A nemzet teste

Posted by

Ferber Katalin

Már majdnem mindent megírtak a Horthy Őfőméltóságú Kormányzó Úr emléke előtti tiszteletadásról.
Már vannak úgy sejtem néhányan, akiknek gyomra kissé meggyengült, fura öklendezéseket tapasztal, pedig puffadás elleni gyógyszert is bevett. Már vannak, akik túl az ünneplésen, emlékezetük maradékát kotorják össze, legyintenek, elég az, ha tudják jeles nap volt ez. A nemzet teste
Hanem itt vannak azok a gyomorilag is keserűek, akiknek semmi sem szent, semmi sem jó.
De legalábbis semmi sem elég jó. Akiknek nagyszüleit fütyörészés és csenttintgetés közben, igazán csak szívességből felsegítették egy szekérre. A bőröndjeiket is készséggel segítettek megemelni. Aztán bevonultak a házukba. Kócsagtollas kalpagban parádézó csendőrök no meg a jegyző . Nem mindenik ház, üzlet volt ölég jó. De azért az övék lett. Némelyikőjük nem sokat tudott ezekkel kezdeni, de igyekeztek, iparkodtak,ingyen jött, “megörökölték”.
Már vannak akik talán imába is foglalják Horthy Őfőméltósága nevét, visszagondolva arra, amiről nem beszélnek ugyan senkivel, de biztosan tudják hogy Őfőméltóságú Horthy Miklós Kormányzó Úr kiváló katona volt, megbízható, decens férj, csodálatos apa, még ennél is nagyszerűbb nagyapa. Elég egy pillantást vetni bármelyik fényképére és bizton állíthatjuk nagy hazafi, nagy ellentengernagy, nagy Kormányzó volt.
Hanem vannak ám olyanok is, akik örülnek hogy nem akkor születtek, cseperedtek fel, amikor ez a Nemzeti Kiválóság (röviden NeKi) határozottan, fehérkesztyűs erős kézzel aláírt, intézkedett, parancsokat osztogatott hogy a fosztogatás is nemzeti tett legyen.
Én például lánygyerekként akkor, mehettem volna az apácákhoz tiszta ruhát, kosztot, ágyat kaptam volna ott, vagy lehettem volna megejtett cselédlány, aki mindig a hátsó bejáraton közlekedhetett csak és szégyenét nem tudván elrejteni inkább nikotint ivott.
Miket hordok itt össze, hisz Horthy Őfőméltóságú Kormányzó úr mindig csak a nemzetre gondolt, a nemzettestre, úgy egyben, egészben, akit abba nem vetettek bele, azok csak fertőzték volna e drága hazát, csatolt részeit.
Egy történész, egy elvetemült, aki nem is tudja ki a mi drága Kormányzó Őfőméltóságú urunk, képes volt leírni a következőket:
A történelem nem azért fontos, mert az emlékezetünket teszi próbára. Nem is azért, hogy dátumokat, neveket biflázzunk. A történelem minden egykori szereplője, az ő cselekedeteik teremtették meg mindazt, amiben élünk, dolgozunk, létezünk. Úgy használjuk örökségünket (vagyis a történelmünket), hogy nem is tudunk róla.
Lám, mégis vannak oly kiváló emberek akik tudnak róla, fel is idézik nagy tisztelettel most épp azt az örökségünket, aminek köszönhetően százazreknek már nem maradtak nagyszüleik, szüleik, sógoruk és sógornőjük, szomszédaik és ismerőseik. Dehát ez is örökség, a hiányt örököltük, a tapasztalatot arról hogy milyen amikor valaki nincs.
Talán Őfőméltóságú Kormányzó Urunknak ezt köszönte meg néhány igazán önzetlen, emlékezni képes állampolgár.
Hisz valakik hiánya őket megnyugtatja, felvidítja. A nemzettest számukra újra az, aminek Kormányzó Urunk elgondolta. Egy, szent és oszthatatlan.