A kolléga, aki kétszer halt meg

Posted by

Szekeres István
Nem lenne teljes az évem, ha nem elékeznék meg arról, hogy negyven éve, 39 esztendősen halt meg kiváló kollégám és nagyon jó barátom, VINCZE JENŐ.
A Magyar Hírlap sportrovatában dolgozott, kitűnő újságíró volt, és meleg szívű, nagyon jó ember. 
1977 végén a Népsportban szerkesztővé léptettek elő, és ő jött át hozzánk rovatvezetőnek, helyettem, az úgynevezett sportpolitikai rovat élére. Hozta magával az év nagy ötletét, a Hajrá, Balaton! nyári ifjúsági tömegsportakció tervét, és meg is valósítottuk – sportnapokkal, vízi kézilabdával, ingyenes úszásoktatással.
Jenő 1978 nyarán már “meghalt” egyszer. Vidéki sajtótájékoztatóról hazatérve kibukott a Népszabadság-székház páternoszteréből, de szerencsére az orvosi szoba szintjén, ahonnan gyorsan jött segítség, amely visszahozta a klinikai halál állapotából.
(Ott voltam. Jenő a földön feküdt, két lába benn maradt a liftben. Valószínűleg az automata állította le a felvonót – a szerk.)
Fiatalabb korában NB I-es kosárlabdázó volt Pécsett, így nekem máig érthetetlen, hogyan kaphatott sportorvosi engedélyt, holott később, a halálának okaként vele született szívrendellenességet állapítottak meg.
Nem tett jót magának azzal, hogy nagyon erős dohányos volt. Naponta három doboz, filter nélküli Symphoniát is elszívott (ő válltömésnek nevezte), amelyben az átlag cigikkel ellentétben 25 darab volt. Mondta is: azért nem szeret aludni, mert közben nem lehet dohányozni.
Kinevette a halált. 1979 elején gyakran használt kifejezése volt az, hogy “tavaly nyári elhalálozásom óta…”
Remek humora volt. Tőle származik a híres mondás. “Fel a fejjel, amíg van!”
Jellemző volt rá a kedvenc vicce is, amely annyira szörnyű, hogy az ember már tényleg csak nevetni tud rajta:
Hosszú évek után érkezik haza a gróf, a kocsisa kimegy elé az állomásra.
– Aztán mi újság van itthon, János?
– Semmi különös. Ha csak az nem, hogy megdöglött a kutya.
– Csak nem a kedvenc agaram?
– De bizony, az.
– Hát, mi történt vele?
– Agyonrúgta a ló.
– Az hogy lehet?
– Amikor égett az istálló, a ló elszakította az istrángját, és menekülés közben…
– Égett az istálló?
– Tüzet fogott a kastélyról.
– Hát a kastély is égett?
– Az úgy volt, hogy a ravatal mellett felborult az egyik gyertya…
– Ki halt meg?
– A méltóságos úr édesanyja.
– Te jó isten!… És mi vitte el?
– A bánat. Hogy a gróf úr felesége meg a három gyerek a folyóba fulladt.
Jenő ilyenkor felemelte a mutatóujját, és felidézte a vicc elejét: “Ha csak az nem, hogy a kutya…”
Nagy nevetés közben bukott előre a székéből 1979 nyarán a Balaton partján, családi körben. Mindenki azt hitte, csak viccel. A fia, András a Nemzeti Sport labdarúgó rovatának a vezetője.

Kép: a régi Népszabadság paternosztere