Megnyomorított lelkek

Posted by

DLM
Egy 17 éves diák megkéselte a tanárnőjét Győrben, 2019. december 5-én. Olvasom a véleménycikkeket a témában: hol a diákot szidják, hol a szüleiket, hol az oktatási rendszert. A helyzet ennél viszont jóval összetettebb. Ez itt egy ötgyermekes anya véleménye.

Hatalmas indulatokat keltett az ügy: voltak, akik nem fogták vissza magukat, és változatos, kegyetlen büntetésben részesítették volna a diákot, agresszióra agresszióval válaszolva. Mások felvetették, hogy biztos túlterhelt volt szegény, esetleg nem kapott rendes nevelést, a szülők bizonyára nem is ismerik igazán a saját gyereküket, azért történhetett ez meg. Vajon hol az igazság, és mit mutat nekünk ez a kétségkívül sajnálatos eset?

A régi tekintélyelvű nevelés elavult, az új utat kevesen látják

Ötgyermekes anyaként az évek során rengeteg tapasztalatot szereztem a mai oktatási rendszerről, és az emberek, szülők nevelési módszereiről is. Négy gyermekem jelenleg is általános iskolában, középiskolában tanul. Először tehát nézzük a szülő oldalát, ha gyermeknevelésről van szó. Régebben engem is, még megfélemlítéssel, gyakran veréssel, tekintélyelvű rendszerben neveltek, ahol a szülő, a tanár szent volt és sérthetetlen. Ha valamilyen probléma adódott, akkor az mindig csakis a gyerek hibája volt, mert csak a gyerek volt akkoriban rossz, a nevelési módszer soha.

Mára a nevelési módszer sokat finomodott, változott, törvénybe foglalták, hogy tilos testi fenyítéssel nevelni. Nagyon sokan megértették, felfogták, hogy a hatalmas trauma az, ha a verés válik a normává, így aztán sok szülő próbálkozik más módszerekkel. Vannak olyan szülők, akik mindent megengednek a gyereknek, szinte már ő parancsol, nincsenek korlátok, nincs rendszer, következetesség – ez is egy véglet, ami az előző rendszer következménye, hiszen nincs alap, nincs példa a szülők előtt, hogyan is kellene úgy nevelni, hogy a gyermek ne sérüljön lelkileg. Vannak olyan szülők is, akik rájöttek, hogy a végletekben gondolkodás nem jó, viszont kialakítani egy úgy rendet iszonyatosan nehéz, főleg úgy, hogy még sokan sírják vissza a régi időket, bizonygatva, hogy de, igenis az a baj a mai gyerekekkel, hogy nincsenek jól elgyepálva időnként.

Hatalmas kuszaság uralkodik jelenleg gyermeknevelés terén, amin egy-két pszichológus igyekszik javítani, járva az országot, előadásokat tartva, de ez még mindig kevés, hiszen ez a tudás nem mindenhol, mindenki számára elérhető. Látom a kétségbeesett szülőket, hogy nem tudják kordában tartani a gyermekeiket, mennyire küszködnek, próbálkoznak. Az az igazság, hogy a testi fenyítés elmaradásával a gyermekek önbizalma megmaradt, sokkal magabiztosabbak a mai gyerekek, mint mi voltunk annak idején, ami egyáltalán nem rossz dolog. Ráadásul a tecnika is folyamatosan fejlődik, ma már egy gyerek is könnyedén kezel egy laptopot, tabletet, vagy okostelefont, sokszor még jobban is, mint a szülők vagy a tanárok – ez pedig korlátlan információáramlást tesz lehetővé.

Az iskolák többsége a 60-as években ragadt

Elérkeztünk tehát a mai oktatási rendszerhez, ami a mai, fejlődőben lévő gyermeknevelési irányzat mellett megragadt a hatvanas évek tekintélyelvű rendszere mellett. A tanárok kétségbeesetten próbálkoznak ugyanazt a tekintélyt fenntartani, mint régen, de most már nem félemlíthetnek meg, nem üthetnek, bánthatnak. Elfelejtik közben, hogy valódi tiszteletet kierőszakolni nem lehet. Így aztán az a tanár, aki még ma is ordibál, követetelőzik, csúnyán beszél, arra megy, hogy rossz jegyet adhasson, valójában sokkal kevesebb tiszteletet kap, mint az, amelyik emberszámba veszi a gyereket is, és együttműködően, folyamatosan fejlődve, mai technikát is az iskolába hozva oktat.

Nemrég voltam egy rendkívüli szülői értekezleten egy felmerült probléma miatt, és egy egész tanári kar szidta a gyermekem osztályát, hogy ROSSZAK, nem tanulnak, csúnyán beszélnek, majd hozzátették, hogy erről is az internet meg a telefon tehet. Először is úgy gondolom, hogy rossz gyermek nincs. Van feszült, túlterhelt, fáradt, esetenként beteg, de olyan, hogy rossz, nem hiszem, hogy van: mindegyik gyermekkel meg lehet találni a közös hangot, csak sokszor nem sem a szülő, sem a tanár nem keresi: egyetlen jól körülhatárolható rendszert akarnak ráhúzni mindenkire.

Az oktatási rendszer hibája, hogy a gyerek csak akkor jó tanuló, ha mindenből kitűnő. Olyan viszont egyre kevesebb van. Egyre kevesebb gyerek képes azt a rengeteg követelt anyagot megtanulni, ráadásul nem is igazán marad meg bennük a tudomány: elég egy nyáriszünet, és mindent lehet előről kezdeni. Fel kellene ismerni, hogy vannak gyerekek, akiknek a humán tárgyak mennek jobban, és vannak, akiknek a reál területek, és nem kellene mindenkitől ugyanazt követelni, hiszen nem minden gyerekből less orvos vagy veszészmérnök lesz majd köztük író, pszichológus és pék is – vagy bármi más.

A szülőknek is ideje rájönnie, hogy a mindenből ötös egyszerűen lehetetlen. Ha mégis megy, akkor nagy a taps, mert megfelet a gyermek a mai oktatási rendszernek, de csak annak. Önmaga hol van ebből? Hol a kedvenc tantárgya, vagy az érdeklődési köre? Honnan jön majd rá, hogy később mi szeretne majd lenni?  „Ki mondta, hogy a jó tanuló a tehetséges ember? Épp ellenkezőleg: a tehetséges és kreatív ember deviáns, egyenetlenül fejlődik, és utálja, amihez nincs kedve. El vagyunk tájolva, amikor a gyerekeinket a jó tanulásra űzzük.”  Vekerdy Tamás is megmondta.

Az internet és a telefon sokszor mumus a tanárok szemében, ahelyett, hogy meglovagolnák a speciális, fejlett taneszközök adta lehetőséget. Sok esetben a kreatív, interaktív táblák porosodnak az iskolákban, nincs aki használja, kezelje őket. Sokszor előfordult, hogy a gyerekek jobban tudtak valamit informatikából, vagy már rég nem volt szükség megtanítani a Wordben a betűtípus beállítását, de ezeket az eseteket a tanárok kudarcként élték meg, és sokszor dühvel reagáltak, hogy a gyerek esetleg maga is taníthat nekik valamit. Ez van jelenleg. Egy változásban lévő rendszerhez nem képes igazodni egy masszívan a régi rendszerbe visszanyúló oktatás. A kettő súrlódása adja azt a feszültséget, amit mi is nap mint nap érzünk a gyerekekkel.

Ebben a történetben mindenki áldozat

A győri eset remekül példázza, hogy igenis lehet egyszerre mindenki áldozat egy ügyben. Áldozat a tanár, nem csak a sérülései és traumája miatt, hanem azért is, mert olyan oktatási rendhez van kötve, ami megnyomorítja nem csak a diákok, hanem sokszor a tanárok lelkét is, és emiatt sok a kiégett, kiüresedett lelkű tanár. De áldozat a gyermek is, aki nem volt képes megfelelni a rendszer követelményeinek, valamint a szülők is, akik a mai kor nevelési szokásai szerint próbálkoztak a létező összes eszközzel, és  biztos vagyok benne, hogy mindent megtettek a gyermekükért, a kialakult helyzet előtt ezért állnak értetlenül.

Meggyőződésem, hogy nem az az igazi megoldás, ha a rendőrséget bevisszük a tantermekbe, hogy ők majd elhozzák a kívánt és áhított rendet és fegyelmet az osztályokba, ahogyan azt Gulyás Gergely reméli: a győri eset miatt iskolarendőrség felállítását fontolgatja a kormány. Azt gondolom, elsősorban az oktatást kellene fejleszteni – akár úgy, hogy ne legyen kötelező egész órán ülni a gyerekeknek, élményrendszerű tanítást hozni az intézményekbe, a gyerekeket pedig érző, értelmes, gondolkodó emberi lényekként elfogadni, a folyamatos változás és fejlődés lehetőségével.

Forrás: ujegyensuly.hu