Nem Orbán kergette ki az oroszokat

Posted by

A mai politikai kurzus emlékezet torzító és történelemhamisító sulykolása szerint Orbán Viktornak a Fidesz nevében elmondott beszéde Nagy Imre és mártírtársai újratemetési ünnepélyén, 1989. június 16-án a budapesti Hősök terén nagy jelentőségű volt a szovjet csapatok hazánkból kivonása szempontjából. Ezt a narratívát a beszéd hatásáról cáfolják a tények. Az események felidézéséhez és értelmezéséhez Trom András, az MTI egykori tokiói tudósítója nyújt segítséget.

magyar_nemzet_1989_januar_11_grosz_szovjet_kivonas

Trom András
Az amerikai Time magazin címoldalára került Mihail Szergejevics Gorbacsov, mint „Az év embere” 1988/89 fordulóján. Abban az időszakban az SZKP KB főtitkárának személye az egész világ szemében kulcsfontosságúvá vált, mivel a Szovjetunió számára létkérdés lett a teljes politikai és gazdasági struktúra átépítése, amelynek záloga Gorbacsov volt.

A szovjet belső helyzet a világpolitika legfontosabb neuralgikus pontja volt – jeles külpolitikai újságíró kollégánk, Gömöri Endre meghatározása szerint. A Szovjetunióban folyó vita és a vita mélyén hullámzó hatalmi küzdelem menetében kibontakozott egy teljesen új jelenség: a szovjet külpolitikai gondolkodás radikális átértékelése – írta az akkori magyar külpolitikai újságírás talán legjelesebb képviselője a Tények Könyvében (1989-i kötet). Gömöri megállapítja: Moszkvában visszahelyezték jogaiba azt a politikát, amely elutasítja az expanzió filozófiáját, egyértelműen védelmi jellegű katonai doktrínát vezettek be és az „ideologizáltság” helyett a racionalitást tették a külpolitikai döntések hajtóerejévé. Gorbacsov a Nyugattal való kapcsolatok normalizálását és a gazdasági kapcsolatok fejlesztését tartotta legfontosabb feladatának a nemzetközi területen. Mindezt kikényszerítette az ország gazdasági állapota, amely már nem tette lehetővé a fegyverkezési verseny folytatását.

A szovjet helyzet abszolút pozitív hozadéka volt az 1987 decemberében tartott washingtoni, majd az 1988. május végi, június elejei moszkvai Gorbacsov–Reagan-csúcstalálkozó, amely meghozta a közepes hatótávolságú rakéták két kategóriájának (600–5000 km) globális megsemmisítését.

A második csúcs küszöbén megkezdődött a szovjet csapatok kivonása Afganisztánból.

Szintén 1988-ban jelentette be Gorbacsov, hogy a Szovjetunió szakít a Brezsnyev-doktrínával, és lehetővé teszi a keleti blokk országainak, hogy saját belügyeiket meghatározzák. A szovjet hegemónia lazulása Kelet-Európában szükségszerűen elvezetett a hidegháború befejeződéséhez. Gorbacsov az 1988. márciusi jugoszláviai útján, majd az SZKP júniusi XIX. pártkonferenciáján is úgy nyilatkozott, hogy a Szovjetunió szakít a hírhedt Brezsnyev-doktrínával, és tiszteletben tartja a szocialista államok szuverenitását. Majd sor került az év szenzációjára: Mihail Gorbacsov beszédére az ENSZ Közgyűlése előtt 1988. december 7-én – éppen harminc éve.

Sz. Bíró Zoltán történésznek, napjaink minden bizonnyal legjobb szovjet/orosz szakértőjének az összefoglalója szerint az SZKP főtitkára New Yorkban bejelentette, hogy a Szovjetunió egyoldalú csapatcsökkentést hajt végre Kelet-Európában és Mongóliában. Eszerint a Varsói Szerződés (VSZ) tagállamaival egyeztetve 1991-ig az NDK-ból, Csehszlovákiából és Magyarországról 50 ezer katonát és 5 ezer harckocsit vonnának ki. A Szovjetunió európai területén állomásozó haderőit (félmillió katona) és fegyverzetének mennyiségét is mérséklik.

Kárpáti Ferenc akkori honvédelmi miniszter a beszéd elhangzását követő napon úgy vélekedett, hogy a Magyarországon állomásozó szovjet alakulatok ¼-ét érintheti a Gorbacsov által bejelentett egyoldalú haderőcsökkentés. A honvédelmi miniszter azt is kijelentette, hogy 1989-ben reálértékben 17 százalékkal lesz kevesebb a magyar katonai költségvetés, mint 1988-ban. Ezt a História című magazin írta meg.

„A világ nagyobb biztonságban van, mint a hidegháború kitörése óta bármikor” – idézte a The Japan Times egy washingtoni leszerelési szakértő megállapítását. Napi lapszemlémnek ezt a részét a Magyar Nemzet közölte 1988. december 14-én. Ugyanott olvasható, figyelemre méltó magyar vonatkozással az is, amit a világ legnagyobb – 10 millió példányban megjelenő – napilapjának, a szintén japán Jomiuri Simbunnak az angol nyelvű verziója, a The Daily Yomiuri közölt:

„Ha Gorbacsov betartja ígéretét, az a magyar politika számára is jelentős sikereket hoz majd”, hiszen Budapest már egy éve nyíltan szorgalmazta a szovjet katonai jelenlét csökkentésének megkezdését.

Azt, hogy a szovjet csapatok kivonásáról már javában folytak a tárgyalások, bizonyítja az is, hogy Nagy János bécsi magyar nagykövet (volt külügyminiszter-helyettes) 1988. november 17-én – tehát a Gorbacsov beszéd előtt – azon véleményének adott hangot, hogy a leszerelés segítésére Magyarország hajlandó egyoldalúan csökkenteni a saját fegyveres erőit, és felvetni az itt állomásozó szovjet csapatok létszámának csökkentését. (História, 2009. május-június)

Érdemes azonban – rák módjára – tovább araszolni visszafelé az időben, felhasználva a Magyar Eseménynaptár internetes összeállítását. Ebből megtudható, hogy 1988. november 15-én Horn Gyula külügyi államtitkár Brüsszelben részt vett a NATO ülésszakán. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének fennállása óta először hívtak meg hivatalos képviselőt a Varsói Szerződés egyik tagállamából. Horn az ülésen kijelentette: Magyarország kész arra, hogy a leszerelési folyamat keretében katonai költségvetésének és fegyveres erőinek adatait nyilvánosságra hozza. 1988. október 17-én a stockholmi bizalomerősítő megállapodás alapján – első ízben – 12 tőkés és 6 szocialista ország katonai megfigyelői is jelen voltak a Dunántúlon folyó, 17 ezer fős magyar–szovjet hadgyakorlaton. 1988. augusztus 29-én magyar meghívásra az európai hagyományos fegyverzetekről tanácskoztak a VSZ és a NATO 5–5 tagállamának vezetői, leszerelési szakértői. És végül: 1988. augusztus 9-én az MSZMP Politikai Bizottsága megerősíti: Magyarország érdekelt abban, hogy a hazánkban állomásozó (szovjet – a szerk.) katonai erőkre már az első szakaszban kiterjedjen a hagyományos fegyveres erők csökkentéséről kötendő egyezmény.

Mindezek tükrében megállapítható, hogy Orbán Viktor híres és kétség kívül bátor vádbeszédében 1989. június 16-án nyitott kapukat döngetett. Idézzük fel, mit is mondott! A teljes beszéd, így annak ide vágó része is látható, hallható a YouTube-on, és írásban is bárki elolvashatja az interneten: „Ha nem tévesztjük szem elől ’56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről.”

Pedig nyilván tudott arról, hogy már 1989. április 25-én megkezdődött a szovjet csapatok részleges kivonása: Kiskunhalasról hazaindult a 13. szovjet harckocsi-gárdaosztály. Május végére 10 400 szovjet katona, közel 300 harckocsi, 150 páncélozott harcjármű, valamint a bejelentett szárazföldi tüzérségi technika 90 százaléka hagyta el az országot – Sz. Bíró Zoltán történész tanulmánya szerint (megjelent a História, 2009. május-júniusi számában). Ekkora szárazföldi erő mozgása nem kerülhette el a Fidesz figyelmét sem.

Egy ilyen horderejű, valóban történelmi lépést (mely akkor példa nélküli volt Kelet-Európában) természetesen több, legmagasabb szinten folytatott tárgyalás, egyeztetés és hosszú szakértői előkészítés előzött meg.

A részleges csapatkivonás túlzás nélkül világszenzációnak minősíthető tervét Grósz Károly, az MSZMP főtitkára már 1989 elején bejelentette, a vezető japán gazdasági napilapnak, a Nihon Keizai Simbunnak adott interjúja alkalmával. A Japánban megjelent írást még aznap, 1989. január 10-én ismertettem lapszemlémben. Az időeltolódás miatt az MTI által kiadott hír ugyanazon a napon az Esti Hírlap címoldalán jelent meg.

„A szovjet csapatok részleges kivonása Magyarország területéről heteken belül megkezdődik.” Ez volt a tudósítás első mondata. A terjedelmes interjú részletesen ismertette a főtitkár életútját, valamint Grósz gazdaságpolitikai elképzeléseit. A nemzetközi kérdéseket érintve Grósz Károly kifejtette, hogy a részleges csapatkivonások után maradnak még Magyarországon szovjet katonák. Hangsúlyozta azonban, hogy „folytatjuk részvételünket a Varsói Szerződés szervezetében, ugyanakkor hosszú távon újabb erőfeszítéseket kívánunk tenni a kelet–nyugati katonai szövetségek felszámolása érdekében”.

Másnap az összes hazai napilap ismertette az interjút és a Magyar Nemzet szalagcímben közölte, hogy heteken belül megkezdődik a részleges csapatkivonás. Szintén a Magyar Nemzetben volt olvasható, de január 12-én, a külföldivisszhang-összeállításban, hogy a tokiói Asahi Evening News, valamint az Asian Wall Street Journal egyaránt beszámolt a szovjet egységek küszöbön álló távozásáról, és ismertették ezzel kapcsolatban Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter általuk „szokatlannak” nevezett interjúját is.

A már idézett Sz. Bíró-tanulmányból tudható az is, hogy 1989. január 23-án Németh Miklós kormányfő a parlamentben bejelentette: szovjet–magyar szakértői tárgyalások kezdődnek a lehető legrövidebb időn belüli teljes csapatkivonásról. Figyelem: akkor már a teljes, nem csak a részleges kivonás volt a téma!

Németh Miklós 1989. március 2-3-án Moszkvában tárgyalt Nyikolaj Rizskov miniszterelnökkel. Egy idő után a magyar kormányfő négyszemközti megbeszélést kért, s akkor felvetette a szovjet csapatok kivonását (is). Kiderült, ez ügyben kizárólag Gorbacsov pártfőtitkár az illetékes. Rizskov „összehozta” a nem tervezett találkozót a főtitkárral, amelyen megszületett a megállapodás a tárgyaló felek – személyesen Németh Miklós és Mihail Gorbacsov – között a szovjet csapatok teljes kivonásáról. (Király Zoltán egykori országgyűlési képviselő írt erről a Népszabadság 2014. augusztus 2-i számában.) Az Orbán-beszéd tömeglélektani hatását senki sem vonja kétségbe. Ám azt látni kell, hogy reálpolitikai jelentősége, érdemi befolyása az akkori folyamatokra nem volt. Hiszen csak kihasználta a kedvező széljárást, de a vitorlát nem ő vonta fel és a hajót sem ő irányította.

Senkinek se legyen illúziója a tekintetben, hogy a szovjet csapatokat a magyar politikai elit (hatalmon lévő, vagy ellenzéki, egyre megy) maga, vagy akár a magyar nép ki tudta volna „kergetni” az országból. Ehhez a két szuperhatalom megegyezése kellett. A Magyarországon állomásozó több mint 100 ezer fős szovjet haderő és a rendelkezésére álló haditechnika kivonásának globális okai és előzményei voltak, ezt próbáltam írásommal érzékeltetni. Természetesen az akkori magyar politikai vezetés, a reformerek ebben a folyamatban katalizátor-szerepet játszottak. Ezt figyelmébe ajánlom Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének is, aki ez év október 22-én a Magyar Időkben megjelent interjújában a riporternek „Orbán Viktor máig ható történelmi beszédére” vonatkozó kérdésére egyebek között azt válaszolta, hogy „Orbán Viktor a beszédében bátorságra hívott, arra, hogy ha elég ügyesek és merészek vagyunk, akkor tudunk egy olyan kormányt választani magunknak, amelyik haladéktalanul megkezdi a tárgyalásokat a szovjet csapatok kivonásáról. Azonban ez egy 1956-os emlékekkel, tapasztalatokkal teli országban, abban a történelmi pillanatban mégis azt jelentette, hogy ’Ruszkik, haza!’ ”.

Talán bocsánatos bűn, de ezzel kapcsolatban a régi vicc jut az eszembe: Az elefánt és az egérke megy át a hídon. Megszólal az egérke: Hallod, hogy dübörgünk?

Az infovilág írása