Patthelyzet

Posted by

Bodansky György
Számos tiszteletreméltó tanult kollégámtól eltérően, sohasem éreztem úgy, hogy energiáimat arra kellene fordítanom, hogy megértsem és értelmezzem olyan szellemi nagyságok kijelentéseit, mint Kövér László.
Mivel azonban nem kétséges, hogy a liberális demokrácia súlyos válságát figyelhetjük meg világszerte, olyan országokban is, amelyek szülőhazái, kiformálói ennek a mindmáig legjobbnak bizonyult politikai rendszernek, érdekes mellékszál lehetne, vajon mire gondolt a mogorva házmester, amikor annak az igényének adott hangot, hogy a demokrácia szó előtt ne álljon semmiféle jelző.
Sajnos, alighanem a jelen és a jövő politikatudományának örök rejtélye marad ez a titokzatos fragmentum, miután a figyelemreméltó gondolat itt abbamaradt, minden további érdemi kifejtés nélkül.
Jól kirajzolódik viszont az a trend, amely a válság súlyos eszkalációját mutatja, hiszen ma már ugyanazt a riasztó patthelyzetet láthatjuk például az USA, az Egyesült Királyság, Franciaország, Spanyolország, Izrael – és persze Magyarország – politikai életében, vagyis, hogy ezeknek az országoknak a lakossága kettészakadt, megmerevedett frontok mögé szorult, az egyik fél semmiben sem ért egyet a másikkal, nincs közös nyelv, azt lehet mondani, hogy olyan mértékben eltérő életfelfogásokat képviselnek, amelyek összeegyeztetése lehetetlennek látszik.
Természetesen a liberális demokrácia lényege éppen az, hogy a megválasztott többség nem gyakorolhat korlátlan hatalmat a kisebbségbe kerültek fölött, ebben akadályozza őket a fékek és ellensúlyok rendszere, de mindenekelőtt maga az általános politikai közmegegyezés.
Ha azonban a konkurens világképek között már megszűnt a szükséges mértékű átfedés, akkor megroppan a társadalmi konszenzus, és ezt kihasználva olyan politikai kalandorok (demagógok, populisták) kerülnek hatalomra, akiknek elemi érdeke a megosztottság fenntartása, sőt, élesítése.
Mivel a liberális demokráciákban a társadalom működése a legfontosabb, legalapvetőbb értékek konszenzusára épül, ha ez a konszenzus megszűnik, a rendszer nem tudja többé betölteni eredeti funkcióját, a társadalmi béke fenntartását.
Kövér kollégának tehát abban tökéletesen igaza van, hogy ezek a rendszerek már nem nevezhetők liberálisnak, ugyanakkor még demokráciák, abban az értelemben, hogy a hatalom sorsa – formálisan – a választók, vagyis a nép kezében van.
Most már csak azt kellene megtudnunk, mi kifogása lehet Kövérnek az illiberális = keresztény jelzők ellen.