Globális alkotmányoligarchia

Posted by

Pokol Béla
Az elmúlt évszázadokban, egészen az 1648-as vesztfáliai békéig visszamenőleg, a független államok az egymást árgus szemmel figyelő nagyhatalmak árnyékában a szuverenitásuk bázisán a nemzetközi szerződések megkötésével önmaguk döntötték el az államon túli kapcsolataik alakítását. Az egymást ellenőrző nagyhatalmak védernyője alatt a leggyengébb kisállam képviselője is büszkén vonulhatott be a nemzetközi konferenciákra mint egy szuverén hatalom megjelenítője, otthon pedig az alkotmányozó hatalomban testesült meg a szuverenitás. Elvileg abba a nemzetközi szerződésbe léphetett be minden állam, ami érdekeinek megfelelt, és válhatott ki belőle, ha ezeket sértve érezte. A nemzetközi jog a szuverén államok önkéntes vállalása volt e korban mindvégig.
Ez kezdett megváltozni a kétpólusú világhatalom elenyészésével, a szovjet birodalom felbomlásával a ’90-es évek elején, és miközben Magyarország a többi csatlóssá tett közép-európai állammal együtt örvendetes módon kiszabadult ebből a birodalomból, az egyedüli világhatalommá vált USA egy új világrend középpontjaként kezdte átrendezni a világot, benne a nyugati civilizációs kör országait is. Ettől kezdve az USA korlátot már nem érző politikai és mögöttük a dollár világpénzét kezelő gazdasági elitjei a korábbi gazdasági és politikai nyomásgyakorló eszközeiket nyíltabban kezdték el bevetni a vonakodó kisállamokkal szemben.
A korábbi önkéntességen nyugvó nemzetközi jogot egyes amerikai agytrösztök és ezek európai leágazásai kezdték úgy átértelmezni, hogy annak egyre tágabban meghatározott részei tulajdonképpen valójában nemzetközi alkotmányjogot jelentenek, és ez már kötelező a máskülönben szuverén államokra is, még ha nem is kötöttek az ezekbe belépésről külön nemzetközi szerződést. A nemzetközi jog alkotmányjogiasítása így az új egypólusú világrendben a hiányzó világállam pótlékaként kezdett működni.
A globális agytrösztök és az alapítványi hálózatok pedig buzgón kezdték el megszervezni az egyes országokból bevont egyetemi jogászokat, professzorokat az alkotmányjog, a nemzetközi jog és a jogelmélet területeiről, hogy levigyék az egyes országok akadémiai köreihez ezt a globális szintről indult átformálást. Ez a folyamat aztán különösen nagy lökést kapott az európai államokban az ezredforduló után, amikor az Európai Egyesült Államok létrehozatalát célzó európai alkotmány kísérlete végül elbukott a francia és a holland népszavazásokon, majd a 2008-as világpénzügyi válság megmutatta az Európai Unió alkalmatlanságát és részrehajlását az eközben meghozott intézkedéseivel.
Nem az európai összállamnak állt ettől kezdve a zászló a széles politikai közvéleményben, hanem az eredeti, gazdasági közösséggé visszametszett EU-felfogásnak. Ahogy az osztrák jogfilozófus, Alexander Somek 2012-es tanulmányában bemutatta, ettől kezdve a ténylegesen létre nem jött föderális európai összállam pótlékaként kezdett felerősödni a „többszintű alkotmányosság” propagálása az akadémiai körökben.
A globális alapítványok által hálózatba szervezett egyetemi jogászi körök tagjai nemzetközi konferenciákon elkezdték átértelmezni az addigi alkotmányjogi és nemzetközi jogi fogalmakat, és mintegy „tudományos alkotásként” kezdték úgy értelmezni a szuverenitást, az alkotmányt és az alkotmányosságot valamint a többi régi fogalmat, hogy nem is kell ezekhez összeurópai állam, és ezek tulajdonképpen az európai alkotmányosság hordozóit illetik meg e nélkül is. A „többszintű alkotmányosság” eszméjét kialakítva aztán egy hierarchiát állítottak fel, mely szerint a felettes, igazi alkotmányt az európai alkotmányosság jelenti – amit e globális alapítványi hálózati konferenciákon maguk alakítottak ki -, és az egyes államok írott alkotmányai már csak ennek engedelmeskedve lehetnek legitim alkotmányok.
E szerint az államokon belüli tényleges alkotmányok az alkotmányosságnak csak egy alsóbb szintjét jelentik, míg ezzel szemben az általuk összeállított ’európai alkotmányosság’ mint az ennek ellenőrzésére hivatott magasabb alkotmányossági réteg kezd megjelenni. Alexander Somek kritikusan úgy írja le ezt a törekvést, hogy mivel az európai alkotmányozás és az Európai Egyesült Államok létrehozásának terve az ezredforduló utáni években politikailag teljes mértékben megbukott – és az euroszkepticizmus növekedése mellett semmi esély ennek visszafordítására -, a valamikori politikai törekvés helyére az ezt támogató tudósok/jogpolitikusok léptek, akik a társadalmi és a jogi realitás fogalmainak átértelmezésével kívánják létrehozni az általuk kívánt állapotot. Ha az új világrend nem hozható létre már politikai eszközökkel, akkor képzeld el, hogy a kívánt változás már meg is történt, és csinálj úgy, mintha a változás már realitássá vált volna – szögezi le ironikusan tanulmányában.
Ez tehát ma és az utóbbi években az a globális alkotmányoligarciának nevezhető képződmény, mely az európai összállam nélkül és ennek pótlékaként az akadémiai-egyetemi körökben és intézetekben telepedett meg, és innen kiindulva igyekszik ellenőrizni az államok alkotmányozását, illetve szélesebb közjogát, és nem utolsósorban az egyes országokon belüli alkotmánybíráskodást is.

Bojcsuk Iván grafikája