Childfree

Posted by

Bencsik Gábor
Rossz szájízzel követi az ember a kibontakozó budapesti színházi csatát, és nem tud ebben az ügyben teljes mellszélességgel kiállni a (fideszes) elvbarátai mellett. Fél mellszélességgel sem. Aztán belebotlik egy cikkbe, ami a childfree, magyarán önként vállalt gyerektelen életmód iránti toleranciáról és elfogadásról szól, és akkor egy pillanat alatt megérti, hogy miről is szól ez az amúgy a jobboldal számára megnyerhetetlen kultúrkampf.
Azért megnyerhetetlen, mert bár nekünk van igazunk, ők ebben jobbak. Tehetségesebbek. Nem véletlenül van így, hanem szükségszerűen. A jelenkori európai társadalom immár két évszázada úgy van berendezve, hogy a tehetségesek zömét balra húzza. Néhány erős tehetség persze a jobboldalon is marad, de azok szinte mind magányosak. Szükségszerű ez is: a jobboldali tehetségnek a jobboldali tehetségtelenekhez nem tud köze lenni, és ha megmarad jobboldalinak, a baloldali tehetségesekhez sem tud köze lenni. A baloldalon ott van a tehetségesek színes, eleven, forgatagos köztársasága, a jobboldalon pedig a tehetséges magányosok, akik a baloldali tehetségesek ellen jó ha fél szívvel hajlandók csatába menni, vagy még úgy sem.
És akkor pofán vág ez a childfree dolog. És a napnál világosabbá válik, hogy az a baloldali kultúra, ami a ránk köszönő jólétben a szemünk láttára kiteljesedett, és most a színházak szabadságáért indul ütközetbe, a mélyben valójában önfelszámoló, önmagát dekonstruáló kultúra. Szakralitás nélkül, gyerekek nélkül, biztos pontok és kapaszkodók nélkül.
Európa mai baloldali kultúrája a semmibe hanyatlás szabadságának kultúrája. És már megindult az a népesség, amely egyáltalán nem childfree, amely a mi tehetséges, színes baloldali kultúránkat leváltja valamire, amiről nem tudjuk még, milyen lesz, csak azt, hogy újra születnek majd gyerekek. Mert az élet nem hagyja magát dekonstruálni.
Már megszülettek azok az európaiak, akik megélik ezt a nagy átalakulást. Csak bele ne pusztuljanak, az összes szabad színházaikkal együtt.