Józsefváros lapja és az átalakítás

Posted by

Tóth Ákos

November második hetében kértek föl arra, hogy szervezzem újra a Józsefváros szerkesztőségét. Azok ugyanis, akik addig tetemes közpénzből előállították ezt a lapot, úgy érezték, hogy miután a korábbi önkormányzati vezetés kisebbségbe szorult, nekik már nincs több dolguk a közzel. Szó nélkül fölálltak. Eltűnt minden adat, eltűntek a képek, eltűnt az archívum.
Maguk után hagytak csapot-papot, tisztességet –magukra hagyták az olvasóikat. Lelkük rajta. Lépésük azt igazolta, hogy az újságot nem a kerületieknek, a józsefvárosiaknak állították elő, hanem a helyi hatalomnak, holott a köz fizette őket, méghozzá busásan. Trógerságuk miatt a lap az önkormányzati választások után hosszú ideig nem jelenhetett meg.
A fölkérést elfogadtam, mivel erősen bízom az új önkormányzati vezetésben, illetve abban, hogy egy a helyi hatalomtól független, kizárólag a kerületben élők érdekeit szolgáló lapot akarnak fönntartani. Bár szinte lehetetlennek tűnt, elvállaltam, hogy pár hét alatt, a semmiből fölépítve december negyedikéig útjára indítunk egy más szellemiségű újságot, továbbá hogy távozásomig, januárig létrehozok egy valódi, a hivatásukat komolyan vevő újságírókból álló szerkesztőséget.
Ebben a hónapban ez immáron a Józsefváros második száma. Az első kapott hideget-meleget. Volt, aki a lap elolvasása nélkül tette szóvá, hogy csaknem két hónap és egy rendkívül komoly meglepetést hozó választás után a Józsefváros másfél oldalon elemzi annak eredményeit, továbbá egy 2,5 oldalas interjút szentel az új polgármesternek, aki tíz év után váltotta le az előző kurzust, és megválasztása óta egyáltalán nem volt módja a helyi nyilvánosságban megszólalni. Többen kifogásolták, hogy túl sok fotó jelent meg a lap első harmadában Pikó Andrásról, ami valóban hiba, s kevéssé menti, hogy egy interjút általában a megkérdezett képével illusztrálnak, miként az sem, hogy egy a helyi választásról szóló cikkben meglehetősen nehéz elvonatkoztatni a győztes személyétől.
A baráti bírálat utóbb gellert kapott, s számosan megkísérelték e lap szellemiségét összesarazni a korábbiéval. Ez nyilvánvalóan a hisztériával átitatott közélet következménye. Ugyanakkor a baráti össztűz, még ha túlérzékenységről tanúskodik is, fontos jelzés, amit komolyan kell venni: Józsefváros nehéz terep. Kísérleti, ha úgy tetszik, hiszen Pikó András és csapata épp a maga tisztasága és tisztessége miatt tudott győzni, akárcsak a szomszédos kerületben, Ferencvárosban, Baranyi Krisztina. Nem csoda, hogy minden mozdulatukat árgus szemmel figyelik innen és onnan is, ki-ki más okból. A hozzájuk közelállók éppen e tisztességet, tisztaságot akarják féltőn óvni, míg ellenfeleik mindent megtesznek azért, hogy azt kikezdhetőnek láttassák. Ebben a közegben jelenik meg újra a Józsefváros, amely úgy tűnik, nem engedheti meg magának a legkisebb hibát sem. Ehhez pedig erős, magabiztos szerkesztőség kell. E magabiztosság pedig csakis az olvasókból táplálkozhat. Abból, hogy a józsefvárosiak még akkor is ott állnak mögöttük, amikor a polgármester nem érzi szükségességét, hogy a leghatározottabban visszautasítsa a szerkesztőséget érő méltatlan támadásokat.
Hibáinkból, ha voltak, megpróbálunk okulni. Többen kifogásolták például, hogy első lapszámunkban nem törekedtünk teret adni a Fidesznek. Ez nem igaz. Az ellenzék egyik helyi vezetőjét megpróbáltuk megszólaltatni, többször, személyesen és írásban is. Juharos Róbert, bár ígéretet tett a nyilatkozatra, a legutolsó pillanatban kihátrált belőle. Pikó András szerint, ahogy azt a Mérték Médiaelemző Központ egyik eseményén szóvá tette, erre a helyzetre rossz döntésekkel reagált a szerkesztőség. Talán arra gondolt, hogy igyekezetünket rögzíthettük, illetve Juharos eljárását szóvá tehettük volna már rögtön a legelső lapszámban.
Valóban, nem rögzítettük és nem is tettük szóvá. Nem rögzítettük, mert nincs miért: a világ legtermészetesebb dolga ugyanis, hogy megpróbáljuk megszólaltatni az ellenzéket, nincs ezen mit megírni. Nem attól lesz független egy lap, ha kényszeresen bizonygatja, hogy eleget tesz a szakmai minimumnak. Olyan ez, mint a levegővétel. És nem tettük szóvá, mert úgy éreztük, bárkivel megeshet, hogy nem áll készen az interjúra, ebből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni – ahogyan egyetlen lapszám alapján sem lehet minősíteni semmilyen sajtóterméket, mint ahogy azt esetünkben oly sokan megtették. Azt gondoltuk, az ellenzék megszólalásának esélyét kár volna elvágni egyetlen heves, de a függetlenségünket látványosan hangsúlyozó mozdulattal.
Pikó András tévedett. Jól döntöttünk. Juharos Róbert kerületi frakciótársát, az űrkutatásért felelős miniszteri biztost, dr. Ferencz Orsolyát is igyekeztünk ugyanis interjúra bírni, aki végül több nap gondolkodás után, írásban adott válaszokat. Ám ezt épp lapzártánk idején tette meg, így nem volt lehetőségünk visszakérdezni olyan állításaira, amelyek nem feltétlenül felelnek meg a valóságnak. Ez persze újabb döntési helyzetet okoz. Kihagyhatnánk az interjút, de inkább – megjegyzéseinkkel együtt – annak közlése mellett döntöttünk. Ez hosszú távon nem megoldás, de kezdetnek megteszi: meg kell tanulnunk újra bízni egymásban.
Tisztelt olvasók!
Amit vállaltam, teljesítettem. Ez már egy másik Józsefváros, mint amelyhez az előző években hozzászokhattak. Januártól pedig egy új, fölkészült és lelkiismeretes szerkesztőség áll az önök szolgálatában, készen arra, hogy folyamatosan bizonyítsa: a lap nem az önkormányzaté, hanem a helyieké.
Megtisztelő figyelmüket köszönve búcsúzik önöktől:
T. Á.