Ha figyelek, mindenki szép

E.K.
Abban az időszakban, amikor tanultam autót vezetni, azt vettem észre, hogy akármerre nézek, mindenütt olyan autókat látok, amiken ott virít a nagy T. Mondom, mi van, hirtelen tanulóvezető-invázió árasztotta el az utakat? Vagy mindig is ugyanannyi tanulóautó volt, csak most saját szituációmból adódóan mindegyiket észrevettem? Éles ésszel rájöttem, hogy ez utóbbi a helyzet, és számomra ez volt a bizonyíték.
Ez igazolta azt, amit azelőtt is hallottam már: amire irányítom a figyelmemet, azt fogom észrevenni.
Logikusnak hangzik, de gondoljunk csak bele: ez zseniális! Micsoda hatalmunk van formálni a világot magunk körül!.
Az autós történet után felbátorodtam, és kísérletképpen elkezdtem kitűzni mindenféle más helyzetet vagy épp embertípust, amit észre akartam venni. Egy időben például célzottan figyeltem a hosszú hajú férfiakat, és láss csodát… Van abban valami baromi jó érzés, amikor random elhatározom, hogy most mindenhol a hosszú hajú férfiakat keresem, és aztán pár percre rá mondjuk kettőt is látok a metrón. Hirtelen nevetni támad kedvem, hogy basszus, ez működik, és már-már égi jelnek veszem.
Aztán persze az eufória nem mindig tart ki sokáig. Ha nem valami olyat kezdek el figyelni, ami közvetlenül érint, akkor hamar elkopik az erőfeszítés. Nem mondhatnám, hogy sok közöm van úgy általánosságban a hosszú hajú férfiakhoz – azon kívül persze, hogy tetszenek. Szóval rájöttem, hogy olyan dolgot érdemes keresgélni a környezetemben, ami valamilyen módon releváns számomra. Aminek van értelme.
Egy idő után megelégeltem, hogy mindig leszegett fejjel járkálok (de úgy, hogy azt se venném észre, ha egy világsztár jönne velem szembe a járdán). Úgy döntöttem, észre akarom venni, hogyan néznek ki az emberek körülöttem. Egész pontosan az volt a cél, hogy megtaláljam mindenkin, mi az, ami tetszik. Azt reméltem, így javul majd a saját viszonyom is a szépséghez, mert hát volt mit javítgatni önmagam elfogadásán.
Hogyan is működött ez a gyakorlatban? Úgy, hogy akivel csak találkoztam (utcán, tömegközlekedésen, bárhol), azt diszkréten, lopva megvizsgáltam, és akármilyen szabálytalan külsejük is volt, elkezdtem megkeresni azokat a vonásokat, amik tetszettek. És komolyan mondom, hihetetlen, de egy ponton túl mindenki szépnek tűnt. Mindenki más miatt. Mindenki másképpen. De ez a színtiszta igazság: én, a kritikus alkat, szépnek tudtam látni őket. Most először megértettem, hogy az, hogy „minden ember szép”, nem csak egy üres maszlag. Mindenki egyedien szép – az egyikük azért, mert egyenes az orra, a másikuk azért, mert görbe az orra. Ergo tök mindegy, milyen az orr. Minden arc más, és mindegyiket egyben néztem, nem elemeire bontva. És úgy, az összkép, szépnek tudott tűnni.
Fantasztikus sikerélmény volt. Valahogy természetessé vált a szépség jelenléte. És valóban, lassan azt vettem észre, hogy a saját tükörképem is szebb lett Egyszerűen csak szokásommá vált, hogy az összhatást vonzónak találom.
Bevallom, ez a korszak valahogy lassan alábbhagyott, főleg, mikor egy időben a szokásosnál is több stressz zúdult rám. Ellustultam. Rájöttem, hogy ez nem olyan, mint az autóvezetés; nem úgy van, hogy ha egyszer megtanulom, utána már mindig automatikusan fog menni. Ha nem gyakorlom aktívan, akkor bizony abbamarad. Így hát újra és újra oda kell figyelnem arra, hogy célzottan irányítsam a figyelmet, odafigyeljek valamire.
Jobban belegondolva viszont, milyen furcsa is ez! Objektíven szemlélődve, mindig minden ugyanolyan körülöttünk; ugyanannyi a tanulóvezető, a hosszú hajú férfi, és ugyanúgy ott van a szépség. De az csak rajtam múlik, hogy észreveszem-e. (Azt hiszem, úgy is fogalmazhatnánk, hogy amire figyelek, azt „bevonzom”, de direkt kerültem ezt, mert a „bevonz” szótól viszketek.) Ennek a szuperképességnek pedig – mint mindennek – egyszerre van jó és rossz oldala is, de most a jóra fókuszálok.
Arra, hogy már megízleltem a sikert, és megerősítést kaptam, hogy tényleg működik. Arra is, hogy aki keres, az talál. És én a pozitívat keresem: az aranyos, elkapott mindennapi pillanatokat, és a hozzám hasonló beállítottságú embereket. És mindez egyfolytában itt van az orrom előtt.