Posted by Ferber Katalin
Avagy hogyan helyettesíti a szaktárgyakat Budapest gyönyörű látképe?
Kizárólag elfogultság árad minden mondatából e rövidke írásnak, s bár minden szava igaz, sőt felelősséget is vállalok a leírtak hitelességéért, kétségtelen hogy egyoldalú, vagyis csak a szakmát látja. Ez persze semmire sem mentség.
Az alábbi történet minden szereplőjének tiszteletben tartom személyiségi jogait, ezért sem a helyet, sem a történetben résztvevőket nem nevezem meg.
Egy budapesti tartózkodásom idején régi ismerőseim egyike felvetette, átadhatnám évek óta talomban heverő tudásomat Kelet-Ázsiáról, gazdaságról, pénzügyekről. Kiváló helye lenne ennek a budapest egyetemek egyikén készülő nemzetközi nyári egyetem. Jelentkezzek, bizonyára a szakmában eltöltött két és fél évtized gyakorlata, a sokféle publikáció és a nyelvtudás hozzásegíthetnek ahhoz, hogy jelentkezésemet kedvezően bírálják el az erre hivatottak.
Az elmúlt negyedszázadban nem volt hasonló örömöm, mint amit ez a lehetőség kiváltott belőlem. Végre, először, anyanyelvemen adhatom át mindazt a tudást, melyet összeszedtem, a tanítási gyakorlatot, melyet három földrészen sokféle oktatási rendszerben szereztem. Mi lehet annál nagyobb megtiszteltetés mint egykori hazámban átadni a kincseket, amelyeket a tanulással és sokféle gyakorlattal szereztem?
Jelentkeztem.
Igen udvarias és örvendező választ kaptam a programigazgatótól. Ajánlatokat kért tőlem, milyen tárgyakat, témaköröket szeretnék tanítani.
Sokféle nemzetközi programot szerveztem és alakítottam át a tengerentúl két oktatási rendszerében. Amíg nem tudom mi a budapesti program célja, kiknek szól, mi a koncepció amivel a világ minden tájáról e szép fővárosba csábíthatjuk a diákokat, válaszoltam a kérésére- addig nem ajánlhatok semmit, hiszen én alkalmazkodom (ismeretlen) kollégáim már kialakított tantárgyaihoz, témáihoz.
Sajnos több hetes levelezgetés után is csak annyi derült ki, hogy ami e (még meg nem írt) tematikákat összeköti, az Budapest mint látványosság.
(Egy pillanatra gondoljuk végig, hogy egy szingapúri, kuala lumpuri, vagy éppen stockholmi diák Budapest látképére fizet ki jelentős összeget, anélkül hogy tudná, hol is tanul, miről és minek.)
Nem sikerült megértetnem a program igazgatójával hogy a nyári egyetem nem városnéző túra, de mégcsak nem is a bulinegyed alapos megismerése.
Amikor végre elkészült a program, (melynek továbbra sem volt egységes koncepciója s az egyes témakörök lefegtek a semmiben) a programot hirdető (silányul kinéző) hirdetésről az általam javasolt tantárgy címének felét levágták, “mert nem fért ki”.
Bár sokféle helyen hirdettem (a nekem szakmailag érthetetlent ezért vállalhatatlant) természetesen egyetlen jelentkező sem volt.
Kizárólag én nem lepődtem ezen meg.
“Sajnos már tavaly sem sikerült, s most idén sincs elég jelentkező” sóhajtozott írásban a program igazgatója.. Búcsúlevelemben részletesen leírtam, hogyan szán rá a világ minden felsőoktatási intézménye legalább egy évet (olykor másfelet) a szervezésre, melyek ennek elengedhetetlen feltételei, miként kell megszervezni egy igazán vonzó, egyedi nyári programot (hiszen a diákok fizetnek ezért és krediteket is szerezhetnek).
Erre a hosszú szakmai és kollégiális levelemre soha nem kaptam választ. (Tudtam a levél megírása közben hogy nem is fogok választ kapni.)
A nyári egyetem szervezéséért felelős “iroda” egyetlen alkalmazottja sem értett ahhoz amit csinált.
Budapestet azonban gyönyörű városnak tartja mindegyikőjük (akárcsak én).
Ismét elmaradt tehát egy nyári egyetem, de a Hop on, Hop off turistabuszok most is tele vannak Budapesten. Nemrég láttam, s igazán szívből örültem a látványnak.
Idő, türelem, kivárás, gondolhatná a laikus, változások váltások történnek a felsőoktatásban (is) egy-két év (talán annyi sem kell) és a most fiaskót szenvedett nyári egyetem nemzetközi rangot vív ki magának.
Szakemberek nélkül. Ők majd menet közben beletanulnak. Abban azonban biztos vagyok hogy jogosítványa mindegyikőjüknek van. Nekem még az sincs.