Mértékegység: 1 kósa

Posted by

Föld S. Péter
„Az a tízmillió turista, aki belép Magyarországra, sem kap enni a magyar államtól, ők sincsenek éheztetve.” Ezt a frappáns gondolatot forrta ki magából Kósa Lajos, az országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke. Amúgy ez a felemelő és mélyen emberi megnyilvánulás érvként hangzott el abban a vitában, amely Szél Bernadett és Szabó Szabolcs képviselők a tranzitózónában tapasztalt embertelen gyakorlat megszüntetésére irányuló törvénytervezete kapcsán bontakozott ki a bizottságban.
Ha még volna hozzá kedvünk, megkérdeznénk Kósa Lajost, hogy debreceni polgármester korában, miért nevezte őt a népnyelv Mr 20 százaléknak. De nem kérdezünk ilyet, mert fölösleges, ugyanis tudja a választ mindenki. Mint ahogyan azt sem firtatjuk, hogy Kósa Lajos aktív korában védőnőként dolgozó édesanyja 82 éves korában miből és milyen meggondolásból vásárolt sertéstelepet. Meg hogy miért épp Kósát találta meg a csengeri örökösnőként elhíresült csaló az 1300 milliárd forintjával? Akik idáig azt gondolták, hogy Kósát azért tartja a Fidesz, hogy ne Dajcstomi legyen a leghülyébb, tévedtek. Kósát az aljasságáért alkalmazzák Orbán Viktor pártjában.
Aki olyat mond a kiszolgáltatott, védelemért hozzánk forduló emberekről, mint Kósa Lajos, az ugyanolyan aljas gazember, mint Irénke néni, a menekültvadász. Talán azzal a nem csekély különbséggel, hogy míg Irénke néni egy szerencsétlen, megvezetett önkéntes hülye, addig Kósa Lajosnak hivatala és hatalma van.
2015 júniusában a TV2 Mokkájából ismerhettük meg Irénke nénit, aki a déli határszakaszon teljesített szolgálatot. Önkéntes szolgálat volt az Irénke nénié, nem járt érte fizetség, tán még a költségeit is maga állta. Régen besúgónak, netán házmesternek mondták volna a hivatalos okiratokban Friedrich Irene néven szereplő honfitársunkat, aki teljes harci díszben, lelkesen mesélte a riporternek, miként telik egy napja. Hogyan kutatja fel a migránsokat, köztük gyerekeket, s adja őket a hivatalosságok kezére.
Képzeljük magunk elé: egy akkor hetvenéves öregasszony távcsővel és mobiltelefonnal felszerelkezve, létrára mászva kémleli a migránsokkal teli horizontot. Bozótban kúszik, nyomot keres, mint egy indián – vicces volna, ha nem lenne véresen komoly.
Magyarországon vagyunk, az Irénke nénik országában. Az Irénke néni félnek az idegenektől, mert úgy tudják, hogy veszélyt jelentenek az országra, de nem félnek attól, amitől valóban tartaniuk kéne. Az Irénke nénik simán lenyelik, hogy a miniszterelnök saját lábon álló vejének álló vállalkozása mindent visz, hogy Orbán és csókosai szétlopják az országot, s demokraták helyett diktátorokkal barátkoznak.
Az Irénke nénik országában stadiont építenek kórházi ágy, falusi kisvasutat iskola helyett. Az Irénke nénik nem Garancsit, Mészárost, Tiborczot, Lázárt, Rogánt, vagy éppen Szijjártót dobják fel, hanem a határon egy szál ruhában menekülő szerencsétleneket. Sunyi, álságos, földszintes világnézetük van az Irénke néniknek. Kegyelmet, könyörületet nem ismernek, a vészkorszak lett volna az ő világuk. „Hé, ott is mozog egy”, mutatnának rá egy menekülő kisgyerekre. Amúgy templomba járó, jó keresztények ők, könny szökik a szemükbe, ha meghallják a magyar himnuszt.
Most megint kiderült, amit persze már régóta tudunk, hogy mindig van lejjebb. Kósa Lajos mostani kijelentése óta az aljasság mértékegysége az 1 kósa.