Világtorta

Gaál Péter
Különbség van az összpontosítás és a koncentráció között. Előbbi az összes ponttal való egyidejű kapcsolat, mondja Kassai Lajos lovasíjász. Több, mint a koncentráció, mert a koncentráció a[z adott] célra való koncentrálás – nem én vagyok pongyola, de ha egyszer így mondta -, de ez nem összpontosítás, mert ekkor – ő – elveszti a kapcsolatot a lóval, ha a lóra koncentrál, elveszti a kapcsolatot az íjjal, tehát az ÖSSZES kellékre kell egyidejűleg koncentrálnia és “létrehoznia egy olyan tudatállapotot, amellyel a tökéletes lövést leadhatja”. Értem, mit akar közölni, bólogat az olvasó, de ez így elég pongyola. Igen, elég pongyola. Lehet, hogy a leadott lövés ezek után pontos, de a kifejezés nem követi ezt a pontosságot.
Előre leírom, hogy minden tiszteletem Kassai Lajosé. Minden tiszteletem azoké, akik legalább kiejtik a szájukon egy általuk művelt tevékenységgel kapcsolatban a “tökéletes” szót, és ezt a szót olyan értelemben használják, mint a “normális”-t. Mint aminek nincs se minimuma, se maximuma: vagy van, vagy nincs. Mindazonáltal értelmezni meg kell tanulni. A legjobb iskola a nyelvészet, beleértve az összehasonlító nyelvészetet. Az ember beszédes lény.
Messze nem mindegy, mit hogyan mondunk. Ahogy beszélünk, úgy gondolkodunk. “Ahogy.” A beszédnek kétféle tartalma van, mint a világnak is két fele van: anyagi és szellemi tartalma. Az anyagi tartalom mindig a szellemi tartalom analógja, másképpen szimbóluma, csak nem feltétlenül AZÉ a szellemi tartalomé, amit mögé képzelnek. E kettőhöz való viszony pedig olyan, mint a lélek viszonya a szellemhez és a testhez.
MINDEN KIFEJEZÉS A LÉLEK KIFEJEZÉSE.
A tartalom önmagában véve egyáltalán nem fontos. Ami fontos, az a JELENTÉS. A jelentés nem az Ő jelentése, hanem az ÉN jelentésem. A jelentés az EGÉSZ. Én és ő, együtt, bennem, végső soron én. Ez az összpontosítás. Az összes pont egy pontban. Ez az összpontosítás jelentése. Az összpontosítás is koncentráció – ezt nem tudta Kassai jól megfogalmazni -, a figyelmek összpontosítása, összevonása, de TÁRGY NÉLKÜL. A koncentráció az irányított összpontosítás. A koncentrációnál a koncentráció tárgya a hangsúlyos, az összpontosításnál a koncentráló személye. Az összpontosítás, mondja a sportpszichológia, rövid távú és intenzív koncentráció. Rímel a buddhista “felébredés” Pratjéka-Buddha állapotára, amiben az összes sugár egyetlen centrumba tér vissza (csak ott a VILÁG összes sugaráról van szó, a következő és utolsó “felébredési” állapot pedig már a Szamjak-Szam-Buddha, Teljesen Teljes Felébredett, “akinek” az esetében nem csak a világ összes pontja van a centrumban jelen, hanem A CENTRUM IS JELEN VAN A VILÁG ÖSSZES PONTJÁBAN).
Hát hogyan? Fussák át még egyszer az előző bekezdés végét, különös tekintettel a zárójeles részre. Hadd zavarjam meg egy kicsit Önöket ma is. Mi történik, ha valaki a világ összes pontját egyetlen pontba – önmagába – koncentrálja, egyidejűleg ezt a pontot kisugározza – KIFEJEZI – a világ összes pontjába?
HOL LESZ A VILÁG?
HOL LESZ Ő?
Ez is a nyelv. Jelen esetben a magyar nyelv, amit Kassai csodál, és amit én is csodálok. Másképpen csodálom, mint a német nyelvet, vagy az archaikus nyelveket, de csodálom. Nem az egész torta, csak egy része, nem mondom, hogy szelete, mert a szelet – a metszet – csak terjedelmében különbözik az egésztől, de csodálatos része. Nyelv EGY van. Nem kell azon rágódni, volt-e “ősnyelv”. Ahhoz, hogy legyen, nem kellett, hogy legyen. Az “ősnyelv” a világ tökéletes kifejezése, hangzásilag CSEND. A pura potentia, tiszta potencia (itt nem azonos a materia primával, mert egyáltalán nem anyagi). A LEHETŐSÉGEK TELJESSÉGE, amivel aztán ki-ki úgy él, AMILYEN Ő.
A nyelv matematika és költészet, egyben. Test és szellem. A lélek – közvetítő, mediátor – a használó.
A nyelvek OLVASATOK.
A személyes használat ezen belül a személyes olvasat, azzal pedig a személy kifejezése.
Ha valaki megszólal, elveszti a teljességet. Azt csak akkor lehet visszaszerezni, ha az utolsó hangfoszlány is elhalkult. Ha az utolsó leírt betű is eltűnt.
Az íjász KILÖVI a nyílvesszőt.
A nyelvhasználat tökéletlensége a világgal való diszharmónia. E tekintetben nincs különbség nyelv és nyelv között. A matematika mindenütt matematika.
Noam Chomsky. Soha nem olvastam tőle semmit, legalábbis mostanáig, ha szégyen, ha gyalázat. Mielőtt a fentieket leírtam, a nevét se hallottam soha, se a hierarchizáló nyelvészetnek (Chomsky-hierarchia), se az univerzális grammatikának, se a nyelvi különbségek Chomsky leírta okainak. Most már igen, tudok én gyorsan olvasni és sokat.
Lehet, hogy foglalkozom még vele, de teljesen feleslegesnek látszik. Cizellálás. Vagy hivatkozás, hogy Önök jobban alátámasztottnak érezzék. Végtére a szaktekintély az szaktekintély, a magukat kevésbé szaktekintélyeknek tartók szemében feltétlenül.
Egy életet rá lehet tenni a szófosásra. A lovasíjászatra is (hogy szó, vagy MÁSFÉLE SZÓ, itt édes mindegy), a buddhizmusra is, a kereszténységre is, a sarkvidéken élő farkasok fogazatának alakulására is. Bármire, a hamburgerevéstől a zsákban futásig. Nincs különbség. Semmi másra nem jók, mint elismerések bezsebelésére. Oklevelekre, sok és komoly pecsétekkel.
Szófosás. Kivéve, ha. De ehhez Önök kellenek. Egyetlen bevillanás. ÉS MINDEGY, MITŐL. Chomsky tegnapi ebédmenüje éppen úgy megfelel, mint Jehuda Hanászi – a Rabbi – legnagyobb bölcsessége (ő állította össze a legkorábbi rabbinikus szöveggyűjteményt, a Misnát Krisztus után kétszáz körül).
Az az Önök bevillanása lesz. Megvilágosodás, mondaná a zen.
Elnézésüket kérem, ha az előbbiek túl brutálisan, nagyképűen vagy lekezelően hangzanának. Egyáltalán nem szánom őket annak, csak én – bár Önök kétségkívül, e pillanatig és feltehetően még jó néhány pillanatig nem feltétlenül így élnek meg engem – igyekszem mindenből kiszűrni a tömör lényeget. Hosszú lére ereszkedem magam is, mert annyi szelete van (pontosabban LEHET) ennek a tortának, a világ annyiféle, annyiféle illúzió vesz körül minket, annyi csoda, hogy bízvást bele lehet feledkezni, és bízvást el lehet indulni bármelyiken, hogy odaérjünk. Hova?
Oda, ahol MÁR NEM KELL SEM ÍRNI, SEM ÍJÁSZKODNI, SEM SEMMIT. A teljesen telített csendhez. Ahol már nincs több tanulnivaló, nem csak azért, mert nincsenek számok, hanem azért se, mert egyáltalán nincs nyelvtani értelemben vett TÁRGY.
Elgondolkodtak valaha rajta, hogy mit jelent a kijelentő mondat végén a PONT? Hogy miért éppen pont van ott?
Harminc év a lovasíjászatban, kultúrakeresésben, belső-külső egyensúly megteremtésében, összpontosításban. NÉMELY pontok összevonásában. Hogy “hova”, nem kell külön hangsúlyozni, mert máshova nem lehetséges. Hadd hangsúlyozzam ki ismét: minden tiszteletem Kassai Lajosé. De akármit is ért el, ugyanott tart, mint akármelyikünk. Miért tart ugyanott? MERT MÉG NEM FEJEZTE BE. Még csinálja. Amit elért, márpedig – a “sok” világában – sokat elért, jelen pillanatban – a végtelenből visszafelé nézve -ugyanannyi, mint amennyit bárki elért. Az is, aki úgymond “nem ért el semmit”.
Mondják, sok illúzióval többet érnek, mint kevéssel?
Ez ennek a veszélye. Eltávolodunk Kassaitól, mert hisz ő is csak egy azok közül (emberek, élőlények és tárgyak), melyek a pont felé vezethetnek minket. A magas – művészi – színvonalú tevékenységnek az a veszélye, hogy az ember magasra jut általa. Jelképesen olyan magasra akár, mint az angyalok.
Angyalnak lenni jó. Angyalnak lenni sokkal jobb, mint földhözragadt békának. De az angyal már soha nem akar a mennybe menni.
Hiszen ott van.
Biztosan ismerik azt a Buddháról szóló adomát, amikor a Magasztos elvetődött egy folyó partján éldegélő remetéhez. Mennyi ideje laksz itt? kérdezte Buddha. “Negyven éve.” “És mit értél el ezalatt a negyven év alatt?” “Egyetlen dolgot, de azt tökéletesen: száraz lábbal, csónak nélkül át tudok kelni a túloldalra.” “Ó, te szegény ember!” – kiáltott fel Buddha. “Ennyi időt elfecséreltél ilyen felesleges dologra, amikor a révész pár fillérért bármikor átvisz!” (Lehet húsz év, lehet patak, mindegy, a lényegen nem változtat.)
Bármennyire tetszik, a torta nem arra való, hogy az idők végezetéig nézegessék.
A torta arra való, hogy MEGEGYÉK.

Kép: Kassai László lovasíjász