Távoli furcsa ország furcsa emberekkel

Posted by

Magyarország távoli, furcsa ország, furcsa emberek vannak ott, akiknek lelkülete látható majd a kiállításon – mondta Orbán Viktor Japánban, a japán magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulója alkalmával rendezett tokiói kiállítás megnyutóján. .Japán egy nagy nemzet, négyszer akkora a területe, mint Magyarország, a népessége pedig tízszer akkora. Egy japán biztosan azt gondolja, hogy japán ember mindig volt, van és lesz, japánok nélkül nem lehet elképzelni a világot – közölte.
Azt mondta: ezzel szemben a magyar egy kisebb nemzet, mint a japán, ezért az a gondolat motoszkál bennünk, hogy a világot, az emberiséget Magyarország és a magyarok nélkül is el lehet képzelni.
“Visszatérő rémálmunk”, hogy egyszer megjelenik a Jóisten Magyarországon, megkérdez minket, mi végre vagyunk a világon, és ha mi nem tudunk válaszolni, kihúz minket a nagy könyvből, ahova a nemzetek vannak felírva – fogalmazott.
Úgy vélte, a magyarok azért innovatívak, azért képesek olyan világszínvonalú alkotásokra, mint amilyeneket itt is látni, mert bizonyítaniuk kell, hogy a világnak szüksége van rájuk, a világ jól jár, ha vannak magyarok. Ezért van olyan sok magyar Nobel-díjas, olyan sok magyar olimpiai aranyérem, ezért vannak ilyen művészeti alkotások, ez mind arról szól, hogy “a magyarok helyet követlenek maguknak a Nap alatt” – jelentette ki.
Orbán Viktor kifejtette: amikor Magyarországon japánokkal beszél, az a benyomása, hogy több dolog köt össze minket, mint amennyi elválaszt. “A szellem, az érzelmek és az erények közös metszetét” azonnal felismerik, ha egy magyar beszél egy japánnal – vélekedett. Arról is beszélt, hogy kiemelkedő kulturális beruházás és fejlesztés zajlik most Budapesten, “fantasztikus múzeumi negyedet építünk”, és egy nemzetközi tervpályázat kiírása után két épületet japán építészek terveznek.
A magyar-japán diplomáciai kapcsolatok felvételének évfordulójáról elmondta: 150 év kerek évforduló, sok módon lehet megünnepelni, mi egy kiállítással ünnepelünk, kultúrával, mert ez méltó két olyan ősi kultúrnemzethez, mint a magyar és a japán.
Közölte: több mint tízezer kilométert tett meg, hogy itt lehessen ma. Magyarország távoli, furcsa ország, furcsa emberek vannak ott, akiknek lelkülete látható majd a kiállításon – jegyezte meg.
A miniszterelnök köszönetet mondott mindenkinek, akinek munkája által a műalkotások eljuthattak Tokióba, és külön megköszönte Szuzuki Oszamunak (a Suzuki Motor Corporation elnökének), “Magyarország régi barátjának”, aki sokat tett, hogy a kiállítás létrejöhessen.
A tárlat látogatóinak azt kívánta, hogy legyen a művek megtekintése izgalmas időtöltés nekik. Ha pedig tetszett, amit láttak, jöjjenek el Magyarországra, szeretettel várjuk önöket – tette hozzá.
Orbán Viktor végül megköszönte a 150 éves barátságot. “Isten óvja Japánt és a magyarokat” – zárta szavait.

Forrás: kormany.hu