Megkerült Oscar Wilde gyűrűje

Posted by

Siposhegyi Zoltán
Valóságos kalandfilmbe illő történet esett meg az Egyesült Királyságban. Arthur Brand kincsvadász – aki a holland Indiana Jonesként vált világhírűvé – megtalálta Oscar Wilde húsz évvel ezelőtt ellopott barátsággyűrűjét.
A 18 karátos aranyékszert 1876-ban adta ajándékba a brit író és diáktársa, Reginald Harding, egyik közös barátjuknak, William Wardnak.
Erről a gyűrű belsején, görög nyelven írott felirat, és monogramok tanúskodnak:
Szeretetből adott ajándék valakinek, aki szeretetre vágyik.
A csatosöv-alakú barátsággyűrűt 2002-ben lopták el volt alma materükből, az oxfordi Magdalen College-ból. A tettes az intézmény egyik takarítója, Eamonn Andrews volt, aki betört az épületbe, majd tetemes mennyiségű whisky elfogyasztása után a gyűrűvel és két másik tárggyal távozott. Ezeket pedig nem sokkal később egy ócskásnak adta el.
Az ékszer árát akkoriban több mint 40 ezer euróra, azaz 13,4 millió forintra becsülték.
– 2015-ben egy orosz feliratú viktoriánus kori gyűrűről kezdtek el pletykálni a műtárgyak feketepiacán. Tudtam, hogy Oscar Wilde gyűrűjén görög felirat volt és éreztem, hogy ez csakis ugyanaz a műkincs lehet – idézte fel Brand, aki korábban már ellopott Picasso festményt és felbecsülhetetlen náci ereklyét is talált. A kincsvadász egy londoni műtárgykereskedővel, William Veressel együtt kezdte felgöngyölíteni a szálakat, amelyek végül George Crumphoz, Brand szavaival élve ,,a londoni alvilágot igen jól ismerő tisztességes úriemberhez” vezettek. Végül titokzatos módon ő segített visszaszerezni a gyűrűt.
Az ékszer december 4-én, egy kis ünnepség keretében kerül vissza a Magdalen College-ba.
Az Euronews írása