Csak húszezer

Posted by

Iván Gizella
Megtörtént, Isten bizony. Mielőtt valaki privatizálással vádolna meg, nem, egyik unokám sem óvodás már, vagy még nem az. Hallomásból tudom, olyantól, aki ott volt.
A színhely egy budai óvoda. Nem magán. A szülők összeülnek megbeszélni, hogy az év végére, karácsonyra vegyenek valamit az óvó néninek, meg a dadusnak.
Igen szoktak, de nem mindenütt közösen, aki akar, az visz egy doboz bonbont, egy szép csokor virágot. De itt úgy gondolták, jobb ha valami értékesebbel lepik meg gyermekeik őrzőjét.
Az egyik szülő szerint fejenként ötezer pont elég lesz, abból már szép ajándékot tudnak majd venni. Egy apukának ez nem tetszik.
Azt javaslom, fejenként adjunk húszezret, mondja ellentmondást nem tűrően. Síri csend.
Ennyit megérdemelnek, erősködik, hiszen egész évben hosszú napokon keresztül foglalkoznak a gyerekeinkkel.
Na akkor is, húszezer az kicsit sok, próbálkoznak egyesek. Nekem két gyerekem is ide jár, ellenkezik a másik szülő. Ám az apuka hajthatatlan. Feláll és felháborodik, s szó szerint ezt mondja:
„Nem tudom elképzelni, hogy van a huszonegyedik században valaki, aki ezt nem engedheti meg magának. „
Nos én sem. Mármint azt, hogy vannak ilyen hólyagok, akiknek fogalmuk sincs a magyar valóságról, s ezt a viselkedést megengedhetik maguknak.
Azt azonban nagyon el tudnám képzelni, hogy lennének, akik ezt a hólyagot még egy budai óvodában is helyre tennék.
De nem voltak. Jó magyar szokás szerint mindenki kussolt. Vagy lebénult? Nem tudom, de mindegyik ugyanolyan rossz. Mert ez a helyzet, nem csak egy nagyképű pénzes, burokban élőről rántja le a leplet, kicsiben a magyar társadalomról is. Egy kis berzenkedésig még elmegyünk, de kiállni az igazunkért, magunkért, a gyerekeinkért, a jövőnkért, azt már nem. De miért?

Kép: Békési Joe: Pénz