Festői realizmus

Posted by

Rózsa Gyula
Jelképnek – noha aligha annak szánták – ott a bejáratnál az A kis párizsi. A svájciból lett német von Keller kislányfigurája, amely a hatalmas piros szalagjával, a habosra festett fehér ruhájával, a gyermeknyugalmával többszörösen képviseli az új állandó kiállítás ismérveit.

Kis párizsi Keller
Albert von Keller: A kis párizsi, 1900 k.

Van még kortárs külföldi festő a mostani válogatásban, lehetne több is, ha meggondoljuk, hogy a kor magyar szereplői mennyit, kiktől tanultak Münchenben, Düsseldorfban, Párizsban, s hogy a két főszereplő, Munkácsy és Paál László mennyi ideig dolgozott Franciaországban.  A kihagyhatatlan, ámde eddig figyelemre alig méltatott külföldi kapcsolatoknál is fontosabb a szabadabb tematikai értelmezés. A kis párizsi csak áll, néz lefelé, nem cselekszik, és még kevésbé szenved elnyomást, vagy gyűjt osztályöntudatot. Ez újdonság. Lássuk be, a realizmust évtizedeken át nem tudtuk elképzelni a kritikai jelző nélkül, a szószerkezet kötelező volt. Feledésbe merült, hogy Courbet birkózói csak birkóznak, hogy Millet kalászszedői csupán lehajolnak a tarlón, minden lázadás és lázítás nélkül, és hogy még a jelzőt legjobban megszolgáló orosz peredvizsnyikeknél is előfordul, hogy Siskin medvebocsai csak úgy hintáznak a kidőlt fákon.

Agár Munkácsi.jpg
Munkácsy Mihály: Az Agár, 1882

Ilyen alapon kerültek be most – joggal – Munkácsy mindig elmarasztalt szalonképei a realizmus fogalomkörébe. Hiszen, ha előítélet nélkül nézzük, az Az agár nem más, mint egy bizonyos osztály életéből vett valósághű életkép, és a Délutáni látogatáson is társasági realitással tölt teát, fogja fel ruháját a nőfigura.
Nem olyan távol Munkácsy szociális érdeklődésű vásznaitól. Mert rögtön az első terem elősorolja a Siralomházat is, a Zálogházat is, de nem kell hozzá stíluskritikus szem, hogy fölfedezzük a korántsem anyagszerű, ám annál hevesebb fehéreket az asztalterítőn és az elítélt ingjén, vagy azt a pazar foltfestői változatosságot, amelyet a szivarozó zálogházi ügyfél visel a köpenyén.

Vaszary ünneplők.jpg
Vaszary János: Ünneplők, 1902

Beljebb haladva sincsen több feszesség. Ha nem volna ott az utolsó teremben Vaszary Ünneplők című súlyos képe mint ellenpélda, akkor is látnunk kellene ennek a realizmusnak (ezeknek a realizmusoknak) az oldottságát. A később szabadságával, hogy ne mondjuk, szabadosságával kiváló mester szegényember-festő korszakában olyan hajlott, fekete parasztasszonyokat, száj körüli ráncokat és görcsös öreg kezeket festett, amilyennek a realizmust általánosságban ismerjük. Ehhez képest már Tornyai műtermi Menyecskéje is kihívás a piros ruhaszegélyével, a színes hátterével, s kivált az Bihari Sándor Dinnyeevője a maga napsütötte, kacagó plein air-jével.

         A menyecske illegeti magát a tükör előtt, a fiú egy késhegyre szúrt falatot bekapni készül, a hétköznapi, reális szemlélet – szituáció, embertípus, mozdulat – minden pittoreszk érték mellett érvényesül. Akárcsak szegénység és óvó szeretet Fényes Adolf Anya című képén, amelyen kemény plaszticitás helyett barnásfekete, zaklatottan festett foltok és elmosódott mezítláb sűríti a drámát, vagy Rudnay Hímző nőjén, amelyen meszesen fehér fejkendőfelületek teszik teljessé az elmélyült arc és elmélyült munka komolyságát.

        Kihívóan fogalmazva: mintha arccal az impresszionizmus felé fordulna ez a sokrétegű itthoni realizmus. Hogy valóban így van-e errefelé, nem csak Magyarországon, Kelet-Közép-Európában is, ahogyan innen látszik, azt csak egy nagy nemzetközi kiállítás tudnácáfolni vagy megerősíteni. De az tény, hogy az egykor egyaránt, de különbözőképpen valóságábrázolásra törekvő két vonulat jobban záródik, mint a példát adó Franciaországban.
Ha nem volna eléggé meggondolkodtató a figurális jelenetek festői szabadsága, bizonyosan demonstrálnak a korszak kiváló tájképei. Munkácsy Poros útja, amely, meglehet, a későromantikát szűri át, de átszűri az impresszionista sikerekkel egy időben, meg Fasora, amely szétteríti a felszabadult plein airt megvesztegetően szabályos formájú épületei elé. Mednyánszky csodát művel a szinte romantikából kibomló, mintegy-impresszionizmusával, és Paál László erdő mélyi kék inges figurájával igazolja a kiállításcímet és a koncepciót: ez nem egyféle, zömök-zárt stíluskategória: változatai révén lehet hitelesen bemutatni a magyar realizmust.

Paál kék alak
Paál László: Fontainebleau 

Változatok a realizmusra – Munkácsytól Mednyánszkyig. Magyar Nemzeti Galéria; folyamatosan megtekinthető

Címkép: Mednyánszky László: Hegyi tó, 1890-es évek első fele