennragadt jobbágynép volnánk. Vagyunk mind a kettő, és szabadság és a jogállam hívei szerintem akkor járnak el helyesen ha nem képeznek meg efféle állandó tulajdonságokat népükről, csak mert borzalmas világban élünk. Inkább azon kéne töprengeni, hogy a rendszerváltáskor mit rontottunk el, mit nem vettünk figyelembe, mit kell másképpen csinálni.
2. Az elmúlt évtizedben kétségtelen, hogy az autokrácia nem ütközött nagyobb ellenállásba, és egészen a mostani önkormányzati választásokig kétharmadféle győzedelmei voltak. Én meg azt mondom, hogy attól, hogy a Fidesz tíz évet lényegében ellenzék nélkül kormányzott végig, hogy sokan bedőltek Orbán populista retorikájának, ebből megint csak nem az következik, hogy jobbágyok voltunk és maradtunk. Hanem az, hogy pokoli nehéz egy ügyesen széttagolt, zagyva ,de népszerű “ideológiákkal” megfertőzött helyzetben, amikor hiányzik a “demokrácia élménye” a rendszerváltás után nagyon sokak számára, nos akkor a “nép”, a tömeg magatartását sokkal visszafogottabban kéne megítélni, és éppen azon kell dolgozni ellenzéknek és értelmiségnek egyaránt, hogy a szabadság és a jogállam elvont eszményét mint a mindennapok emberibb, európaibb békét és nyugalmat árasztó alternatíváját tudjuk felmutatni. És ha így lesz, akkor nem csak a városokban és a fővárosban lesz verhető a maffiállam, hanem szerte az országban. Ehhez valóban rendszerkritika kell, és annak láttatása, hogy lehetséges ebben a mai világban is egy gyűlölet nélküli, vezérek nélküli szabad világ felépítése.

Kép: MEK.oszk.hu