Illiberál lóvé sztori

Posted by

Rab László

Szarban van a palacsinta, elveszett bépé és elment Jászberény (de még hogy! a 14 szavazatnyi különbségből néhány hét alatt 3500 lett, Cumi utca 7 szám, az ország fideszútálati mutatója emelkedett!). Valamit gyorsan ki kellett találni. Jöjjön Novák a Horthy-lóval, Budaházyt rendeljék az Aurórához, mozgósítsuk kissé a széljobbot, lássa a nép, hogy ha nem vagyunk, milyen elmeháborodottak jöhetnek utánunk. A Seggem és környéke típusú lapok közben útálkozzanak az ellenzéki töketlenkedéseken (Zugló, kocsikázó Karigeri stb.), Győrben is kezdjünk hozzá a sikamikához, nehogy úgy járjunk, mint Jászberényben.
Apropó Horthy. Eörsi István Tengerész Mukinak szólította a kenderesi újratemetés idején, ’93-ban, mikor darutollas barátaink újra és újra nyálazni kezdték a kormányzó úr múltját. “A fehér ló már régóta csontváz – írta Eörsi a Ballada című versben –, sörénye se farka nincs neki, lovasa rajta zörögve pompáz, csapkodják csontját érmei. Mostantól kezdve, akárcsak régen, megnyerünk minden háborút, Tengerész Muki trappol az égen, az övé minden víziút.”
Az író szerint a Horthy-rendszer “a társadalmi viszonyoknak az a megmerevedése, mely a magyar társadalom alakulását 1514 óta jellemzi, a huszonöt éves ellenforradalmi kormányzás egész ideje alatt, a Szálasi-uralmat is beleértve, tökéletesen változatlan maradt…paraszt és szolgabíró, szolgabíró és miniszter, úr és proletár gazdasági, társadalmi és emberi viszonylatai lényegükben nem változtak semmit.”
A rosszbűzű antiliberális pecsenyét, amelyet Csurka és Csoóri kezdett sütögetni, most a mini tálalja fel “poshadt antikommunista szószban”. Ahhoz, hogy Horthy lovát jobban szemügyre vegyük, sajtóra és modern nyilvánosságra lenne szükségünk, de hát azt a mini lerohasztotta, és létrehozta a pártállami típusú sajtóbirodalmi hálózatot, amelyben Tengerész Muki útja sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint 1993-ban.
A ló néz, ezzel poénkodtatok? – kérdezheti Orbán. Hát majd mutatok én nektek olyan lovat, hogy abba belenyekkentek.
Többen beszámolnak róla, hogy a Real Madridban futballozó Puskás Ferenc egy lisszaboni meccs után meglátogatta Estorilban a számkivetettségben élő idős Horthyt, felesége küldetett érte, mert a kormányzó úr a tengerparton sétált. Puskás úgy emlékezett a találkozóra, hogy Horthy ábrándozva mondta: — Mostanában gyakran álmodom Budapestről… És Puskáshoz fordulva megkérdezte: – Milyen most gyönyörű fővárosunk? Puskás válasza zseniális volt, nem nevezte ugyanis kormányzó úrnak: – Miklós bácsi, ne bánkódjon….ahhoz képest egész jól néz ki…”
Már Budapest, ahonnan Hitler csatlósának és megannyi magyar áldozat elemésztőjének menekülnie kellett. Ezen a Budapesten avatta a héten a mini azt a stadiont, amelyet az említett Puskásról neveztek el. Volt benne egy meccs is, győztek az uruk, nincs különösebb jelentősége. A stadion szép és impozáns (futballista fiam közlése, ő képviselte családunkat azon az eseményen, amely Orbán megkoronázásának számított.)
Nos, nekem a stadionokkal semmi bajom, egyik szebb, mint a másik. Még az sem zavar különösebben, hogy Orbánék agyonlopják magukat, miközben épülnek, ha a nép tűri, nincs mit tenni. Ha nincs bennük foci, az sem gond, egyszer talán majd lesz. Még azt sem mondom, hogy a kórházakat kellene ezekből a pénzekből rendbe tenni, a két dolognak ugyanis nincs köze egymáshoz. Ha a kórházakat a mini rendbe akarná tenni, már régen rendbe tette volna. De hát ahhoz politizálnia kellene, ahhoz pedig nem ért. A háborúskodás, az ármány, a pökhendi pimaszkodás áll érdeklődésének középpontjában, na és a verseny nélküli sutyerákság, aminek lényege, hogy stopliscipőben szeret játszani a mezítlábasok ellen. Így képzeli a focit is. Győzni úgy, hogy keveset teszünk érte. Kijárni, kicsalni a győzelmet, előnyöket szerezni stikában, könyökölni, sunyimód becsúszni, hátha a bíró nem látja rendesen.
Most a kisvasút után ácsolt egy népstadiont is magának. Az én pénzemből, nyilván. Nagyon bízom benne, hogy a stadion még mindig itt lesz, amikor Orbán már rég Azerbajdzsánban, Kazahsztánban vagy Sopronkőhidán lesz. (Ui. Jó lenne, ha Walesben nyerni tudnánk, a gyerekeim és magam miatt is. Nagyon szeretjük a focit. De nem azt a gányadt, poros valamit, amiben a mini a kolostor mellvédjéről célozza az új népstadiont. Azt dugja föl magának a lakájmédia.)
Tóni és Cili. Elválnak. Közölte a minielnökség. Mert ez közügy. Tóni felkészül. Cili lefalcol. Végetér a keresztény Magyarország leghűségesebb házassága. Amihez a pápa áldását is kérni kellett egykor, hogy Tóni elvehesse Cilit. Holtomiglan, (de inkább) holtodiglan. Hogy lehet ezt elviselni ép ésszel? Bizisten, telesírom a Two Rule alsógatyámat.
Könyörögve kérem a minit, beszéljen Tónival, és ne száműzze Cilit valamely csendes-óceáni szigetre, ne kobozza el a vagyonukat se, inkább bocsásson meg nekik. Botlás volt ez a tizenév, Cili az óriásplakáton, amihez a propiminiszter hozzásegítette, álomnak bizonyult, a parasztgyerek békából herceggé változott, olyan szépen indult a mese. Miért nincs hepiend? Miért nem egyenesíti ki a Kósa Lajos? Vagy Kövér Laci bá, akinek nevére nem, de a bajszára sokáig fogunk emlékezni. Hát hogy tud így végetérni az illiberál lóvé sztori?

Békési Joe rajza az elmagányosodott Rogán Tóniról