Gyere velem a bárba , kedves

Posted by

Ágoston Hugó

bulizzunk egyet, szippantsunk orrunkon energiát, szívódjék véráramainkba, de – nevetni fogsz – ez nem az a koksz, s még kevésbé a régi szén (hogy aszongya minél nagyobb a kokszigény, annál kevesb az oxigény), megmondom én, ez a bár: oxigénbár;
remekül ki van találva, arról van szó, hogy miután Indiában, Új-Delhiben megdőlt a légszennyezettségi világrekord, élelmes vállalkozók elkezdtek oxigént árusítani, helyben fogyasztásra: ami azon kívül, hogy életet ment, jelzi a jövőt is: bárba járunk a sárga földig leszopni – ne nevess előre – magunkat oxigénnel;
aminek az árát egyelőre nem tudni, most, Új-Delhiben, négy-hat dollár a negyedórányi adag, de a tömeges fogyasztással az ár csökkenhet, amikor pedig, a vég közeledtével, a kereslet felülmúlja a lehetséges kínálatot, az egeket fogja ostromolni (addig a temetkezési szokások is megváltoznak, régen ideje egy forradalomnak, nem lehet annyi termőterületet elvenni a mezőgazdaságtól a síroknak), szóval látható, hogy kényes szabadpiaci folyamatokról van szó, és ha már itt tartunk, nyilván minden ország be fogja jelenteni, hogy az ő igényei az elsők, ő a FIRST;
s ha most meg azt kérdezed, kedves, hogyan is fogjuk fogyasztani az élenyt, mert még egy barbár bárban is fontos ám úgymond a kiszolgálás, nyíltan megmondom: egy orrkanülhöz hasonló eszközön keresztül, ám némi pluszért illatosítva is lehet kérni: eukaliptusz, fahéj, levendula, menta esszenciával, perverzebb helyeken, gondolom, akár kipufogógáz-nosztalgiaillattal is (hiszen csak villanyautók cirkulálnak már, de az áram durva drága lesz, úgyhogy barlangok mélyén fogunk oxigénbározni), meglásd, be romantikus;
be romantikus: megérkezünk viszkető, kaparó torokkal, rekedten, kiguvadt szemmel, és alig öt dollár múlva már áriázni fogunk (a hinduk ma is árjáznak, nosztalgiából), nyilván nonstop lesz a lokál, a pincérek megismernek, törzsvendégek vagyunk, némi oxigénrevalóért szép nagy adagokat kapunk, s ha fejünkbe száll és énekelünk, az sem baj, kevesen hallják, kevesen leszünk már a Földön – ezen a szép bolygón, amelyet nem tudtunk tisztának, élhetőnek megőrizni;
bár, el ne felejtsem, Új-Delhiben nem annyira a belsőégésű közlekedés okozta a rekordszmogot, hanem az erőművek kibocsátása, az építkezések pora, a tarlóégetések, sőt – november elejétől – egy úgynevezett fényünnep, a Dévaj tűzijátékainak füstje, amelyek miatt közegészségügyi szükségállapotot hirdettek, éppen olvasom: mivel „az egészségesnél tizenkétszer is nagyobb szennyezettségi szint akár agykárosodást is okozhat”;
ez hát a jövő, kedvesem, de mi a bárban egyelőre megtelünk majd friss ájerrel és erővel, utána hazamegyünk a kis fészkünkbe, mert az otthon mégiscsak otthon, haza, mint a hozzánk hasonlók, akik megengedik maguknak az oxigénbárt;
kedvesem, soha ilyen szép nem voltál, a szemed csillog, alig várjuk, hogy összebújjunk, de persze felelős felnőttként védekezni fogunk: megyek, hozom a gázmaszkokat.

Kép: Oxy Pure Bar Új-Delhiben. Oxigén akár ízesítve is