A szamizdatok kora?

Posted by

Ferber Katalin
Az első (és azt remélem egyetlen) alkalom, amikor meg kell szegnem a 26 évvel ezelőtti, morális alapú, magamnak tett ígéretemet. Akkor amikor felszálltam a gépre, mely Tokióba vitt, megígértem magamnak, hogy semmilyen módon, semmilyen formában nem veszek részt a magyarországi politikai eseményekben, sem szóval, sem tettel. (Az utóbbi elég nehéz is lett volna tízezer kilométer távolságból.)
Most azonban egy, ennél erősebb erkölcsi kötelezettségem hogy legalább itt megszólaljak. (1993-ban még nem volt Facebook.) Nem azért, mert érintett vagyok, hiszen aki ily régóta él emigrációban, az egyrészt nem létezik az otthoniak többsége számára, másrészt nekem, érthető okok miatt másféle (rendkívül korlátozott) eszköztáram van arra hogy megvédjem magam az esetleges jogsértésektől, ezt korábban is megtettem, így most is megteszem ha szükségem lesz rá. Tehát, a kulturális élet csaknem minden területe az elfoglalás pillanatai előtt áll.
Én csak néző voltam eddig a színházakban, ünneplőbe öltözött a lelkem minden egyes alkalommal ha láthattam egy-egy előadást. A könyvek azonban ugyanilyen szent tárgyak nekem, hiszen ezek nélkül minden tekintetben elsorvadnék. A könyvek tartják bennem a lelket, védenek mindattól, amit a honvágy (fura fantomfájdalom) melléktünetei okoznak nekem. Könyvek nélkül nem lehetek az, aki vagyok, ahogy önálló színházak nélkül sem lehet rendező, dramaturg színész az, aki: kreatív, újat kereső érző és gondolkodó EMBER. Nem sok maradt már az elfoglalható területekből.
Ha könyvek, s azok szerzői is jogfosztottá válnak, akkor mindannak vége, amit rendszerek, sötét korszakok, háborúk sem tudtak eltüntetni: az emberi értékek egyik legfontosabb megőrzőjét, a magyar irodalmat. Ismétlem: nem vagyok érintett, nem önös érdek íratja velem ezeket a sorokat. De ha ez is megvalósul, ne reménykedjen senki: akkor nem jön el egy újabb szamizdat korszak.
Végül: a legsötétebb sztálini korszakban, mielőtt megérkezett az a bizonyos autó, írók, költők kéziratait tanulták meg kívülről a barátok, családtagok. Ezt mondogatták egymásnak -a táborokban. Csúnya példa, tudom, de ha a legfontosabb elveszik,senki sem ússza meg. A diákok sem, a tanárok sem, a szülők sem, a jelenünk sem és a jövőnk sem. Merthogy nekem, aki kifele megyek e világból, talán ez utóbbi a legfontosabb: milyen jövő vár a gyerekekre s az ő gyerekeikre. Köszönöm mindenkinek, aki ezzel egyetért, s tenni is tud valamit ez ellen. Én csak annyit, hogy ezt leírtam. FK

Kép: Eörsi János, Rajk László, Demszky Gábor anno