Mementó 1998-2002

Posted by

Demszky Gábor

1998 őszén a kormánypártok a budapesti vereségüket nem tudták megemészteni. Rögvest elindították a Budapest elleni hadjáratot. Azonnal közölték, hogy nem támogatják a Nemzeti Színház felépítését az Erzsébet téren. Megszűnt a kiszámítható gazdálkodás lehetősége. Nap mint nap újabb támadások érték a várost. Szinte minden héten megfosztottak minket valamitől. Minden beruházás megkérdőjeleződött, amihez a kormánynak köze volt. Híd, füstgáztisztító, szemétlerakó, víztisztító.
Minden kérdés kiéleződött: a BKV működtetéséhez való hozzájárulás, a budapesti önkormányzatok közötti forráselosztás stb. Hol ennek, hol annak a szaktárcának a képviselőjével tárgyaltunk – eredménytelenül. Mindenütt falakba ütköztünk, a hagyományos közigazgatási csatornák teljesen bedugultak. A minisztériumok egyszerűen nem válaszoltak a leveleinkre. Veszélybe került az intézményeink működése, ellehetetlenült a BKV, amely sokáig egy fillér kormányzati támogatást nem kapott.
Erre a helyzetre reagálva 1999 őszén Budapest öt díszpolgára – Fejtő Ferenc, Faludy György, Kosáry Domokos, Mészöly Miklós és Szabó István – a főváros alábbi felhívást tette közzé:
„A főváros helyzete válságos, egy fejlődő világban hanyatlásra kell felkészülnie. Budapest azonban nemcsak a fővárosiaké. Sorsa összefonódik az ország valamennyi polgárával, akiktől sokat kap, s akiknek sokat nyújt. Budapest a világörökség része; a külföldiek számára Magyarország fontos szimbóluma és vonzereje; s ma már az Európai Unióhoz vezető út kapuja is. Ha Budapest emelkedik, vele az ország is emelkedik, ha Budapest süllyed, vele süllyed az ország. Az államalapítás ezredik évében azt szeretnénk, ha Budapest biztos lehetne abban, hogy jövőjét, miként az ország egészét, a méltányosság, az értelmes belátás, a jogállamiság elvei határozzák meg. Azt szeretnénk, ha olyan megegyezés formálódna ki a kormányzat és a főváros között, amely magunk és utódaink érdekében is eloszlatja a jövőért érzett aggodalmunkat, s amely a közös érdekek józan belátására, a kölcsönös megértésére épít.”
Néhány nappal később négy különböző pártállású egykori pénzügyminiszterrel, Békesi Lászlóval, Bokros Lajossal, Szabó Ivánnal és Kupa Mihállyal találkoztam a Remíz étteremben. Óva intettek az egyszeri megtakarítások felélésétől. Ha ebből akarnánk kipótolni a fővárostól elvont összeget, másfél-két év alatt felélnénk a több generációnak épülő kulcsfontosságú beruházások árát. Két év után pedig ugyanott állnánk, pénz nélkül, de annak tudatában, hogy aláírtuk a fővárosi közlekedés halálos ítéletét. A pénzügyminiszterek azt tanácsolták, hogy, amennyire lehetséges, folytassuk a fejlesztéseket, azok leállítása vagy a helyi adók lényeges emelése helyett inkább a működési kiadásokat csökkentsük szigorú takarékossági intézkedésekkel. Ezt tettük. A négy pénzügyminiszter állásfoglalást is kiadott, miszerint: „Politikai és nem gazdasági okai vannak a fővárost sújtó kormányzati megszorító lépéseknek. Budapesten legalább nyolcmilliárdos működési hiány keletkezik, ha elfogadják a 2000. évi állami költségvetést.”
És így ment ez a továbbiakban is egészen az Orbán-kormány 2002-es bukásáig.