Malacok a rakétabázison

Posted by

Demszky Gábor
Előkép vagy inkább “élő kép” a szovjet rendszerről
1977-ben egy Somogy megyében folyó szociológiai kutatás során bejártam Tab környékét, ahol mélyen belém rögzült egy kép. Egy szovjet rakétabázis kerítése mellett egészen fiatal kiskatona etette a malacokat. Nem volt rajta lábbeli. Térdig állt a trágyában, és meztelen felsőtestére legyek százai telepedtek, amint épp a moslékot öntötte a vályúba.
A disznóól és a kerítés a szemétben talált deszkákból készült.
Ez volt a rakétabázis őreinek háztájija. Számomra ez volt a szovjet birodalom bukásához vezető folyamat példázata. A katonának nincs elég ennivalója, miközben a fegyverkezési verseny csúcstechnikáját jelképező rakétákra felügyel, távol a hazájától, ahol a családja nagy valószínűséggel igen szerény körülmények között él.
Az átlagos életszínvonal és az életminőség is jobb volt nálunk. A mi életünk – ez volt a Szovjetunió polgárai számára a hőn vágyott kispolgári lét elérhetőnek tűnő közelségben. A megtestesült ábránd a szomszédban, ráadásul a tőlük függő szomszédságban.
Különös kolonializmus működött a Szovjetunió megszállási övezetében.
A szovjet világrend magasabb életszínvonalat és jobb életminőséget tartott fenn, tűrt meg a megszállt kelet-európai országokban, mint amit az anyaország polgárai élvezhettek. Ez a klasszikus kolonializmus megfordítása. Az anyaország látta el olcsó nyersanyagokkal és energiával a perifériákat, ellenben a kelet-európai országok számos feldolgozóipari ágazata fejlettebb és produktívabb volt, mint a központé. Ez a modell kimeríthetetlen központi erőforrásokat és teherbíróképességet feltételez. A szovjet erőforrások viszont kimerülőben voltak, a külső, birodalmon kívüli függőség pedig erősödött.
Ezekben az években lettünk az IMF és a Világbank segítségével hitelképesek, és ekkor kezdődött el az ország gyors eladósodása. Ez történt Lengyelországban, ahol az első törésvonalak már 1976-ban éhséglázadások formájában jelentek meg.

Kép: A tabi szovjet rakétabázis “szolgáltató épülete” most