Kormányülés

Gaál Péter
Mind együtt vannak, mondaná az összes, a józan felfogóképesség minimumával is rendelkező szemlélő, csak az elmeorvos hiányzik.
A kormánysajtó a kormány szócsöve. Ez a szócső, megannyi variánsában pedig most nem győz örömködni Boris Johnson és a Brexit győzelmén. 
Nem annyira egyszerű a (megfelelő) konklúzió levonása, mint amennyire látszik, este vagy holnap, ha lesz időm, írok majd róla „Ajvé” címmel – az ajvé az ellenzéki oldal, a juhé a kormányoldal -, tudniillik az egész Európai Unió megítélése se annyira egyszerű, ezért aztán legalább hadd adjak egy újabb töprengeni valót. A „demokrácia”, különösen a „demokrácia”, mint a társadalmi fejlődés csúcsa híveinek futkosni fog a hátán a hideg, már, ha a dolgot nem az idős Kádár János kijelentésével teszik ad acta: „az ember ebben a korban már nem változtat világnézetet”.
Hát kérem, ez van. És még mielőtt Önök is elkezdenének szörnyülködni, gyorsan ismét leírom: a „demokráciának” a diktatúra NEM ellentéte, hanem KÖVETKEZMÉNYE. Ráadásul normatív következménye, nem úgy, mint mondjuk egy szakrális monarchiának a zsarnokság.
Mindent a maga idejében.
Most csak annyit – erre több szót nem tartom érdemesnek elvesztegetni -, hogy a kormány annak a bukásáért drukkol, AMIBŐL ÉL. Pontosabban, amiből rokonaival és kullancsaival egyetemben átlag emberi agy számára felfoghatatlan mértékben dőzsöl, illetve nyerészkedik. Ez a bőségszaru a Brexittel – a brit adófizetők hozzájárulásával – jócskán összezsugorodik majd. A fentebb említettek persze meg fogják próbálni a zsugorodást kompenzálni, mégpedig a saját adófizetőik – Önök és én – rovására. Már egy ideje elkezdték, egyelőre fű alatt és elmismásolva (a mismásban ezután se várható változás, kérdés, hogy mikor éri el a halottra cuppantott csók életadó értékét), ilyen például a társadalombiztosítási törvény – felületes olvasatra teljesen indokolt – módosítása is. (Ne keressenek ebben se közérdekű, se erkölcsi megfontolásokat. Szimplán arról van szó, hogy a megcélzott választópolgárok nem a társadalombiztosítástól elesők köréből kerülnek ki, azok viszont kifejezetten terhet jelentenek a büdzsének. Még ebben se lenne kifogásolnivaló, ha a megtakarítást a jobb ellátásra fordítanák, de nem erre fogják fordítani, hanem – más okosságokkal – a saját kieső „bevételeik” pótlására.)
De lehet, hogy a kormány nem is drukkol annak a kieséséért, amiből él? Lehet, hogy csak azt gondolja, az uniós bevételek amúgy is meg fognak csappanni, viszont az önkormányzati fiaskó után minden apró győzelem felér egy mézkenegetéssel? De hát most nem ŐK győztek! Nem. Most sem. Legalább ennyit megtanulhattak a néhai Iszlám Államtól: bárki bármit (bárkit) felrobbantott szerte a nagyvilágban, gyorsan kisajátították.
A mi kezünk messzire elér, hihetik ilyenkor Önök, még a La Manche csatornán is túlra.
Egy gibbon is megirigyelhetné.
Pedig az a kéz valójában Rodolfó keze, aki most is a zsebükben matat.