De Medico Imre emlékére

Posted by

Kilencvenhatodik születésnapján, november huszonötödikén meghalt Del Medico Imre jogász, köziró, Magyarország leghíresebb sajtólevelezője. Márciusban nagy interjút készített vele Nagy József, a 24.hu kiváló újságírója. Ebből közlünk részleteket.

A Del Medico família Olaszországból került Magyarországra. A tizenkilencedik században számos olasz szalámikészítő települt át Magyarországra, mások mellett a Dozzik, a Vidonik és mi. Dédapám, Pietro Del Medico Tarcentóban született, Budapesten ő alapította az 1850-től 1912-ig működő első magyar szalámigyárat, méghozzá Del Medico Péter és Fia Első Magyar Szalámigyár néven. Apám már 1931-ben, negyvenhárom évesen meghalt, alig emlékszem rá. Megözvegyülő édesanyám kicsiny, mindössze tizennégy szobás panziót nyitott a Bécsi utcában. Úri közönség, a társadalom krémje lakott ott, arisztokraták, diplomaták, tehetős polgárok. Olyanok, mint Révai János gróf, aztán Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter fivére, Miklós. A panziónkban talált otthonra Bernáth László címzetes honvédelmi államtitkár, ki később atyai barátom lett, valamint Goldberger István a híres gyáros família bécsi ágából. Károlyi Mihály húga is a vendégünk volt. Egyesek évekig maradtak, mások csak a báli szezonban béreltek szobát. Nálunk otthonra találtak. 1948-ig volt meg a panzió:
Anyám zsidó, bátyám, Dr. Szili György az első házasságából származott. Karpaszományosként kétszer járta meg a frontot, de harmadjára, negyvennégyben már munkaszolgálatra hívták be, azt nem akarta, próbált leszökni Romániába. Balszerencséjére egy agent provocateurnek fizetett, aki átadta a rendőrségnek. Sárvárra internálták, onnan Auschwitzba, majd mint munkaképest hajtották Nyugatra. Aztán menet közben a németek agyonlőtték az egész társaságot.
Apám őskeresztény, vagyis egyetlen zsidó őst sem találtak nála, így anyám hivatalosan árja párja lehetett, nem zaklatták, ahogy engem, árja és árja párja gyermekét sem. Sőt, frontra se kellett mennem, miután 1943-ban, húszévesen megbetegedtem, gyermekparalízist kaptam, és azon nem kevesek közé tartozom, akiken maradandó nyomot hagyott a fertőzés. Pár évig bottal jártam, aztán bot nélkül, de sántítva, a jobb lábfejemet azóta se tudom mozgatni, lifegett egész életemben.
1949-ben egy maszek hangversenyszervezőnél vállaltam pénzbeszedői állást, napi harminc emeletet másztam meg. A főnök telefonon eladta üzemeknek a jegyeket, én mentem a pénzért, tíz százalékot kaptam. Csak sajnos a jó lábam is lerobbant a sok lépcsőzéstől. Onnantól megint bot a kilencvenes évekig, majd könyökmankó. Pár éve már fel sem tudok állni, összecsuklanék, tolószékbe kényszerültem. De ezzel sincs semmi bajom, sose zavart, sose volt kisebbségi komplexusom.
Del Medico Imre újságírónak készült, de mindössze két cikke jelent meg, mindkettő a Mai Napban, az egyik a Posta méntelepéről, a másik a követségi nyelviskolákról szólt.

Fotó: Bielik István / 24.hu

.Az első állását 1945-ben, huszonkét évesen a külügyminisztériumban kapta. Már akkor beszélt németül, franciául, angolul. “És olaszul is, persze, de abból nem vizsgáztam.” A külügyből kirúgták. “Anyámmal éltem, néha beesett egy-egy szerényen ugyan, de legalább fizető fordítás, amúgy meg eladtuk, amit lehetett, bútort, mindent. 1950-ben sikerült újra elhelyezkednem a Margitszigeti Nagyszálló Vállalatnál, a Palatinus szállónál lettem bónkontrollos.”  A hotelből a Szerzői Jogvédő Hivatalhoz, aztán a Művészeti Alaphoz igazolt. A hatvanas évek közepétől karcos olvasólevelekkel szórta meg a komplett magyar sajtót. Jobbára az Esti Hírlapnak írt, aztán a Magyar Nemzetnek, később a Népszabadságnak és a Magyarországnak meg a 168 Órának. Kezdetben egy vadonatúj zuglói panel tulajdonosaként olyanokat tett szóvá, hogy az építkezéshez miért kellett kivágni az ősfákat, hiszen évtizedekbe telik, mire a friss facsemeték árnyat adnak a dolgozó népnek. Idővel az újságírói tévesztésekre specializálta magát. Több tízezer olvasói levet jegyzett. “Mindnek nyoma van, ugyanis indigóval dolgoztam és a válaszleveleket is archiváltam. Tizenöt éve a Fővárosi Levéltárnak adtam az addig összegyűlt anyagot.” Mindig is ingyen írt, lap sose kínált neki munkát, pedig elgondolkodott volna, ha ajánlatot kap.
Dek Medico Imre mégis a magyar sajtó egyik legismertebb alakja lett.