Hiperaktívitás és usanka

Posted by

Szele Tamás
Az nem újdonság, hogy a Mi Hazánk, hogy is mondjam csak, nem bizonyos, miszerint megnyerne egy vetélkedőt az európai műveltség vagy a politikatörténelem tárgykörében, ellenben a „Seggrepacsi” című televíziós show-műsorban hatalmasat alakíthatna, egyikre alkalmasak, másikra nem. Van ilyen, kérem, mit tehetünk, nem beléjük járt a Sorbonne.
Más pártoknál is előfordul, kivéve a Fideszt, mert Orbán Viktor egyszer megengedte fél évig, hogy Oxford beléje járjon. De ha nem újdonság a Mi Hazánk műveltségi- és tolerancia-szintje, melyet az új kínai kutató-tengeralattjáró hiába keresett a Mariana-árokban, lejjebb van, akkor mi velük az újdonság?
Az, hogy hiperaktívak. Alig egy hét alatt sikerült, képletesen szólva, majdnem Kék Szalagot szerezniük, az igaz, csak finn dingi-kategóriában, mert minden pocsolyán indultak, jobban mondva csak pocsolyákon indultak, és ha nem volt, csináltak tócsát a maguk erejéből, ha szél nem volt, arról is gondoskodtak, űrgyűrűfütty útján az alfelükből – habár erős passzátok fújtak utóbbi időben a kormány ülepéből is, nem mondom, tulajdonképpen azt használták ők ki. És most azt hiszik, a legjobb úton vannak a 2022-es országgyűlési olimpiára, már majdnem megvan a kvalifikációjuk.
Menjünk sorban.
Adott volt először a Horthy-bevonulásra való megemlékezés. Első osztályú provokáció, ugyanis ha belegondolunk, Horthy bevonulását Budapestre még azok sem éljenezték egyhangú kórusban, akik később hívei lettek vagy hasznot húztak belőle – a Horthy-féle Nemzeti Hadsereg ugyanis tetszik, nem tetszik (de elfelejteni szeretik mindkét oldalon) nem elfoglalta a fővárost, nem is elfogadta Budapest önkéntes megadását: Budapestet előttük már alaposan megszállta és katonai szempontból teljesen semlegesítette a román királyi hadsereg, bár ők sem a vitézségükkel oldották meg a kérdést, hanem diplomácia útján. Ez elég sok rablással, zsákmányolással járt, ne feledjük Bandholtz tábornok esetét, aki állítólag egy szál lovaglóostorral védte meg a Nemzeti Múzeum kincseit, bár jóval korábban, 1919. augusztus 16-án kibocsátott a Szövetséges Katonai Misszió nevében egy utasítást, amiben megtiltott minden rablást, fosztogatást. Ha nem lett volna ilyesmi, bizonyára nem tiltja meg. Horthy tehát egy kifosztott, elgyengült, teljesen veszélytelen várost „foglalt el” vagy „szabadított” fel úgy, hogy rászabadította a különítményeseket. Jellemzően annyira nem kellett hadakozni a bevonulás előtt, hogy annak programjáról a rendezőbizottság plakátokon, szórólapokon és a sajtóban tájékoztatta a fővárosiakat. „Az ünnepség 8 órakor katonai fogadtatással kezdődött Kelenföldön. A jelentéstétel után a csapatok elindultak a Fehérvári úton a Gellért tér felé. A menetet egy szakasz lovas rendőr és egy nyolc trombitással kiegészült huszárszakasz vezette.”

Hát, ennyit a hőskultuszról, Horthyt virágeső fogadta Budapesten, nem pergőtűz, más kérdés, hogy merték volna nem azzal fogadni… aztán már az érkezése után röviddel le is tartóztattak első körben 350 embert (ezek nagy részét azonban akkor még a Szövetségesközi Katonai Misszió és Sir George Clerk brit diplomata tiltakozása eredményeként szabadon kellett engedni – bevitték őket még egyszer, kicsit később, a második körben is, akkor már nem szóltak értük). És egyáltalán, a különítményesek tettei legendásak voltak, a szó legrosszabb értelmében, tehát nem olyan nagyon biztos, hogy Budapest városának ez a nap olyan kellemes emlék.
Megemlékezett róla a Mi Hazánk? Meg hát, tudván tudva, hogy kevés ellentüntetőre számíthat, a lakosság nagyobb része néma ellenszenvvel viseltetik, de nem fog cselekedni.
Ez alig tíz napja volt.
Aztán jött a „Nélküled”-botrány, ami meglátásom szerint hatalmas, díszkeretben kiállított, felfújt hólyag, és a büdös életben nem lett volna belőle „ügy”, ha a kormánymédia nem ragad bele. Konkrétan arról van szó, hogy bármibe belé lehet kötni, ha akarunk, akár ebből az írásból is lehetne hasonló célpont, az Index is írt már enyhébbet is, durvábbat is. A kormánysajtó azonban állandó bizonyítási kényszerrel küzd. Az Origo, a 888 és a Pesti Srácok felismerték, hogy az éltető elemük a hadiállapot, az állandó harc a „nemzetárulók” ellen, és ha nincs ellenség, keríteni kel, ha a földből is, mert… Mert különben nem történik semmi azon kívül, hogy felvetődik a kérdés, mégpedig kormányszinten: amennyiben ezek a kenyérpusztítók nem harcolnak épp, mi szükség van rájuk? Állandón átszervezésekről szivárognak a hírek a KESMA felől, tehát harcolnak ők, minden nap bizonyítják szükséges mivoltukat. Pedig elmondhatnák:

„Mi vagyunk a zsoldosok,
kezünk sose dolgozott,
kardot lándzsát hordozott,
ruhánk mégse foltozott!”

Ennek jegyében támadt rá az Origo az Index munkatársára, mivel az nem állt fel a „Nélküled” című örökbecsű alatt, amikor pedig mindenki felpattant. Foglalkoztam is ezzel korábban, most nem részletezném, de azért van olyan az életben, amikor nem lehet azt tenni, amit mindenki más. V. Károly német-római császárral eset meg, hogy egyszer egy holland városban járt, ahol a városi tanács, ahogy akkoriban illett és szokás volt (a kettő nem ugyanaz) térden állva fogadta. Kivéve a polgármestert, aki állva maradt és vígan parolázott a császárral. Azonnal jött negyvenkét udvari főteszetosza és szóltak, hogy térdeljen le, üstöllést, mert fejével fizet! A polgármester tovább vigyorgott:
– Nem tehetem.
– Mindenki megteszi, maga miért nem?
– Mondom, hogy nem tehetem.
– Hogyhogy?
– Falábam van.
Szóval, ahogy a polgármester feje is a nyakán maradt, ebben a fordított esetben is szamárság felállást követelni valami miatt, ami nem kanonizálódott évtizedek, évszázadok alatt a társadalmi tudatban, nem része a közös kultúrának. Meg nem is mindenki ismeri. Ha azt tetszik akarni, hogy felálljunk rá, mint ahogy felállunk Himnuszra, Szózatra, hozzák nekünk törvénybe, de addig nem kötelező.
Azonban a kormánymédiának kellett egy célpont az önigazoláshoz, kellett egy új kampány – még abban sem vagyok teljesen biztos, hogy bárki is kérte volna ezt tőlük, inkább néz ki szolgálati túlbuzgóságnak a dolog, önkéntes bevonulásnak a Legfelsőbb Farpofák közé. Lett is belőle botrány és ezt szintén kihasználta a Mi Hazánk: Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke feljelentette az Indexet, éspedig közösség elleni uszítás miatt. Egészen pontosan a magyar nép elleni miatt. A vád egy másodpercig sem fog megállni, valószínűleg be sem fogadják majd, csak annak nem csapnak majd akkora csinnadrattát, mint a feljelentés nyilvánosság előtti benyújtásának, sajtótájékoztató keretében.
Ez nem volt elég, ez még mindig nem éri el a választók ingerküszöbét – nosza hát, valakik, nem állítom, hogy bizonyosan a Mi Hazánk tagjai, de olyanok, akik gyanúsan egyetértenek velük, vasárnapra virradóra a budapesti közterek egy részén antiszemita plakátokat helyeztek ki, amelyek az Index két újságíróját, Miklósi Gábort és Dezső Andrást ábrázolják az izraeli zászló előtt „Mi is a határon túlról jöttünk” felirattal. Alatta az „Index – Konstans rinyálás, látens magyarellenesség, hazaárulás” feliratok olvashatók.
Fel is hördült minden jó érzésű ember, magam is azt tettem. Nem lehet nem reagálni az ilyesmire, ez két következménnyel járhat, ha annyiban marad: egyrészt azzal, hogy úgy fog tűnni: legalábbis a rendszer és a kormány hallgatólagos engedélyével történt az incidens, másrészt azzal, hogy meg fog ismétlődni. Akárhányszor, és mivel az ilyen plakát célja, hogy az antiszemiták célkeresztjébe állítsa a kellemetlennek talált embert, hát előbb vagy utóbb lesznek verések, egyéb atrocitások is. Meg teli plakátolják a magyar sajtó arcképcsarnokával a pesti utcát, kinek ki nem tetszik, annak a portréját ragasztja ki, aztán hajrá, csak a fejét, meg ne sántuljon. Vagy sántuljon.
Én elhiszem, hogy az Origo és társai örülnének annak, ha ily módon megszabadulhatnának a független sajtó maradékától is, de jelezném nekik, hogy másnapig tartana az ünnep: ugyanis egy napra rá már nem volna nekik kivel harcolni és feleslegessé válnának, felkopna az álluk.
Mindegy, ilyen komplex gondolkodást, előrelátást ne is tételezzünk fel róluk, lássuk a frissebb fejleményeket. Amint az Index írja:
„A Mi Hazánk Mozgalom közleményben jelentette be, hogy szerintük a Szabadság téren egy szovjet megszállási emlékmű is túl sok, ezért „a mai napon, a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján dr. Fülöp Erik országgyűlési képviselőnk eltávolította az engedély nélkül kihelyezett, usánkát ábrázoló szobrot, és azt méltó helyére juttatta.”
Ez azt jelentette, hogy (…) dr. Fülöp egy balta tompa végével addig üti a szobrot, amíg le nem pattan a helyéről. Miután kikereste az avarból, a képviselő elmondja, hogy ez egy diktatórikus rendszer jelképe, és ez nem való a 21. századba, majd az is látható, ahogy a rakpartról behajítja a szobrot a Dunába.”
Mondjuk a Szovjetunióba hurcoltak jelentős részének odahurcolását épp a korábban ünnepelt Horthy kezdte, aki százezreket küldött államköltségen a Don-kanyarba, közülük estek nagyon sokan hadifogságba – és ezzel nem akarom kisebbíteni a későbbi, valós bűnöket, csak jelezni, hogy a magyar történelem nagyon nem fekete-fehér. Nem próbálom a tanult (jogász) doktor úrnak azt sem megmagyarázni, hogy a képzőművészetben egy jelkép lehet illusztráció is, jelentheti az ellenkezőjét is annak, amit a politikában, jelesül most épp azt, hogy „itt ez az usánka, valamikor milyen nagy volt, hogy félte mindenki, most mennyivel kisebb, milyen nevetséges” – de nem tartok továbbképzést műelemzésből, úgyis mindenki azt lát mindenbe bele, amit akar vagy – főleg – amit elhisz róla.

Összegezzük tehát, mit látunk az elmúlt tíz napban?
A Mi Hazánk hiperaktívvá vált, mintha csak valódi párt lenne.
És az?
Attól azért távol áll, de kitalált egy módszert, nem is feltétlenül a saját kútfejéből. Ez úgy néz ki, hogy a kormány adja a lőszert vagy hagyja, hogy megkapják, a kormánymédia állítja be az irányzékot, ők meg sütögetik az ágyút és azt mondják: ők a hős tüzérek.
Egészen addig ágyúzgatnak a kormány sáncaiból (mint ellenzéki párt), míg maguk is ágyútöltelék nem lesznek.
De addig lőnek, rendületlenül, a bevált, cinkos módszer szerint, mint Jabourek tüzér a cseh népdalban:

„Az ágyút odafenn csak tölti szünte- szünte…
az ágyút odafenn csak tölti szüntelen.
Jön egy bősz golyó sivítva,
mindkét karját leszakítja.
de ő nem pihen, csak tölti szünte-szüntelen,
az ágyút odafenn, csak tölti szüntelen…”

És a végén pont olyan jól járnak, mint Jabourek.

Kép: Fülöp Erik a Dunaparton. Nem kegyelmezett az usánkának

A Huppa cikke